0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szürke, nagy tülkös szarva van és a legszebb

Sok szép szarvasmarha van a világon, de azért széles e hazában a magyar szürkemarhánál nincs szebb. Nem csak a nemzeti érzület mondatja ezt, hanem e tényt már nemzetközi bírálat is alátámasztja.

A XXIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, Hódmezővásárhelyen ugyanis a húsmarha fajtagyőztesek közül kiválasztották a legszebbek legszebbjét, vagyis a fajtagyőzteseket is összevetették. A húsmarha bírálatot a nyitónap délelőttjén öt fajtában rendezték meg a fajtatenyésztő egyesületek: charolais, blonde d’Aqitaine, limousin, magyartarka és magyar szürke marha fajtákban. Délután pedig a Magyar Állattenyésztők Szövetsége valamennyi fajta bírái részvételével az összevetést.

Miután az egyes fajtáknál a tenyésztési célok mások, így állatokat összehasonlítani nem lehet, ebben a „versenyben” a bírák azt az egyedet keresték, amely a saját fajtáján belül a legszebb. Minden bíró ezen szakmai paraméterekre figyelemmel felállított egy sorrendet, amelyet aztán összesítettek.

A charolais fajtát, a kecskeméti NPK Charolais Kft. 2019-es születésű bikája, Parfait, a fajta legszebb hímivarú tenyészállata képviselte.

Az összevetésben a Magyar Szürke Szarvasmarhatenyésztők Egyesületének tulajdonában lévő 2017-es születésű felnőtt tenyészbika Mindjárt vett részt. Az állat tenyésztője a Hungarikum 2005 Bt.

A másik magyar fajta, a magyartarka legszebb tenyészállata a kocséri Petőfi MG Szövetkezet tulajdonában és tenyésztésében álló anyatehén, Bellíta lett, aki természetesen borjával együtt lépett a ringbe.

Ahogyan a limousin fajta győztese, a Sellyéről érkezett Linda is, akinek tulajdonosa és tenyésztője Mozsgai József.

A legszebb blonde d’Aqitainenek a 2017-es születésű Tiprót választották. A hatalmas állat tenyésztője és tulajdonosa a babócsai Határőr Zrt.

A versenyzők talán a kellemesnél több kört is tettek meg, míg a bírák meghozták döntésüket, s kihirdették, hogy alkatában, megjelenésében Mindjárt képviseli a legmarkánsabban azt, amit az adott fajta tenyészállataitól a tenyésztők elvárnak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu