0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Itt a tavasz: karalábé, saláta, retek

Idei első rendezvényén a karalábét helyezte a fókuszba a Rijk Zwaan Budapest Kft. A felgyői kísérleti kertjében tartott bemutatón a fajtákon kívül az érdeklődők megismerhették a karalábétermesztés európai helyzetét és a piaci trendeket is. Tavasz lévén azonban természetesen a cég saláta- és hónaposretek-választékát is sorra vették, utóbbi náluk újdonságnak számít.

Továbbra is a hazai fogyasztók jó minőségű zöldséggel való ellátása a fő céljuk, ezért a versenyképes fajták nemesítésén túl nagy hangsúlyt fektetnek a technológiai tanácsadásra is, hogy a termelőpartnereik a lehető legjobb eredményeket érjék el a megváltozott körülmények közt, hangsúlyozta Ragyák László, a Rijk Zwaan Budapest Kft. kereskedelmi igazgatója Felgyőn.

A Rijk Zwaan nemesítői munkájában, vetőmagforgalmában kiemelt faj a karalábé. A vállalat a négy vezető karalábénemesítő cég egyike Európában, erőssége a kiváló genetikai alapanyag és a kitűnő együttműködés a partnereikkel.

A világon évenként 2 milliárd darab karalábét termesztenek, 80%-át öt országban. A legnagyobb karalábéter­mesztő ország Vietnam 35 ezer hektáros termőterülettel; Európában pedig csökkenő sorrendben Német-, Olasz-, Spanyol- és Magyarország áll az első négy helyen.

Az országok földrajzi elhelyezkedéséből adódóan a német ter­mesztési idény a magyarral, míg az olasz a spanyollal vethető össze, magyarázta Michael Kreitz, a Rijk Zwaan globális karfiol- és karalábé-termékfelelőse. A jelenlegi legnagyobb kihívás a karalábé termesztésének gépesítése, a termelői költségek csökkentése, valamint az áruházláncok igényeinek maradéktalan kielégítése. Az utóbbiak ugyanis szermaradványmentes, szinte bio minősítésű karalábét szeretnének vásárolni. Mindez csak a fajtatulajdonosok, a szaktanácsadók, a termelők és a kereskedők együtt gondolkozásával, az ellátási lánc szereplőinek szoros együttműködésével lehetséges. Közösen kidolgozott finomhangolásra van szükség, hogy ennek a növénynek a termesztése továbbra is jövedelmező maradjon.

Értékes, árulkodó levelek

Egyre fontosabb, hogy az értékesítési láncban a lehető legkevesebb áru vesszen kárba, környezetbarát csomagolóanyagokat használjanak, és a lehető legkisebbre szorítsák a környezetszennyező anyagok kibocsátását. Változnak a vásárlási szokások, bővül az internetes értékesítés. A fiatal generáció könnyen elérhető árut keres, fontos számukra a megbízható minőség, hogy a termék származása jól követhető legyen, és a friss, helyi termékeket részesítik előnyben.

A gyors étkezések mellett pedig létezik a „vissza a gyökerekhez” irányvonal is, amikor a hagyományos, nagyszüleink idejére emlékeztető étkezési és alapanyag-felhasználási szokásokat követik.

A karalábé levelét többnyire nem fogyasztjuk, de abból az áru frissességére következtethetünk. Németországban ugyanakkor mintegy 4,5 millióan felhasználják a növény leveleit is. A nemesítés célja továbbra is az, hogy mutassa a levél a frissességet, azonban a levelek csak a gumó tetején nőjenek.

Belül is színes?

Létezik kívül fehér, zöld és lila gumójú karalábé, világviszonylatban azonban 98%-ban a világoszöld fajtákat termesztik, mindössze 2% a lila, és szinte nem mérhető a fehér aránya. A lila karalábé karrierje Angliából indult el, Románián keresztül jutott a környező országokba, egészen Törökországig, nálunk is ezt termelték korábban. A beltartalmi értékei azonban elmaradtak a zöld karalábétól, ezért szűk piaca nem bővült.

Ennek a zöldségnek a népszerűsítése érdekében a Rijk Zwaan az áruházláncokkal közösen létrehozta a Violet & Luca nevű, kis papírdobozos terméket, amelyben egy fehér és egy halványlila karalábét helyeztek el.

Michael Kreitz szerint van létjogosultsága a fehértől eltérő belső színű karalábéknak is. Már dolgoznak rajta a nemesítők, de még legalább tíz évre van szükség ahhoz, hogy az ilyen fajták kereskedelmi forgalomba kerüljenek. A színekhez ugyanis eltérő íznek kell párosulnia, legyen az enyhébb vagy intenzívebb, édesebb vagy pikánsabb.

Olasz termés exportra

A hazai termelők piacát, lehetőségeit nem rontja az olasz karalábé, hiszen ezt a zöldséget teljesen más időszakban termesztik a két országban. A szezon elején és végén van ugyan némi átfedés, de az Olaszországban termesztett karalábé 80%-ának az értékesítése a hazai karalábéidényen kívül esik. Április végén befejeződik az olasz karalábészezon, folytatta az előadó.

Az olasz karalábéárakat nem a termelők és nem az áruházláncok határozzák meg, hanem az utóbbiakat ellátó hatalmas zöldség-nagykereskedők.

Az árak többnyire függetlenek a kereslettől és a kínálattól, hiszen az október végétől április végéig tartó időszakban megtermelt 180 millió karalábé szinte kizárólag exportra kerül, az olaszok nem fogyasztják.

A leg­gyorsabbnak számító 75 napos fajtától egészen az ültetéstől 115 napra kész, a téli időszakban értékesített gumókig összességében 0,25 euró volt a karalábé átlagára ebben az idényben Olaszországban.

Négy fontos termesztési területük van: északkeleten Veneto, délkeleten Puglia, nyugaton és délnyugaton Latina és Salerno térsége. Az olaszok késő ősztől kora tavaszig termesztenek karalábét nagyrészt fólia alatt. Az idény legelején és a legvégén van csak szabadföldi termesztés. Télen egyetlen helyen, Pugliában termesztik szabadföldön.

Olaszországban kizárólag tálcás palántát ültetnek, a termesztéstechnológia többi része alapvetően megegyezik a nálunk ismerttel. A legnagyobb növényvédelmi gond most náluk a peronoszpóra (Peronospora parasitica), az alternária (Alternaria brassicae) és a káposztamoly (Plutella xylostella).

A Rijk Zwaan piaci részesedése karalábéból Olaszországban 82%, a legfőbb fajtájuk ott körülbelül 100 millió szemmel a Morre RZ F1, de ezenkívül az Alme RZ F1-et, a Bode RZ F1-et és a Volturno RZ F1-et is szívesen termesztik.

A következő szezonra a termesztési költségek körülbelül 15%-os növekedésére számítanak a gazdák, ami a munka­bérek, az energia és a műtrágya drágulásából adódik, számolt be Michael Kreitz.

Tápkockás helyett tálcás

Michael Kreitz részletesen beszélt a tálcás karalábépalánták ültetésének olasz és német gyakorlati tapasztalatairól is. A náluk használt tálcákban a lefelé keskenyedő lyuk felső átmérője 3, mélysége pedig 5 centiméter. A palántázás utáni első tíz napban a tálcás palánta intenzíven fejleszti a gyökereit a talaj mélyebb rétegei irányába, így ekkor a növényen nem vagy alig látható föld feletti növekedés. Ez ellentétben áll a tápkockás palánták viselkedésével, mert azoknak a gyökerei ültetés után egyből oldalirányba nőnek tovább, így azok sekélyebben gyökereznek. Az öntözési módot is megváltoztatták a tálcás palánták használatakor. A talaj mélyebb, 45 centiméteres rétegéig lehúzódó gyökerek miatt ritkábban, nagyobb mennyiségben juttatják ki a vizet, míg a tápkockás palántáról nevelt állományban többször kevesebb víz szükséges a talaj felső 25 centiméteres, könnyebben kiszáradó rétegeiben lévő gyökérzet miatt. Tálcás karalábépalánta használatával tehát a növények mélyebben gyökereznek, az állomány pedig egyöntetűbbé válik. Ezáltal koncentrált vágásra (akár 85-90% egy menetben) kerülhet sor, azaz hatékonyabb és olcsóbb lesz a betakarítás.

Minden igényre

Mindegyik technológiai változatra, minden szezonra és klimatikus viszonyra tudnak fajtát kínálni, hangsúlyozta Berényi Imre, amikor a 30 × 30 centiméterre és 30 × 25 centiméterre kiültetett karalábéfajtákat bemutatta a fóliasátorban. Ott is jól látszott, hogy ritkább térállás esetén a karalábé gyorsabban fejlődik.

A karalábé a hideg-meleg napok váltakozására általában azzal válaszol, hogy oldalhajtásokat fejleszt.

A legkorábbi termesztésre való nagyon gyors, a fényszegény időszakot legjobban elviselő Cindy RZ F1 fajta is fejlesztett apróbb oldalhajtásokat a kora tavaszi hideg-meleg időjárás váltakozása miatt. Szintén gyorsan nő, tavaszi és őszi fóliás termesztésre egyaránt alkalmas a lapos, szép gumójú Drava RZ F1. A hibrid nem nyúlik meg a fényszegény időszakban sem.

Deme Zsolt területi képviselő kiemelte, hogy a tavaszi fóliás termesztésre alkalmas, jól lábon tartható Terek RZ F1 fagytűrő képessége jóval meghaladja a többi fajtáét. Németországban jelenleg a peronoszpórával szemben ellenálló Alme RZ F1 fajta a kedvenc. Szik alatti szára viszonylag hosszú, ezért a káposztalégy kevésbé károsítja. Itthon ter­meszt­hető szabadföldön tavasszal és ősszel, a fóliákba pedig augusztus 20. és szeptember 5. közötti ültetését javasolják, a német gazdák azonban már a 8. héttől palántázzák. Olaszországban is szeretik, mert felálló levelei vannak, egyönte­tűsége miatt könnyen betakarítható és jól lábon tartható, tette hozzá Michael Kreitz.

Tavaszi ültetésre javasolt újdonság a Reno RZ F1. Fólia alá február elejétől március végéig ajánlott ültetni, a Cindy RZ F1 után a legnagyobb gumójú, nagyon stabil fajta.

A jövőben várhatóan tovább nő a népszerűsége a termesztők körében. Levelei felfelé állnak, szépen tartják magukat. A Werre RZ F1-et április végétől augusztus közepéig ajánlják ültetni, elsősorban fóliás hajtatásra, illetve szabadföldre.

Saláta egész évben

A felgyői bemutatón Simon Dániel kutatás-fejlesztési vezető mutatta be a hajtatóidőszak saláta-fajtasorát, különös tekintettel a fejes saláta és lollo fajtakör újdonságaira.

A hazai hajtatási időszak fő fejessaláta-fajtája az Euridice RZ. Szeptember 15-től február végéig folyamatosan ültethető, fűtött és fűtetlen fóliába egyaránt. Fényszegény, hideg körülmények között is nagyméretű, fajsúlyos, élénkzöld fejeket képez. Akár magasabb sótartalmú talajon is megbízhatóan ter­meszthető. Felálló levélzetének és zárt aljának köszönhetően nem fogékony az alsó rothadásra. Peronoszpóra-rasszokkal szembeni ellenállósága sokrétű, de nem teljes.

Két nagyon ígéretes újdonság az Euridice-típusban a szép élénkzöld 42-BU4711 RZ és az Antiope RZ fajta, melyek széles körű próbatermesztés után kerülnek kereskedelmi forgalomba. Mindkettőnek teljes a peronoszpórával szembeni ellenállósága. Az Antiope RZ az alapfajtához képest kompaktabb és gyorsabban fejesedik. A 42-BU4711 RZ küllemre az Euridice RZ fajtával szinte teljesen megegyezik, mutatós élénkzöld szín, nagy méret jellemzi, a teljes hajtatószezonban megbízhatóan termeszthető, ezért méltán válhat az eddigi sikerfajta utódjává.

Világoszöld árnyalatú („szőke”), nagyméretű típus a közepesen gyors, tavaszi és őszi hajtatásra, illetve téli enyhén fűtött berendezésbe ajánlott Rivalda RZ.

Portugáliában már gondot okoz egy újonnan megjelent peronoszpórarassz; a Rijk Zwaannak megvan az ezzel szemben is ellenálló, a Rivalda RZ-t leváltani képes új fajtája: az egyelőre még számmal jelzett 42-BU6965 RZ az alapfajtához képest gyorsabb fejtöltésével tűnt ki.

Azoknak a termesztőknek, akik a téli időszakban is szállítanak nagy áruházláncokba, ahol elvárás, hogy egy rekeszbe nyolc saláta férjen és darabja 250 gramm legyen, a Weldon RZ fajtát javasolta Simon Dániel. Nagyon jól sűríthető, ezért magas négyzetméterenkénti kihozatalt lehet elérni a bemutatott 25 × 25 centiméteres térállásban. A leginkább fényszegény időszakban is tartja a növekedési ütemét, és a rezisztenciája is komplett.

Aki nem tudja eldönteni, hogy kis salátát termesszen az áruház számára vagy nagy fejeket a nagybani piacra, netán ide is, oda is értékesít, annak a Walha RZ való. Fűtetlen és fűtött ter­mesztésre is alkalmas, a fejek „hatos” méretre is meg tudnak nőni, de „nyolcas” méretben is szedhetők. Fényszegény időszakban is hozza a 400 grammos súlyt.

A hajtatási idény meghosszabbítására bevált gyakorlat, hogy korai termesztésre alkalmas szabadföldi fajtákat ültetnek a fűtetlen termesztőberendezésbe a 9-10. héten.

Ezek a fajták lassabban fejlődnek, nagyon jó a stressztűrő képességük, és jobban viselik az egyre melegedő tavaszi körülményeket, mint a hajtatási saláták. A fóliasátorba 30 × 25 centiméter térállásba ültették az Ulmo RZ és Basilio RZ fajtát. Szabadföldön és hajtatásban is szép záródással, pici vágási felülettel és üde zöld színnel rendelkeznek. Az Ulmo RZ vágása három-négy nappal a Basilio RZ elé ütemezhető, azonos idejű kiültetésnél.

A hajtatási lollo saláták közül a Teramo RZ ideális, félgömb formájú fejet nevelő élénkzöld színű fajta, amely a teljes hajtatóidőszakban termeszthető éppúgy, mint a triplapiros színű párja, a Carnelian RZ. Mindkét fajta teljes peronoszpóra-ellenállósággal bír.

A Rijk Zwaan folyamatosan figyeli, hogy a peronoszpóra mely rasszai jelennek meg a környező országokban vagy esetleg a termesztési körzetek környékén, így megpróbál mindig egy lépéssel a kórokozók előtt járni az ellenálló fajták nemesítésével.

Ennek köszönhetően tudtak szinte egyik napról a másikra 17 salátafajtát ellenállóbbakra cserélni anélkül, hogy a termelő, a fogyasztó vagy az áruházlánc ezt észrevette volna. Az erről szóló videó is megtekinthető a RZ csatornáin, ahol újdonságokat, értékes tudnivalókat is közzétesznek.

Nem csak húsvétra

Az igazi húsvéti zöldségféleként ismert hónapos retket mára az áruházak folyamatosan, egész évben kérik a megváltozott fogyasztói igények alapján.

Ter­mesztési szempontból a fajtákkal szemben elsődleges elvárás, hogy gyorsan és egyöntetűen fejlődjenek.

Tóth Kamill területi képviselő négy különböző időpontban vetett retekállományt mutatott be a fóliasátorban. Február 21-én vetettek először, amit tíznaponként követett a másik három parcella vetése.

Négy-öt évvel ezelőtt került a fajtaválasztékba az igazi, áruházaknak való Valerie RZ F1. A hazai konstans fajtákkal szemben a gumója szép élénkpiros, belseje tömör, gyökere pici, 2-2,5 centiméter átmérővel szedhető. Téli hajtatásba, tavaszi fátyolfóliás termesztésbe és későbbi vetésekre is alkalmas.

Az új fajták közül a Bodiam RZ F1 lombja valamivel hosszabb. A gömbölyű, élénkpiros gumók belseje tömör, hófehér. Téli hajtatásra, január 15. és február 20. közötti vetésre javasolt igazán, azonban vannak termelők, akiknél szeptemberi, októberi, novemberi vetésekből is remekelt.

Aki még ennél is borúsabb időszakban szeretne retket termelni, annak a Millom RZ F1 a legjobb választás. Decemberi-januári vetésekben mutatkozik meg igazán a fajta előnye: a kiváló retekalak, a kimagasló egyöntetűség, a rövid, vékony farkinca és a tömör hús.

Hazánkban a Bodiam RZ F1 lesz a befutó, korai termesztésben pedig a Millom RZ F1, aminek felszedése után a Syon RZ F1 vethető. A négy fajta közül ez utóbbinak a leghosszabb a lombja, de még mindig a rövid lombú kategóriába esik.

A gumók piros rétege extra vastag, lomberőssége pedig alkalmassá teszi a gépi felszedésre is. Ez a tulajdonság akkor is előny, ha zacskózva, mosva szállítják az áruházakba, mert mosás közben, enyhe ütközések hatására sem kopik a színe, magyarázta Tóth Kamill.

A francia reggeli típusú Junon RZ F1 nagyon gyors, gumói apró méretben szedhetők. A hazai szedési szezonja április elején ér véget, Franciaországban pedig akkor kezdődik, értékesítésre húsz- harmincasával kötik. Vonzó külseje miatt itthon vevőcsalogatónak használják ezt a típust. Télen alacsonyabb a mustárolaj-tartalma, a későbbi időszakban ez megnő, és pikáns ízt tud kölcsönözni például a belőle készült salátáknak.

Ezeknek a kisebb lombú fajtáknak lassabb a párologtatása, így a hagyományos konstans fajtáknál tovább maradhatnak a boltok polcain hervadás nélkül. A kézi munkaerő hiánya miatt előtérbe kerülő gépi betakarításnál is előny a rövidebb lomb. A bemutatott fajták állománya jobban sűríthető, négyzetméterenként 200-220 növény vethető, miközben a régi fajtáknál 100-115 a gyakorlatban alkalmazott tőszám.

Forrás: Kertészet és Szőlészet