0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Nőtt a mezőgazdasági gépek és eszközök értékesítése az első negyedévben

A mezőgazdasági gépek és eszközök vásárlásának összértéke az idén az első negyedévben 62,2 milliárd forintra, éves összevetésben a másfélszeresére nőtt – ismerteti az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójában.

A géppiacból az erőgépek forgalma 57 százalékkal, a munkagépek és egyéb gépek 43 százalékkal részesedtek. A teljes értékesítésen belül a traktorok 39 százalékot, a gabonakombájnok 7 százalékot tesznek ki. Az alkatrész-vásárlások összege meghaladta a 20 milliárd forintot, ami 38 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban.

Az év eleji emelkedés jelentőségét mutatja, hogy tavaly is élénk volt a mezőgazdasági gépek forgalma, éves szinten az alkatrész-vásárlásokkal együtt több mint 300 milliárd forintos értékesítési rekord született.

A jó eredményt az AKI részben a pályázati lehetőségekkel magyarázta, emellett kiemelték azt is, hogy a magyar gazdálkodók egyre nyitottabbak a technológiai fejlesztésekre, a korszerű technikai eszközök alkalmazására. A fejlődést a versenyképesség fenntartása, az élelmiszer- és élelmezésbiztonság egyre szigorúbb követelményei, valamint környezeti-éghajlati kihívások kényszerítik ki – írták.

Hozzátették ugyanakkor, hogy a gép- és az alkatrészellátást sem kerüli el a folyamatos áremelkedés, ami megnehezítheti a beruházások tervezését.

A felmérés 170 mezőgép-forgalmazó és gyártó eladási jelentése alapján készült – olvasható az összefoglalóban.

Forrás: MTI