0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Biostimulátorok búzában

A mai gazdasági körülmények között még nagyobb jelentőségű, hogy milyen vetőmag kerül a földbe, mondták egybehangzóan az Isterra Magyarország Kft. és a UPL Hungary Kft. szakemberei Tarcsapusztán, a Szentlőrinci Szolanum Kft. szántóján rendezett bemutatón.

Perczel Péter, az Isterra operatív igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy csak fémzárolt vetőmagtól lehet egységes minőségre számítani, és hogy a búzatermesztés költségének csak 10-13 százalékát teszi ki a megbízható vetőmag. Ez az arány idén sem változik, annak ellenére sem, hogy nominálisan emelkedik az ára. A fajtabemutatóra a vállalat legnagyobb forgalmú új fajtáit hozták el.

Vadvári László területi képviselő hozzátette, hogy a cég már Magyarországon is nemesít kalászosokat, és a füzesabonyi állomáson 10 éve folytatott munka eredményeként hamarosan hazánkban létrehozott fajtákkal jelennek meg a piacon.

Tarcsapusztán még francia nemesítésű búzákat mutattak be.

A Cellule több mint tíz éve van jelen hazánkban. Intenzív technológiával meghaladja a 10 tonnát a hektáronkénti hozama. Tavaly és idén a Basilio fajtából adták el a legtöbbet, ami a legkorábbi érésű fajtájuk, rögtön az árpák után aratható. Jellegzetesen smaragdzöld, rövid szárú fajta. Malmi minőségű, korán érő fajta a Complice, ami jó stressztűrő képessége miatt érdemel figyelmet. A Providence fajtát három éve vizsgálják Magyarországon, rekordtermést várnak tőle. A legjobb minőséget termő fajtájuk a Frenetic, amit sötét, acélos magjáról könnyű felismerni. Az Isterra hosszú tenyészidejű fajtája a Concret takarmánybúza.

Kórokozók a maghéj alatt

Az idei termést a tavaly óta tartó szárazság határozza meg, mondta bevezetőként Vados Csaba, a UPL csávázószer termékfelelőse, áprilisban érkeztek először jól hasznosuló esők.

A bemutatóra október közepén vetettek, forgatás nélküli talajművelés után.

A mérsékelt mennyiségben kijuttatott tápanyagot az intenzív fajták jól hasznosítani tudtak. Kukorica volt az elővetemény, amit azért fontos figyelembe venni, mert a szármaradványokon általában fuzárium van, az utóbbi időben pedig már torsgomba és szártörő gomba is lehet, amelyek a búzát is fertőzik. Több kórokozó képes bejutni a maghéj alá, ilyen a fuzárium, a szeptória és a porüszög. E kórokozók ellen mindenképpen érdemes csávázni a vetőmagot, hogy az állomány egészségesen indulhasson fejlődésnek.

A UPL az ipkonazol és imazalil hatóanyagú Rancona iMix csávázószert ajánlja erre a célra. A készítmény hatásspektruma igen széles, mégsem károsítja a csíra­növényt, a vele kezelt állományok erőteljesen kelnek és jól telelnek. A bemutató helyszínén is, a viszonylag késői kelés ellenére, jó állományok indultak a tavasznak.

A Rancona iMix és a Rancona 15 ME készítményeket búza, árpa, rozs, zab és tritikálé csávázására engedélyezték, és bármely AKG programban használhatók.

A készítmények további előnye a mikroemulzó formuláció, ami nagyon jó fedést tesz lehetővé, így a hatóanyagok kontakt és felszívódó hatás kifejtése is tökéletes.

Kártevők és gyomok ellen

Talajlakó kártevők ellen igen nehéz a védekezés, hangsúlyozta Vados Csaba. Kevés a hatóanyag és nagyon nehéz eltalálni a kártevőket és így a tavaszi kezelések nem teljesen sikerek. Ősszel még a talajfelszín közelében vannak a drótférgek és a csócsárlók, vagyis rovarölő csávázószer készítménnyel elérhetőek. E célra a cipermetrin hatóanyagú Signal 300 ES készítményt javasolta a szakember, ami közvetlenül érintkezve elpusztítja a talajlakó kártevőket, amellett riasztó hatással van rájuk.

A talajban sokkal kiegyenlítettebb körülmények uralkodnak, mint a növények felületén, ezért a cipermetrin (piretroid) hatóanyag sokkal tartósabb hatású.

A búza gyomirtásával megvárták, amíg minden gyom kikel, márpedig sok vadrepce, szarkaláb, pipacs, pásztortáska és pipi­tér volt a földeken. Egy új terméket, a Xanadu gyomirtót vetették be ellenük, aminek benszulfuron és metszulfuron-metil a hatóanyaga. Előnye, hogy a benszulfuront a búza gyomnövényei „nem ismerik” ezért még a más hatóanyagokra rezisztens gyomok is jól reagálnak rá. Célszerű bevárni a kezeléssel a gyomok kikelését és már ne legyen fagyveszély sem, mert az befolyásolná a gyomirtás hatékonyságát. A Xanadu 100 g/ha és 0,5 l/ha Minstrellel együtt lett kijuttatva, a késői gyomirtási időpont és a gyomösszetétel miatt. A hatóanyagok levélen keresztül szívódnak fel és lassan fejtik ki hatásukat.

Nagyobb gyökérzet, több klorofill

A UPL biostimulátorairól és további növényvédelmi kezelésekről Valovics Attila fejlesztőmérnök adott tájékoztatást. Napjainkban egyre fontosabbak a biológiai megoldások és a növényi élettevékenység célzott támogatása biostimulátorokkal.

A cég tengeri algából fagyasztva szárítással készített biostimulátorokat kínál, amelyeket a különböző kultúrák igényeinek legjobban megfelelő összetételben készítenek.

Tarcsapusztán a búza 2-3 leveles állapotában, 1 literes dózisban juttatták ki a kalászosokra kifejlesztett Tonivit készítményt, a gyökeresedés serkentésére. A szer az említett algakrém mellett 13 százalék foszfort és 5 százalék káliumot tartalmaz. Másodszor a zászlóslevél kiterülésekor használtak biostimulátort, a klorofilltartalom növelésére. A Forthial magnéziummal és nitrogénnel kiegészített algakrémet tartalmaz. A mérések szerint hatására 5-6 százalékkal több klorofill képződik, ami még ennél is nagyobb arányban képes növelni a termésmennyiséget.

A cég legismertebb biostimulátora a stresszkezelésre kifejlesztett Atonik, ami búzában is engedélyt kapott. A bokrosodás végén 0,6 literes dózisban kijuttatva javítja az elágazódást.

Gombaölő szerekből igen széles a UPL választéka. A búza növényvédelmi technológiájában szárba induláskor, a lisztharmatfertőzés megelőzésére a tebukonazol hatóanyagú Conrod készítményt javasolják.

Ugyancsak megelőzésként érdemes használni a levélbetegségek ellen az azoxistrobin hatóanyagú Chamane-t, aminek a zöldítő hatására is építeni lehet. Ez utóbbit Forthial biostimulátorral és egy tebukonazol hatóanyagú szerrel együtt juttatták ki.

Mostanában szeszélyes eloszlású helyi esők alakulnak ki, ezért nem lehet biztosan előrejelezni, hogy várható-e a kalászok fuzáriumfertőzése. Ez egyben azt jelenti, hogy jobb a Conatra készítménnyel megelőzni a bajt. Ezt a virágzás végéig lehet megtenni vele. Metkonazol hatóanyaga ráadásul megdőlés ellen is hatásos, mert visszafogja a szár növekedését.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság