0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Légből kapott fehérje

Mi lenne, ha egyszerűen a levegőből tudnánk fehérjéket előállítani, növénytermesztés vagy állattenyésztés nélkül? Talán meglepően hangzik, de egy finn élelmiszeripari startup cég, a Solar Foods pontosan ezt teszi.

Tavaly írtunk róla, hogy Kínában az acélgyártás melléktermékéből képesek fehérjét szintetizálni, melyet takarmányként hasznosítanak. A Solar Foods azonban kifejezetten emberek számára dolgozta ki technológiáját, mely például az hosszabb űrutazásoknál is nagy segítség lehet – tudósít az Euronews.

Az általuk létrehozott tápanyagokban gazdag fehérjét Soleinnek nevezték el, és egyetlen mikrobióta segítségével légköri szén-dioxidból, valamint hidrogénből állítják elő (ez utóbbit vízmolekulákból szerzik, elektromosság segítségével).

Pasi Vainikka, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy a gázfermentációs eljárás hasonlóan működik a bor vagy sörkészítéshez.

„Általában, például a borkészítés során élesztőt adunk a magas cukortartalmú folyadékhoz, ahol az élesztő elfogyasztja a cukrot, hogy szénhez és energiához jusson a növekedéshez, eközben pedig valamennyi alkoholt bocsájt ki a környező folyadékba” – magyarázta Vainikka.

„Mi is ugyanezt tesszük, csak a mi mikróbánk nem cukrot, hanem hidrogént és széndioxidot fogyaszt, melyeket gáz formájában buborékoltatunk át a fermentálón. És ez az egyik legalapvetőbb pont ahhoz, hogy eltávolodjunk a mezőgazdaságtól. Nincs szükség semmilyen állatállományra.”

Ha sikerül a technológiát nagyobb léptékben is alkalmazni, akkor sokkal nagyobb hatással lehet mind a jövőbeli földi életre, mind az űrutazásokra.

A mezőgazdálkodás és a hozzá kapcsolódó földhasználat jelentősen hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásához, és 2018-ban 9,3 milliárd tonna szén-dioxidot juttatott a légkörbe az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) szerint.

„A probléma a jelenlegi élelmiszertermelési rendszerrel, hogy az emberi tevékenység által okozott éghajlatváltozás egyharmada a táplálkozásunkkal függ össze, aminek 80 százaléka az állattenyésztéshez kapcsolódik.” – mondta Vainikka.

„Tehát nagy mennyiségben kell kivonnunk az állatokat az élelmiszerláncokból. A Solein tápanyagtartalmát tekintve hasonló a húshoz és a húspótló készítményekhez, illetve a tejtermékekhez és a tejhez. És pont ezeket akarjuk helyettesíteni.”

A cég kísérleti telepét vízenergia működteti, de később szeretnének egy összetettebb rendszerre átállni, melyben víz-, szél- és napenergia kombinációját használva még tovább növelhetik a zöld referenciájukat.

A Solar Foods támogatója a Finn kormány, azonban nagyot lendített rajtuk, amikor a NASA által kihirdetett „Deep Space Food Challenge” (mély űr élelmiszeri kihívás) nyertesei közé is bekerültek. Ez utóbbi célja az volt, hogy olyan újszerű, korszakalkotó élelmiszeripari-technológiákat vagy minimális erőforrásokat igénylő élelmiszer-rendszereket hozzanak létre a feltalálók, amelyek elengedhetetlenek lesznek az emberi élet fenntartásához, ha majd egyszer bolygóközi fajjá válunk.

„Amit mi teszünk tudományosan, és foglalkoztatja az elménket, az az, hogy ezt a technológiát be lehet építeni az űrhajók már meglévő létfenntartó rendszerébe” – tette hozzá Vainikka.

És ahogy a mikróbáik, úgy a Solar Foods is fejlődik. Az első ipari méretű gyárát 2021 elején kezdte elépíteni. Ez több százszor nagyobb lesz, mint a kísérleti telep, és várhatóan 4 millió adag Soleint tud majd előállítani egy évben. A tervek szerint 2023 első felére lesz kész.
Forrás: Euronews