0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Közel ötvenezer facsemetével újabb Újszülöttek erdeje jött létre Baranyában

A tavaly megkezdett hagyományt folytatva a Baranya megyei állami erdőket kezelő Mecsekerdő Zrt. idén is létrehozott egy Újszülöttek erdejét. A közel öthektárnyi új erdőterület Szigetvár városhatárában, az Almás-patak mentén formálódik.

A május 12-i ünnepélyes átadón Dr. Vass Péter, Szigetvár polgármestere, Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium vadgazdálkodási főosztályvezetője és Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója jelképesen együtt ültetett el egy tölgycsemetét – a kocsányos tölgy a terület fő erdőalkotó fája.A Mecsekerdő Zrt. második újszülöttek erdejének telepítése a Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészetének területén, Szigetvár városhatárában valósult meg.

Az új, 4,85 hektáros erdő főfafaja a kocsányos tölgy, mely a terület 70 százalékát foglalja el.

A fennmaradó egyharmadra az állomány szerkezetét javító céllal elegyfafajok – elsősorban gyertyán, másodsorban vadkörte, vénic szil és madárcseresznye – kerültek, a magas ökológiai értékű élőhely létrehozása érdekében. A telepítés során 33 950 kocsányos tölgy, továbbá 14 550 gyertyán facsemetét ültettek.

„Most, amikor a világ erdeit sokféle veszély fenyegeti – mondta beszédében Dr. Vass Péter, Szigetvár polgármestere az oldott hangulatú, ünnepélyes átadón –, gondoljunk csak a szibériai erdőtüzekre vagy a brazíliai erdőirtásokra, különösen fontos, hogy Magyarországon új erdők születnek.” Kiemelte, hogy Baranya megye túl is teljesítette az Újszülöttek erdeje program célkitűzéseit.

Ripszám István beszédében az összefogás jelentőségét hangsúlyozta a programot finanszírozó Agrárminisztérium, illetve Információs és Technológiai Minisztérium, a Mecsekerdő mint állami területkezelő, az önkormányzat és a civil társadalmi szervezetek között.

A beszédeket követően a szigetvári polgármester, az Agrárminisztérium képviselője és a Mecsekerdő vezérigazgatója közösen ültettek el egy kocsányostölgy-csemetét – mindehhez vadászkürtök szava adta kíséretet.

Az Újszülöttek Erdeje országos programja

Hazánkban 2,193 millió hektárnyi erdő található, amely további fás területekkel együtt 25,4 százalékos erdővel borított területet jelent. A cél az, hogy Magyarország területének 27 százaléka erdő borította legyen – ehhez 147 ezer hektárnyi területet kell erdősíteni a következő években. Ez a célkitűzés a kormány a 2020-ban elfogadott Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben szereplő programokkal teljesíthető lesz.

Az említett programok közé tartozik az Újszülöttek erdeje, melynek lényege, hogy a kormány 2030-ig minden évben legalább 10-10 (de legalább évi egymillió) facsemetét ültet minden egyes, az országban születő gyermek után. Az Agrárminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium együttműködésében

ez 2020 őszétől, tíz éven keresztül, minden évben mintegy 150 hektár új erdő ültetését jelenti.

A faültetésekhez szükséges csemetéket, területet a területileg illetékes állami erdőgazdaságok biztosítják, illetve a szervezési feladatokat is ezek látják el.

A Mecsekerdő Zrt. – ahogy tavaly, úgy idén is – jelentősen, közel 60 százalékkal felülteljesítette az újszülöttenkénti 10 darab csemetés tervet. Tavaly a Mecsekerdő Zrt. több mint 50 ezer facsemetét ültetett a területéhez tartozó Vajszlón. Így a két év alatt közel tíz hektáron közel százezer facsemetével gazdagodtak a Baranya megyei erdők.

Forrás: Mecsekerdő Zrt.