0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szendrő Zsolt az MTA rendes tagjai között

A Magyar Tudományos Akadémia 195. közgyűlésén rendes tagjává választotta Szendrő Zsolt Akadémiai és Szent-Györgyi Albert Díjjal kitüntetett tudóst, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem professor emeritusát, a Kistermelők Lapja állandó szerzőjét.

Szűkebb szakterülete a kisállattenyésztés, azon belül a nyúltenyésztés (szelekció, tartás, viselkedés és állatjóllét, reprodukció, hústermelés és húsminőség).

A nemzetközileg is elismert nyúltenyésztési kutató közreműködésével a Kaposvári Egyetem (ma MATE Kaposvári Campus) nyúltelepéből a világ egyik legjobb nyúltelepét hozták létre.

A kongresszusokon való szerepléseken és publikációkon keresztül az egész világ számára ismertté vált a kaposvári kutatóbázis, s ez volt e területen a legaktívabb kutatócsoport a világon.

Szendrő Zsolt számára a kutatás és az oktatás egyaránt fontos volt, egyetemi hallgatók százait vezette be a nyúltenyésztés tudományába, emellett 15 olyan PhD hallgatónak volt a témavezetője, akik megszerezték a tudományos fokozatot, s közülük négy később az MTA doktora is lett.

Szendrő Zsolt ma is azon fáradozik, hogy minél többet megtudhassunk a nyúlról, a korszerű és hatékony nyúltenyésztési módszerekről. A Kistermelők Lapjának olvasói rendszeresen találkozhatnak írásaival.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/MTA