0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Fegyvertartási követelmények

Napjainkban egyre több magánszemély rendelkezik fegyverrel akár védelmi okokból kifolyólag, sportolás céljából vagy éppen vadászati szenvedélyének hódolva. A fegyvertartás Magyarországon 2004 szeptembere óta a hatályos jogszabályok alapján engedélyhez kötött. Akár hivatali, sport- vagy vadászfegyverekről beszélünk, tárolásukat és használatukat szigorú előírások szabályozzák.

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

MicrosoftInternetExplorer4

A fegyvertörvény (2004. évi XXIV. tv.) elfogadása után hatályba léptek a fegyvertartásra vonatkozó jogszabályok, így a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII.31.) kormányrendelet. Ennek értelmében magánszemély sportlövészeti, vadászati vagy önvédelmi célra tarthat fegyvert.

A rendelet előírja, hogy fegyvertartási engedély kiadásához, így a főfegyver tartásához egészségügyi alkalmassági vizsgálat is szükséges, valamint az előírt elméleti és gyakorlati jártassági követelményeket a jogszabályban meghatározott feltételek szerint kell teljesíteni.

Emellett rendelkezni kell a lőfegyver és a hozzá alkalmazható lőszer tárolásának rendeletbe foglalt feltételivel.

Vagyis minden lőfegyvertartó személynek kötelessége biztosítani, hogy a birtokában lévő lőfegyvert szabályos, ugyanakkor biztonságos körülmények között tárolja.

Ez azt jelenti, hogy a működőképes lőfegyvert a tartására jogosult személy által lakott, vagy visszatérő módon látogatott lakásban, ürített állapotban, biztonsági zárral ellátott szekrényben, illetéktelen személyektől elzárva kell tárolni.

Működőképes rövid lőfegyvert falhoz, padlóhoz vagy szekrényhez rögzített, biztonsági zárral ellátott dobozban is lehet tárolni.

A lőszert a működőképes lőfegyvertől elkülönítve, biztonsági zárral ellátott szekrényben vagy falhoz, padlóhoz, szekrényhez rögzített dobozban, illetéktelen személyektől elzárva kell tárolni. A lőfegyver és a hozzá tartozó lőszer elkülönítés nélkül is tárolható abban az esetben, ha a tartásukra jogosult személynek folyamatos a jelenléte a fegyver tárolására megadott helyiségben.

A tárolásra szolgáló helyiség nyílászáróit acélráccsal vagy ultraerős biztonsági fóliával kell ellátni, valamint a tárolóhelyet őrszemélyzettel kell őrizni vagy távfelügyeleti rendszerbe bekötött elektronikus riasztóberendezéssel kell ellátni abban az esetben, ha a fegyverszobában „A” kategóriába tartozó lőfegyvert, vagy 10 darabot meghaladó számú működőképes lőfegyvert tárolnak, illetve ha 1000 darabot meghaladó számú lőszert kíván tárolni a jogosult személy.

Azonban nemrégiben kényelmesebbé vált a rendőrség vadászlőfegyvertartás engedélyezésének az eljárási rendje. A szolgáltatás ma már az ország egész területén elérhető és online kezdeményezhetjük az ügymenetek elindítását. Fontos azonban kiemelni: a már engedéllyel rendelkező lőfegyvertartó, a lőfegyver megszerzését követően továbbra is köteles személyesen megjelenni az illetékes rendőri szervnél az adott lőfegyver hatósági igazolványba történő bejegyzése miatt!

Az elektronikus ügyintézés igénybe vételéhez szükséges, hogy a kérelmező rendelkezzen ügyfélkapuval, tekintve, hogy az űrlap kitöltéséhez ügyfélkapus belépési adatok megadásával történő bejelentkezés szükséges.

Az inNOVA űrlapok kezelésének 8+1 lépéséről a Portál kezdő felülete részletes tájékoztatást nyújt.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu