Miközben Európa galambászai a huszadik század közepén a fajták szépségét tekintették tenyésztési célnak, 1953-ban Amerikában Delwin V. James megkezdte a gazdálkodók számára a lehető legtöbb hasznot hozó húsgalamb kitenyésztését. Az 1961-ben Autosexing Texan Pioneer néven elismert fajta kitenyésztésében a cél az ideális egyensúly megtalálása volt a tömeg és a szaporasági mutatók között. Vagyis a fiókáknál kívánatos volt a telt alak, hisz húsgalambról volt szó, de ugyanúgy fontos volt az élő és a vágott súly előnyös aránya, a szülői tulajdonságok közül az, hogy gyorsan szaporítsanak, jól neveljenek, ellenállóak legyenek a betegségekkel szemben, és hosszú ideig termelésben lehessen őket tartani.
„A texán megjelenéséig a húsgalambtenyésztők 5 hónapig „potyára” tartottak tenyészállatnak szánt egyedeket, hisz a vágógalambot 28-30 naposan értékesítették, a meghagyott madarakról pedig csak 6 hónapos korukban derült ki a nemük, és csak a szerencsén múlott, hány párt lehetett belőlük összeállítani.
– magyarázza a fajta jelentőségét dr. Ballay Attila, a texán egyik hazai meghonosítója.
Ballay Attila egyébként kisgyerekként kezdett galambászkodni, főként strasszereket tartott. Lapunk elődje, a Baromfitenyésztés 1968-ban számolt be először a fajtáról. Szikora András cikke, A legjobb hústermelő nagyüzemi galambfajta az autószex texan című írását olvasva írt Amerikában élő nagynénijének, aki megvette számára az áhított texánokat. A madarak 1969-ben postai úton érkeztek meg, s Ballay Attila elkezdte a szaporításukat.
Néhány nap különbséggel a Kistermelők Lapjából jól ismert mestertenyésztő, Tóth Sándor is megkapta texánjait – ő a bátyján keresztül jutott hozzá a fajta 12 párjához. Így tehát két galambász is hozzáfogott a fajta tenyésztéséhez: egyikük a nagyüzemben tartható gazdasági haszonállattal foglalkozott, míg a másik a kisállattenyésztők világát képviselte.
Ballay Attila 1971–72-ben került Kaposvárra, a Mate Kaposvári Campus jogelődjéhez, a Mezőgazdasági Főiskolára. 1976-ban, állami kutatási feladatként, a vezetésével és szabadalmi eljárásával végezték a „hústípusú intenzív tartásra alkalmas galambállományok kitenyésztése és fenntartása, s tartási technológiájának kidolgozása” téma keretében a texán hazai fenntartását és nemesítését. Ez a szabadalmi eljárás ketreces húsgalamb tartásra vonatkozott. Akkoriban Kaposváron egy 500 négyzetméter alapterületű istállóban 500 párral zajlottak a kutatások, amelyek sajnos mára megszűntek…
Ehhez az istállóhoz tartozott egy olyan rácspadlós padozatú nevelő, mely a tenyésztésre szánt fiatalok felnevelésére lett létesítve.
Mindez persze nem öncélú kutatás volt, hisz akkoriban a pucolt vágógalamb jó exportcikk volt, a felvásárlók hetente járták a falvakat, és a parlagi galambot is megvették. A texánt viszont kifejezetten árutermelésre tenyésztették: a legismertebb árutermelő gazdaság a soroksári Vörös Október TSZ volt. A fajta egyébként hamar elterjedt a háztájiban is – köszönhetően a Baromfitenyésztés mellékleteként megjelent Húsgalambtartás-galambhústermelés című kiadványnak is.
Emellett kiállításokon is megjelent, ami viszont Tóth Sándornak és az 1972. április 12-én, a Magyar Galambtenyésztők Szövetségén belül 30 taggal megalakult Texán-Mondén Galamb Klubnak volt köszönhető. A közös klub létrehozására a szükséges létszám miatt volt szükség, és 1979. március 4-én ugyancsak a taglétszám optimális növekedése érdekében vált szét a két fajtaklubra.
A klub néhány évi pangás után 1993-ban újjászerveződött, és élő kapcsolatot alakított ki több európai texánklubbal is, sőt a Texasban (USA) működő Nemzetközi Texan Pioneer Szövetség felvette tagjai közé. A szövetség negyedévente megjelenő lapjában cikkeket publikáltak a magyar texán klub tevékenységéről.
A fajtaklub pedig a mai napig él, idén lesz 50 éves. A szakmai eredményeit mutatja, hogy a 2012-es jubileumi kiállításukon Kisújszálláson Európa számos országából, egyebek mellett Francia- és Olaszországból is érkeztek tenyésztők.
A texán mint haszongalamb tenyésztése addig tartott, míg a pecsenyegalamb nagy üzlet volt. Akkoriban a szelekcióban a szaporaság döntött a nyereségről, mert súlyban nem volt akkora különbség a vágógalambok között, hogy megérte volna nagyságra szelektálni. Ráadásul a tenyésztők előtt ott volt az óriás kingek példája, amelyek testméretben ugyan növekedtek, de nehezebben párzanak, gyenge a termékenységi mutatójuk és rosszabban is kotlanak. Vagyis biztonságos árutermelésre alkalmatlanok.„Az utóbbi időben elvált a közepes méretű, szapora és jó nevelőképességű árutermelő texánok és a hobbiból tartott madarak tenyésztése”
– mondja Ballay Attila. Utóbbiakat a tenyésztő akár a saját ízlésének megfelelően alakíthatja, és az elmúlt években az óriás madarakért irreálisan magas árat adnak a hobbigalambászok.”
A texán mint fajta azonban még mindig rendelkezik azzal a tulajdonsággal, ami miatt a „Szárnyaló Gazdaság” Nemzeti Húsgalamb Programban ismét a hazai tenyésztés alapja lehet, nevezetesen az ivarjelzés képességével. A hazai árutermelő tenyészetek ugyan jelenleg Franciaországból származó grimaud hibridekkel és hubbell-lel dolgoznak, de az ország különböző gazdaságaiban zajlik a mai ízlésnek megfelelő hazai húsgalamb kitenyésztése is.