0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A méhész is vállalkozó – A méhészet, mint vállalkozás

Emlékszem, amikor életemben először mentem személyi igazolványt csináltatni, kísérőtanárunk úgy hivatkozott az osztályunkra, mint „a szabad világ első nemzedékére”. Tekintve, hogy 1991-ben születtem, az úgynevezett rendszerváltás után, ez nagyjából igaz is lehet.

Talán ebből fakad, hogy másként gondolok a világra, mint a szüleim vagy nagyon sokan a mai Magyarországon és a határon kívül élő honfitársaink közül. Ebből – és talán a munkahelyemből, a méhészeten kívüli másik hivatásomból – eredően én elismerem a vállalkozásokat, ezek fejlesztését pedig igen fontosnak és hatalmas teljesítménynek tartom.

Miért fontos a tanulás és a vállalkozásfejlesztés?

Az amerikai egyetemek bevétele igen nagy részben saját tulajdonuk, vagyonuk hasznából származik. A leggazdagabb a Harvard egyetem, amelynek vagyona mintegy 32 milliárd dollár. Jól szemlélteti az összeg méretét, ha azt mondom, Magyarország államadóssága jelenleg körülbelül 100 milliárd dollár, azaz országunk éves GDP-jének körülbelül a negyedével megegyező vagyonnal rendelkezik az 1200 amerikai egyetem leggazdagabbika.

De honnan lehet egy egyetemnek ekkora vagyona? Röviden: egykori hallgatói összeadták, támogatták vele egyetemüket.

Ma már külön vagyonkezelő társaságok fektetik be ezt a pénzt, amelynek körülbelül az 5-10 százalékából – a megtermelt haszonból – működtetik évente az egyetemet, amely még ma is szinte naponta kap felajánlásokat azoktól a hallgatóitól, akik sokra vitték. Akik komoly vállalkozásokat építettek. Ezek meg akarják köszönni az egyetemnek az ott szerzett tudásukat, és bizony ez a hatalmas vagyon így épül fel.

De álljunk meg egy szóra! Európában sokkal régebbi egyetemek is vannak! Mi több, a Selmeci Akadémia, a világ első nehézipari felsőoktatási intézménye, 1735-ben alakult. Azóta temérdek kiváló szakembert termelt ki. Ennek az egyik jogutódja a Miskolci Egyetem. Akkor nekünk miért nincs vagyonunk? Miért nincs az egyetemnek saját vagyona? Itt vajon zsugorik az emberek? Nem azok, szó sincs róla, csak éppen a „van”-ból könnyebb adni, mint a „nincs”-ből!

Amerikában sem az átlagdiákok adják össze ezeket a pénzeket, hanem azok a vállalkozók, akik ott végeztek, és mára „dollárcsilliárdosok”.

Nekik nyilván nem okoz gondot egy nagyobb összeg felajánlása. De nálunk senki nem mer vállalkozni. Nekem is azt tanították otthon, és mondják most is, hogy „menjél dolgozni, nem kell neked több méh, jó állásod van, örülj annak”. Hát igen, örülök is neki. De abból, ha az ember reggel elmegy dolgozni, és este holtfáradtan hazaesik, nem lesz vagyon. De még csak jó közérzet sem mindig.

Tehát ilyen egyszerű? Vállalkozzon mindenki?

Korántsem! Nem véletlenül mondják ezt a szülők, ugyanis a vállalkozáshoz kockázatot kell vállalni. S ez olykor igen komoly kockázat. Ne is menjek messzebb, csak nézzük meg az elmúlt két évet. Lefagyott az akác, a legtöbb méhész bevételének fele ezzel ki is esett. Ez nálunk a legkézenfekvőbb eset, de rengeteget tudnék sorolni.

Rossz idő, méhbetegségek, a méhész megbetegedése – mert ugye, elég egy betegség májusban, és nemhogy bevételünk nem lett, de az összes család le is rajzott.

Ha a megélhetésünkhöz a teljes bevételünkre szükség van, de az nem jelentkezik, akkor „éhezni fogunk”.

De ha ennyire rossz a helyzet, akkor ne is vállalkozzunk?

Dehogynem! Talán nincs is választásunk. Ez olyan, mint amikor lakást vagy házat vesz az ember. Ekkor sokan életük legnagyobb befektetését hajtják végre! Ugyanis sokan olyan ingatlant vásárolnak, amiért akár évtizedekig keményen dolgoznak, és ez bizony hatalmas összeg, ami befektetés. Ha jó helyen veszünk ingatlant, könnyen lehet, hogy 10-20 év múlva a többszörösét fogja érni, ha rossz helyen, akkor lehet, hogy csak a felét. Míg előbbi esetben jó, utóbbi esetben rossz befektetést/üzletet csináltunk. Ha tudjuk, ha nem, befektetünk, az ingatlan vásárlásakor és egy komolyabb méhészet létrehozásakor egyaránt. Mindenképp fel kell mérnünk a kockázatokat!

A multinacionális vállalatok is szembesülnek ezzel. Az egyik legnagyobb félelmük, hogy nem rendel többet a vevő.

Hogy védik ezt ki? Röviden: minden oldalról napi szinten alaposan figyelik a terméket. Folyamatosan figyelemmel kísérik a költségeket, kiszállítást, a gyártást, a készletet, a megrendeléseket és még sorolhatnám. Csak annak érdekében, hogy a vevőt mindig ki tudják szolgálni, s a legkevesebb, de még éppen elégséges készletet tudják tartani, használják az úgynevezett Re-Lo-Wi-(Ti)-Sa kalkulációt. Itt az SA, azaz a safety (biztonsági tényező) öt további tényezőre van bontva. Ezeket egyesével nyomon követik és folyamatosan korrigálják a mindenkori helyzethez igazodva. Mi ilyet nem tudunk létrehozni egyedül, de szerencsénkre nem is kell, ugyanis a mi helyzetünk ennél sokkal egyszerűbb. De azt egy jó vállalkozónak tudnia kell, hogy milyen kockázatot vállal! Milyen veszélyek fenyegetik?

S ezekre fel kell készülnie.

Mondok egy példát. Vegyünk egy képzeletbeli méhészt, akinek van 50 méhcsaládja, amivel megfog egy jó évet, s lesz 3,5 millió forintja, amelyből egymillió a költség (plusz a támogatások). Tehát van nettó 2,5 millió forint haszna, és ő azt mondja, hogy neki ez a havi 200 000 forint elég. Akkor a következő tavaszig tökéletes boldogságban fog élni.

De tegyük fel, hogy a következő évben lefagy az akác, s akkor már nem lesz, csak 2 millió forint bevétele (ami még mindig szép), de abból a költség ugyanúgy 1,5 millió, és haszna nem marad, csak 500 000 forint.

Ezt 12 hónapra leosztva, már nem is járt olyan jól. Ekkor méhészünk észszerű döntést hoz. Megduplázza a családok számát, hiszen kiszámolja, hogy ha nincs akác, akkor is meg akar élni. Ez kiváló példája egy biztonsági intézkedésnek. De a következő évben meg – tegyük fel – az atka elviszi az állományának felét, s a többi sem jeleskedik, ezért minimális bevétele lesz. Megint pórul járt. Tehát akkor megint növelje a családszámot?

Több okból sem akarom azt sugallni, hogy ezt kéne tennünk, ugyanis egy idő után egyrészt nem fogjuk tudni ellátni az állományt, másrészt pedig pont erre a gondra ez nem feltétlenül megoldás, hiszen legközelebb majd a 80 százalékát viszi el, akkor megint emelünk – ez így nem megy. Ezt a gondot az atkairtás mint folyamat alapos tanulmányozásával tudjuk orvosolni, vagy a hibát minimalizálni. Ekkor sem fogunk tudni tökéleteset alkotni, de elkezdünk dolgozni az ügyön, és mindenképp előrébb leszünk, mint nélküle. Mert olyanról még nem hallottam, akinek legalább tíz éve ne lett volna gondja akár az atkával, akár más méhbetegséggel – ha mégis van ilyen olvasó, kérem, keressen meg! Nagyon érdekelne. Szeretném megtanulni.

Mekkora állománnyal kell tehát méhészkednünk?

Ez nagyban függ attól, hogy mi az elvárásunk az életszínvonalunkkal kapcsolatban. Én személy szerint olyan 400 családban látom a minimális családszámot, amely elég erőteljes már nemcsak a fenntartáshoz, hanem a fejlődéshez is. Ekkora állomány kell ahhoz, hogy minden évben tudjak magamnak fizetést adni, mi több, esetleg még vissza is tudjak forgatni a vállalkozásba, azaz fejlődni tudjak. Ugyanis az, hogy jelenleg elég, nem jelenti azt, hogy mindig elég lesz. A inflációt mindig figyelembe kell venni. Mind az árak, mind az életszínvonalunk inflációját. Mit jelent ez?

Mi az az infláció?

Eredetileg egy latin szóból ered, jelentése ’puffadás’. Orvosilag a felfúvódást értették alatta eredetileg. Gyakorlatban a pénz felfúvódását jelenti az infláció abban az értelemben, ahogy ma használjuk. Az Árpád-korban a kamara haszna is infláció volt. Talán ezen keresztül a legkönnyebb bemutatni.

A kamara (a pénzverde) évente beszedte a nemesfémeket tartalmazó pénzt, és beolvasztotta, majd kevésbé értékes fémekkel keverve újra forgalomba hozta.

Tehát egy pénzt kapott a tulajdonos egy pénzért, de annak az aranytartalma kisebb volt. A különbség volt a kamara haszna. Emiatt a pénz értéke nyilvánvalóan kisebb lett, mint előtte, mert az értéket a nemesfém képviselte.

Manapság ugyanez játszódik le, mikor az országok megfelelő jogokkal bíró bankjai pénzt nyomtatnak. Ugyanannyi megtermelt terméket hozunk létre egy év alatt, de több pénz van forgalomban, ezért (a nagyobb számú, kisebb „nemesfémtartalmú” papírpénz kevesebbet ér) egy termék ára emelkedik.

Egy kis kitekintés

Miért írtam, hogy a megfelelő jogokkal bíró bankok? Mert NEM a magyar állam nyomtatja a pénzt. E jogok 1848 óta nem az állam, hanem magánbankok kezében vannak.

Az 1848–49-es szabadságharc és forradalom idején ugyanis a Rothschild család egy tagja megkereste Kossuth Lajost, és felajánlotta neki, hogy temérdek pénzzel támogatja a szabadságharcot, ha az övék lesz a pénznyomtatás joga a létrejövő államban.

De Kossuth ezt elutasította. Majd valamilyen véletlen folytán a Habsburg-birodalom hatalmas pénzügyi kölcsönt kapott, amelyből meg tudta fizetni az orosz cárt, hogy segítsen neki. Valaki elhitte bármikor, hogy pusztán szívjóságból jöttek be az oroszok, aztán meg csak úgy elmentek?

Egyébként az 1848–49-es szabadságharc és forradalom egy másik szemszögből is sorsfordító volt a világ pénzügyi történelmében. Ugyanis amikor Windischgrätz herceg 1849. április 6-án lefoglalta a rendelkezésre álló 1 780 718,48 konvenciós forint értékű ércfedezetet, és az osztrák csapatok visszavonulásakor magával vitte, a Kossuth-bankó, bár ércfedezete megszűnt, mégsem veszítette el vásárlóerejét, mert a magyarok hittek benne. Ez mutatta meg a bankoknak, hogy az ércfedezet nélküli pénznek is ugyanakkora értéke van, ha az emberek elhiszik, hogy annyit ér. Ma egyetlen fejlett ország sem rendelkezik már a saját pénze nyomtatásának jogával! Ezt bankok nyomtatják, akik kölcsönzik a pénzt az államnak! („Add nekem egy ország pénzforgalma feletti uralmat – mondta Mayer Amschel Rothschild –, és nem érdekel, ki hozza a törvényeit!”)

De láthattunk példát a történelemben az ellenkezőjére is. Ezt deflációnak hívják.

Európában a XIV–XVI. században korlátozott mennyiségben volt elérhető az arany, emellett népességrobbanás és erőteljes gazdasági fellendülés, városiasodás zajlott.

A céheket felváltották a manufaktúrák, majd azokat a kisebb gyárak. A több, hatékonyabban dolgozó ember sokkal több értéket termelt meg korlátozott mennyiségű forgalomban lévő „aranyra”. Ez azt jelentette, hogy több értéket adtak egységnyi aranyért, ami így felértékelődött. Majd miután meghódítottuk az újvilágot, és özönlöttek Európába az arannyal megrakott hajók, de sokkal nagyobb szükség volt ételre és nyersanyagra az oda tartó hajók katonái számára, nyilvánvalóan ennek az ellentéte játszódott le. Sokkal több arany jutott ugyanannyi termékre pár év alatt, és sokkal keresettebbek lettek az élelmiszeripari cikkek. Ezért azok ára nőtt.

(Folytatjuk)

Szarka Tamás

méhészmérnök

Forrás: Méhészet