0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kampány indul a nyári sertéshúsfogyasztás népszerűsítésére

Tíz év alatt közel 10 kilóval növekedett hazánkban az egy emberre jutó éves sertéshúsfogyasztás. A növekedésben szerepe van azoknak a fogyasztásösztönző kampányoknak is, amelyeket az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) évről évre szervez.

Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kampányt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, Magyarország 96 százalékban önellátó sertéshúsból. Az ellátásbiztonság fenntartásában pedig a kormányzatnak és a magyar fogyasztóknak együtt kell a magyar sertéshús mellett „letenniük a voksukat”. A háborús infláció sújtotta helyzetben a hazai kiskereskedelemtől a tárca azt várja, hogy a lehető legnagyobb mértékben magyar termelésből származó sertéshúst kínáljon a fogyasztóknak.

Az államtitkár hangsúlyozta, a szaktárca az elmúlt és a következő időszakban is számos intézkedéssel segítette, és segíteni fogja a hazai termelőket annak érdekében, hogy megőrizzük a hazai állományt.

Mindemellett Feldman Zsolt kiemelte, kölcsönös szolidaritást, együttműködést várnak el a termelőtől, a kereskedőtől és a fogyasztótól is.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke elmondta, az utóbbi évek hatalmas megpróbáltatások elé állították a hazai sertéshús ágazatot. Az ágazat szereplőinek a folyamatosan hullámzó árakhoz kellett alkalmazkodniuk, majd pedig a takarmány- és energiahordozó árak drasztikus emelkedése az, ami növeli a termékek előállításának önköltségét. Épp ezért a fogyasztóknak is további áremelkedésre kell számítaniuk. Arra kérte a fogyasztókat, hogy a patrióta szolidaritás jegyében segítsék a több tízezer hazai sertéstenyésztőt és húsipari munkavállalót azzal, hogy kiváló minőségű, magyar sertéshúst és húskészítményt vásárolnak.

Giczi Gergely az AMC ügyvezető-helyettese kiemelte, hogy a növekvő húsárak mellett változnak a fogyasztói szokások, és ebben a helyzetben arra kell törekednünk, hogy az elmúlt tíz év kampányeredményeit, a 33 kilós éves sertéshúsfogyasztásból minél többet meg tudjunk őrizni.

Idén a mennyiségi fogyasztásról a minőségi felé, illetve a fogyasztói tudatosság felé tolódik a kampány fókusza.

Az idei évben a kampányt részekre osztották. Farsang idején a mangalicát népszerűsítették, most a nyári grillételekre fókuszálnak, az utolsó pedig a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódik majd.

Kovács Judit dietetikus hangsúlyozta, az egészséges táplálkozás alapja a változatosság, amelyhez a sertéshús fogyasztása is hozzá tartozik. A grillezés során a tápanyagok jobban megőrződnek, az ilyen módon készített ételek általában kevésbé zsírosak, így a nyári hőségben nem rónak nagy terhet az emésztőrendszerre. Érdemes odafigyelnünk a felhasznált alapanyagok minőségére és ételkészítés során az élelmiszer-biztonságra, ezért fontos, hogy mindig friss alapanyagokkal dolgozzunk, ne hagyjuk kint a levegőn a húsokat, és ne vágjunk fel ugyanazzal a késsel a zöldséget vagy gyümölcsöt, amivel a húst aprítottunk.

A sertéshús nagy mennyiségű vasat, A-, B-, D -vitaminokat tartalmaz, emellett a foszfor-, magnézium-, kálium-, cink- és a húskészítmények nátriumtartalma is említésre méltó. Magas a fehérjetartalma, így akár a sportolói étrend kiváló része is lehet.

Az eseményen Stoller Márton grillmester és Gáspár Bea, a Konyhafőnök VIP 2019-es győztese osztotta meg tapasztalatait és praktikáit, melyet a nagyközönség fővárosi frekventált helyszíneken július 12-én és 20-án szervezendő gerillagrillezések alkalmával és a közösségi médiában ismerhet meg.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/AMC