0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Csaknem hatszázan futottak kutyájukkal az eplényi Hard Dog Race-en

Mintegy hatszáz futó teljesítette kutyájával az eplényi Hard Dog Race-viadalt.

A 2016 óta létező kutyás versenysorozat ezúttal szombaton egy 12 kilométeres Wild-futammal várta az érdeklődőket. A szervezők közlése szerint a résztvevőknek kétszer is fel kellett kapaszkodniuk négylábú társukkal, társaikkal együtt a Síaréna Vibe Park emelkedőjén, majd vissza kellett ereszkedniük és közben 22 akadály leküzdése várt rájuk.

A feladatot egyéni indulók (1 ember+1 kutya), párosok (2 ember+1 kutya) és csapatok (6 ember+minimum 4 kutya) is teljesíthették.

A férfiaknál Szűcs Géza (kutyája: Malőr), a nőknél Bor-Szeifert Adrienn (Marvel), párosban Szalai Milán és Cseh Mirella (Zénó), csapatban pedig – az első és az utolsó célba érő idejének összesítése alapján – az Ürömi Duhajdombi Állatotthon Versenycsapata győzött.

„Először rendeztünk itt versenyt, de azt gondolom, mindenkinek tetszett és jól érezte magát” – összegzett Púza András, a versenysorozat megálmodója, a szervezőcsapat vezetője.

Forrás: MTI