0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Madarak és Fák Napja

A Herman Ottó Intézet több napos rendezvénysorozatot szervezett a Madarak és Fák Napja alkalmából. A nyitó rendezvényre május 10-én került sor. Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, az intézet főigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a Herman Ottó Napok ötnap...

A programsorozat  folyamán többek között az érdeklődők a madarak jeladós nyomkövetésével és a madárgyűrűzéssel ismerkedhetnek meg, majd este Naplemente Túra indul a Sas-hegyen.
Csütörtökön „Legyél te is polihisztor!” címmel szerveznek múzeumi sétát szakközépiskolai diákok számára a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, pénteken, és szombaton pedig Devecseren a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó részeként interaktív játszóház, és természetismereti verseny várja a látogatókat.
A Herman Ottó Intézet küldetése az, hogy a névadó polihisztor, Herman Ottó örökségét ápolja, ezért az éppen 110 éve, május 10-én megrendezett első Madarak és Fák Napjához kötötték a polihisztor munkásságáról való megemlékezést, ami rendezvénysorozatban testesül meg, mondta Mezőszentgyörgyi Dávid. Az ünnepségre alkalmat adó esemény létrejöttét Herman Ottó, és Gróf Apponyi Albert mellett, Chernel István ornitológus nevét is meg kell említeni, mert ő volt az, aki szakmai oldalról elsőként ösztönözte e nap létrejöttét. A Herman Ottó Napok alkalmat adnak arra, hogy az ismereteket, a tudást minél szélesebb társadalmi körben terjesszék. Több, mint kétszáz általános iskolai tanuló lepte el az intézet kertjében felállított sátrakat, akiknek hatállomásos túrát szerveztek. A túra során megismerkedhetnek nem csak a természet, és a környezet szépségeivel, hanem a természet-, és környezettudatos szemlélettel, gondolkodásmóddal is. Az intézet tíz hónapos fennállása óta arra törekszik, hogy a tudást ne csak konferenciákon, rendezvényeken adja tovább, hanem kiadványokban is hozzáférhetőek legyenek. Számos területről állítottak össze dokumentumokat, amelyek segítik a környezettudatos nevelést.
Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a konferenciát megnyitó beszédében igazi magyar ünnepnek nevezte a Madarak és Fák Napját, mert Herman Ottó munkássága közel áll a szívünkhöz. Igazi, szép ünnep a mostani, a természet ünnepe, amelyet több mint egy évszázada megünneplünk, kellő odafigyeléssel, a természet iránti tisztelettel. Ez segít abban, hogy megtaláljuk a helyünket a természetben, s el tudjuk helyezni benne az embert a hatalmas kővárosaival, autóútjaival, gépeivel, gyáraival együtt. Ha kicsit távolabb megyünk a civilizációtól, akkor látjuk az átalakult, vagy a háborítatlan természet csodáit egyaránt. Az egységet, amelyben élünk meg tudjuk védeni, vigyázzunk rá, ne tegyük tönkre. Amikor aggasztó jeleket látunk, a rombolást, a civilizáció térhódítását, akkor az embernek megálljt is tudni kell parancsolnia, a jövő generáció iránt érzett felelőssége okán is.
Az ember feladata a természet védelmében sokrétűek, a legkülönbözőbb síkon jelennek meg. Mindenkinek adott az egyéni felelőssége, s ez a felelősség testet ölt például a „Te szedd!” mozgalomban, a pedagógusok, szakemberek, de a politika felelőssége is tetten érhető. A miniszter elmondta, hogy 2010 óta központi figyelem fordult a természeti kincseink védelmére. Turista ösvények, kerékpárutak, jelzett gyalogtúra útvonalak kínálják a természet megismerésének lehetőségeit, a védett területeken látogató központok, tanösvények bejártával ismerkedhetünk meg az ország természeti csodáival. A természet védelmére megfelelő anyagi források is rendelkezésre állnak: 2020-ig soha nem látott mértékű támogatások állnak rendelkezésre a környezet-, és természetvédelem fejlesztésére. Ezek Európai Uniós, és hazai források, melynek összértéke a Nemzeti Környezetvédelmi Program keretében 3540 milliárd forint. Ebből 2800 milliárd forint különböző operatív programokban található, és mindehhez járul a CAP 740 milliárd forintja, amely zöldítésként jelenik meg. A tárca célja, hogy az életminőség, és az emberi egészség környezeti feltételei javuljanak, a természeti értékek, és erőforrások védelme, fenntartható használata megvalósuljon, s a gazdaság zöldítése, az erőforrás-hatékonyság, és takarékosság is nagyobb figyelmet kapjon, mint korábban.
A természetvédelemre az elkövetkezendő három-négy évben mintegy harminc milliárd forintos keretet használhat fel a tárca, élőhely fejlesztési, fajmegőrzési beavatkozásokra, gép-, és eszköz beszerzésekre, természetvédelmi monitoring tevékenységre, és a természetvédelmim őrszolgálat fejlesztésére. Az idén legalább 60 kiemelt természetvédelmi fejlesztés valósulhat meg, s az együttes keret meghaladja a 24 milliárd forintot. Ezek számok, s csak akkor érnek valamit, ha mögöttük alkotó munka valósul meg, és olyan értékeket tudunk felszínre hozni, megmenteni, amelyek veszendőbe mennének, s amelyekre szüksége van az országnak, s az elkövetkező generációnak. A beruházások önmagukban keveset érnek, a tudatosság, a szemlélet fejlesztése nélkül. Akkor érthetjük meg a természetet, ha megfelelő ismeretekkel rendelkezünk, ezért is nagy a jelentősége a Madarak és a Fák Napjának, és minden olyan programnak, amely segíti azt, hogy a gyermekek, a fiatalok eligazodjanak abban a világban, ahol nekünk is újra meg újra meg kell tanulnunk, hogy miként viszonyuljunk a természethez, a környezetünkhöz. A tanulásnak, a tanításnak kiemelt jelentősége van, mondta végezetül a miniszter.
Herman Ottó éppen 110 évvel ezelőtt, május 10-én hirdette meg a Madarak és Fák Napját, mivel úgy gondolta, hogy egy napot érdemes szentelni a madarak és a fák védelmére. Előzménye, hogy 1902-ben az európai államok aláírták „A mezőgazdasági hasznos madarak védelméről” szóló egyezményt. Bevezetésére azonban csak később, 1906-ban, Herman Ottó hathatós közreműködésével került sor. Gróf Apponyi Albert, vallás-, és közoktatási miniszter körrendeletben tette kötelezővé a Madarak és Fák Napjának a megünneplését minden iskola számára. A gyerekek ezeken a napokon kirándulásokon vettek részt, fákat ültettek, madárodúkat helyeztek ki, cikkek és kiadványok emlékeztettek a természet védelmére, akárcsak napjainkban.
Mára egy-egy speciális problémára több tucatnyi zöld nap, világnap és akciónap hívja fel a figyelmet. Ezek többségét azonban alig húsz éve ünnepeljük. Ilyen a Víz Világnapja, a Föld Napja, a Környezetvédelmi Világnap. Mindezt úgy fogalmazhatnánk, hogy Herman Ottó egy évszázaddal megelőzte a korát. Az emberi beavatkozással sorra éljük fel pótolhatatlan erőforrásainkat. Százmillió évek alatt felhalmozott kincseket herdálunk el néhány évtized alatt. A madarak életkörülményei romlanak, pusztulnak az erdők, a mezők. Emlékezzünk legalább a Madarak és a Fák Napján, erre a legpatinásabb zöld ünnepen, amely itt született Magyarországon száztíz évvel ezelőtt, hogy a vadonélő növény-, és állatfajták kihalásának ütemét nem években, hónapokban, netán hetekben, hanem napokban és órákban mérik.

Forrás: