0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Önellátásra és értékesítésre

Tóth Zsolt és családja nem panaszkodhat, csodálatos helyen élnek és gazdálkodnak. Birtokuk több részletből áll, de mind Esztergályhorváti nagyhorváti részében található, vadregényes hegyek-dombok, erdők és halastavak szomszédságában. A szakértelmük is megvan hozzá, hogy a zöldség-gyümölcstől a húsig, tojásig szinte mindenből teljesen önellátók legyenek – és még piacra is termelnek.

– Beleszülettem a mezőgazdasági munkába, a családom mind növénytermesztéssel, mind állattartással foglalkozott. Így tulajdonképpen kisgyermek koromban már tudtam, melyik munkát mikor és hogyan kell végezni a háztájiban. Ez nagyon jó volt betanulásnak – idézte fel a kezdeteket Tóth Zsolt. A háromgyermekes édesapa őstermelőként működteti a családi gazdaságot. – Gyerekkorom után szakmát tanultam, de nem a mezőgazdaságot választottam.

Autószerelőként végeztem. Aztán mégis fordulat következett. A rendszerváltást követő években meglehetősen nagy volt a munkanélküliség, ezért a szüleimmel úgy döntöttünk, hogy a háztáji gazdaságot fejlesztjük.

Addig is tartottunk marhát – hízómarhát –, és persze voltak földterületek is. De akkor azt mondtuk, bővítünk, amit csak lehet. Ekkortájt, még a katonai szolgálat előtt, vagyis tizennyolc esztendősen ültettem az első gyümölcsfáimat. Azóta is a mezőgazdaságból él a családunk. Jelenleg mintegy 30 hektáron gazdálkodunk, szántóföldi növényeket és gyümölcsöt is termesztünk. Ma már 3 hektáros gyümölcsössel büszkélkedhetek. Azon felül szamócatermesztéssel is tizenöt esztendeje foglalkozunk. Ma körülbelül 0,5 hektáron termesztjük. Annak a nagy része fóliás, csak a maradék szabadföldi. A gyümölcstermesztésre nagy gondot fordítunk, odafigyelünk a ter­mesztéstechnológia betartására. Nálunk a gyümölcs minősége, frissessége és jó íze a fő szempont.

Ez évtől tojótyúkot is tartanak, elsősorban saját célra, de a felesleget értékesítik.

– A baromfit magunk termelte takarmánnyal etetjük, adalékanyagok nélkül. A megtermelt árukat főleg környékbeli piacokon – Keszthely, Hévíz, Káptalantóti – értékesítjük, de tagjai vagyunk a Szezonkosár nevű szervezetnek, ami online segíti az értékesítést. A Szezonkosár keretében vagyunk jelen a gyenesdiási piacon.

Ahhoz, hogy mindezt előállítsák, mégpedig a lehető legjobb minőségben, az állatokat pedig megfelelően gondozzák, rengeteget kell dolgozniuk. Ahogy a családfő fogalmaz, a mezőgazdaságban nem nagyon van – azaz inkább nincs – szabadnap.

– Hogy meg lehet-e élni a családi gazdaságból? Nos, azt mondom, hogy igen. Persze itt nincs luxus, minden munkát magunk végzünk, nem foglalkoztatunk alkalmazottakat.

Ez azért nagy teher. Gyakori a huszonnégy órás szolgálat, mert máskülönben vége lehet a termésnek. Mondok egy példát. Márciusban sokszor fagyott, a fóliákban rendszeresen be kellett kapcsolni a hősugárzót, különben, ha nulla fok alá megy a hőmérséklet, akkor vége lett volna a szamócának. Ez tulajdonképpen nem egy nagy, nehéz munka, de állandó készenlétet, figyelmet igényel. Az állattartás szintén nem engedi az embert, karácsonykor és húsvétkor is etetni kell. Azt, hogy ez a fajta gazdálkodás mennyi munkát igényel, nem lehet órában kifejezni. Előre hangsúlyozom, hogy nem panaszként mondom, de míg mások a hétvégi kirándulásokat, a nyaralást tervezik, addig nekem inkább az jelenti a kirándulást, ha felmegyek a hegyre, kimegyek a gyümölcsösbe metszeni. Mindent összevetve azt mondhatom, hogy szabadabb az ember, mert nem kell időre dolgozni menni, mégis kötött. Ez az egyik része a dolognak, a másik, hogy a mezőgazdaság helyzetének változásait nem nagyon lehet kiszámítani, nagyon sok az árakat befolyásoló tényező. Ez így volt régen, s így van most is.

Évekkel, évtizedekkel ezelőtt is akadtak jobb és rosszabb periódusok a mezőgazdaságban, pontosan úgy, mint most. Ezekhez alkalmazkodni kell, amennyire csak lehet, de azért nem könnyű.

Tóth Zsolt szerint aki minőségi termékeket állít elő, annak nem jelent gondot az értékesítés.

– Sokan ismernek és keresnek bennünket, mert tudják, hogy a gyümölcseink frissek és ízesek, és a tojások is megbízható helyről származnak. Az biztos, hogy a helyi termékek terén az elmúlt években történtek jelentős változások. Sokan gondolják úgy, hogy inkább megveszik a biztos helyről származó, adalékanyagokat, vegyszereket nem tartalmazó gyümölcsöket, zöldségeket, s egyéb más termékeket. Ha ezeket jónak találják, akkor visszatérő vásárlók lesznek, ez pedig megalapozza a helyi termékek piacát. Most egyébként valahogy mégis azt tapasztalom, mintha a korábbi éveknél kevesebben vásárolnának helyi termékeket.

De lehet, hogy mindez csak az emberek kényelme miatt van. Nem mennek ki a piacra, inkább befutnak a boltba, s megeszik, amit ott éppen találnak.

Mi e tekintetben előnyben vagyunk, hiszen mindent megtermelünk, amire szükségünk van. Én csak azt mondom, hogy óriási a különbség a boltokban kapható és a háznál – odafigyeléssel – megtermelt áruk között. Említhetem a gyümölcsöt, a tojást és persze a húsokat is. Három gyermekem van, szeretném, ha ők (és persze a feleségemmel mi is) a lehető legegészségesebb alapanyagokból készült ételeket fogyasztanák. A tojást például saját célra is használjuk, a felesleget áruljuk, adjuk el. Nevelünk malacokat, tartunk disznókat, szintén saját célra, fogyasztásra. S említhetem édesanyámat is, akinek szintén mi termeljük meg a szükséges dolgokat. Nagyon remélem, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy egészséges terméket használnak, fogyasztanak.

A Tóth család nem tervezi, hogy fejleszt, az azzal járó munkálatokat ugyanis már nem tudnák maguk elvégezni.

– Ennyi gyümölcs, fóliás eper, szántóföldi növény mellett biztos, hogy nem tudunk már mást bevállalni. Ez is sok munkával jár, ahogy említettem, alkalmazottakat foglalkoztatni pedig nem éri meg, ahhoz kicsi a gazdaság.

És persze hozzá kell tenni, hogy önerőből nem is tudnánk fejlesztéseket megvalósítani. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi területet tudjuk úgy gondozni, művelni, ahogy az a legjobb, és ahogy szeretnénk. Az biztos, hogy a gazdálkodás, minden nehézsége ellenére, egy nagyon szerethető tevékenység. Nem csak arról van szó, hogy jó látni a gyümölcsök, a termések fejlődését, hanem az is csodálatos érzés, amikor a család a saját maga által megtermelt dolgokat fogyasztja. Nem is beszélve a vásárlói visszajelzésekről!

Forrás: Magyar Mezőgazdaság