0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A borsmenta tea meglepő egészségügyi előnyei

A teát már régóta számos egészségügyi előnyhöz társítják, például a fekete teát a fogyás elősegítéséhez és az anyagcsere fokozásához, a pitypang teákat a máj és a sejtek egészségéhez, de más fajtákat is nagyon sok egészségügyi tényezővel hoznak összefüggésbe. A borsmentatea fogyasztása különösen változatos egészségügyi hatással jár, amelyek miatt érdemes feltölteni készleteinket belőle.

A borsmenta a Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) szerint a vízi menta (Mentha aquatica) és a fodormenta (Mentha spicata) keresztezése, és egész Európában és Észak-Amerikában termesztik. A leveleket és a koncentrált olajat már régóta használták gyógyászati célokra az ókori Görögországban, Rómában és Egyiptomban is.

A borsmentával kapcsolatos kutatások nagy része az olajra utal, nem csak a teába áztatott levelekre. De a borsmentatea egészségügyi előnyeire is vannak bizonyítékok.

„A gyógynövények és teák nagyon változatosak, némelyik igencsak hasznos, míg más fajtákról kimutatták, hogy nem igazán bizonyultak hatékonynak” – mondja Gary Deng, a The Wellness Principles című könyv szerzője. „Úgy gondolom, hogy van valami hasznos ezekben a gyógynövényekben, de az érem másik oldala, hogy néha az emberek felnagyítják és eltúlozzák a jótékony hatást.” De a borsmentatea az egyik olyan teafajta, amelynek előnyeit klinikai vizsgálatokkal is alátámasztották, teszi hozzá.

Milyen előnyei vannak a borsmentateának?

Segíti az emésztést

Ha a borsmentáról van szó, talán a legismertebb és tudományosan alátámasztott előnye az emésztés támogatása. Klinikai tanulmányok kimutatták, hogy segíti az emésztőrendszer működését, jótékony hatással van a gyomorpanaszokra és az irritábilis bél szindrómára – mondja Dr. Deng.

„A borsmentában lévő illóolajok segíthetnek ellazítani az emésztőrendszert, ami enyhítheti a gyomorfájást és a székrekedést”

– mondja Robin Foroutan, dietetikus. Hozzáteszi, hogy a borsmentával kapcsolatos, gyomorproblémákra vonatkozó számos tanulmány a borsmentaolajra összpontosított, amely a borsmenta koncentráltabb változata, mint a tea. De ettől függetlenül arra bátorít, hogy próbáljuk ki, ha emésztésünk támogatására vágyunk.

Állatkísérletek során bebizonyosodott, hogy a borsmenta nyugtató hatással van a gyomor-bélrendszeri szövetekre, a humán vizsgálatok pedig azt találták, hogy a borsmenta pozitív hatással van az irritábilis bél szindrómára. Míg további tanulmányok megállapították, hogy a borsmentaolaj jótékony hatással van a funkcionális hasi fájdalom rendellenességeinek kezelésére gyermekeknél.

Légzéskönnyítést biztosít

Legközelebb, amikor köhögünk, egy csésze borsmentatea elfogyasztása enyhítheti a panaszainkat.

A kutatások szerint a borsmentatea potenciális előnyökkel jár az akut légúti fertőzések tüneteinek enyhítésében,

más tanulmányok pedig megállapították, hogy a borsmentaolaj gőzei potenciálisan antibakteriális hatásúak a légúti kórokozókkal szemben.

Javíthatja a fókuszt

Dr. Deng szerint a borsmenta javíthatja a kognitív funkciókat. Foroutan hozzáteszi, hogy ez egy nagyszerű lehetőség azoknak, akik nem akarnak koffeint fogyasztani. Csak győződjünk meg arról, hogy a teát, amit főzünk, nem fekete vagy zöld tea keveréke, amelyek koffeintartalmúak.

Egy tanulmány szerint a borsmentaolaj jótékonyan hat a koncentrációra, javítja a kognitív feladatok elvégzésének képességét, és csökkenti a szellemi fáradtságot, valamint képes csökkenteni az álmosságot is.

Támogatja az immunrendszert

A kutatások szerint a borsmenta antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik, ami jót tesz az élelmiszerekkel terjedő kórokozók elleni védelemben.

További kutatások szerint a borsmenta vírusellenes, gyulladáscsökkentő és antioxidáns tulajdonságokkal bír, amelyek segíthetnek a betegségek kivédésében.

Dr. Deng hozzáteszi, hogy mivel a borsmentatea nyugtató hatású lehet, támogathatja az erősebb immunrendszert és elősegítheti az általános jó közérzetet. Ráadásul Maya Feller, dietetikus szerint a borsmentatea antioxidáns tulajdonságai, hasznosak lehetnek az immunrendszer számára és elnyomhatja a szabad gyököket.

Potenciálisan segít a fejfájásban

Bebizonyították, hogy a borsmentaolaj fokozhatja a véráramlást és ellazítja a homlok izmait. Ráadásul más tanulmányok szerint a mentol javíthatja a migrénes fejfájást.

Enyhítheti a menstruációs görcsöket

Feller megjegyzi, hogy bár a borsmenta nem gyógyszer, néhány kutatás arra utal, hogy segíthet a hasi fájdalmakon. Foroutan hozzáteszi

 mivel a borsmentatea izomlazító tulajdonságokkal rendelkezik, segíthet a menstruációs görcsökkel járó fájdalom csökkentésében, és enyhítheti a tünetek súlyosságát.

Jótékony hatással lehet a száj egészségére

Néhány korai tanulmány összefüggésbe hozta a borsmentát a szájbetegségek elleni védelemmel, más kutatások pedig megállapították, hogy a borsmenta hatékony fertőtlenítő megoldás a szájüregi kórokozók ellen.

Borsmenta tea és olaj mellékhatások

Ami a borsmentatea mellékhatásait illeti, egyes gyógyszerek kölcsönhatásba léphetnek a teákkal vagy gyógynövényekkel. Ha gyógyszert szedünk, mindenképpen egyeztessünk orvosunkkal, mielőtt a borsmentateát a mindennapjaink részévé tennénk – mondja Dr. Deng. Feller hozzáteszi, hogy

a savas refluxban szenvedők azt tapasztalhatják, hogy a borsmentatea még jobban ellazítja a nyelőcső záróizmát, és még több kellemetlenséget okoz.

Feller hozzáteszi, hogy akinek a kórtörténetében vesekő szerepel, annak a fogyasztás előtt beszélnie kell az orvosával.

Forrás: prevention.com