0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Horvát hagyományok a Pinka-völgyben

Beékelődve a nyugati határszélbe, Szentpéterfát három oldalról Ausztria határolja. Az első trianoni döntést követően oda is csatolták, ám 1923. március 9-én a falu visszaszavazta magát. Az ezerfős település ugyanakkor máig megőrizte horvátságát nyelvében, az emberek mentalitásában és a gasztronómiájában is.

Az Erdőháza – egykoron Erdődy háza –, a mintegy kétszáz évével, hajdanán az urak szállásául szolgált. A mostani vadászház pedig a ’60-as években épült a Szombathelyi Erdészeti Zrt. jogelődjének köszönhetően.

Hogyan is kerültek a horvátok a török idők után elnéptelenedett környékre?

„A délvidékről származó Erdődy család kapott itt földbirtokokat, s hozták magukkal a megbízható munkaerőt. Ám a horvátok nemcsak dolgozni, letelepedni jöttek, hanem az Őrségben élőkhöz hasonlóan, határvédelmi feladatokat is elláttak” – magyarázza Dezső Vimos, szentpéterfai üzemi vadászterület kerületvezető vadásza.

A jelenlegi határ túloldalán lévő Erdődyek vára igazi különlegesség, három oldalról is vizesárok veszi körül. Bár harci cselekmények itt nem zajlottak, a szentgotthárdi csatát megelőzően tizenhárom török felderítőt fogtak el, azok raboskodtak benne. A védekezésre felszerelt vár lőportornya, ágyúnyílásai, lőrései ma is büszkén állnak.

A leghűségesebb falu

Szentpéterfa a trianoni döntéssel Ausztriához került. Az ott lakók döntöttek úgy, hogy nyílt népszavazáson kérik Magyarországhoz való tartozásukat. Hosszas huzavona, politikai tárgyalások, tüntetések után Szentpéterfa kiharcolta a népszavazás jogát, melynek köszönhetően 1923. január 10-én visszatért Magyarországhoz Kis- és Nagynarda, Alsó- és Felsőcsatár, Magyar- és Németkeresztes, Horvátlövő és Pornóapáti, majd március 8-án Ólmod, végül március 9-én Szentpéterfa. Vas Vármegye Törvényhatósági Bizottságától a többi érintett községgel együtt megkapta a Communitas Fidelissima, azaz a Leghűségesebb Falu címet. Az itt élő horvátok lettek a „legnagyobb magyarok”.

Szentpéterfa határában, az erdő közepén hatvan helyiséges kastély épült, ám az Erdődyek egyetlen napig sem laktak az 1944 őszén elkészült, a kor színvonalát meghaladó komforttal – árammal, telefonnal, központi fűtéssel – felszerelt kastélyban. Mire beköltöztek volna, odaért a front, így hátra kellett hagyni az épületet. A háború után néhány év alatt lepusztult, nyomait csak a kutató szem ismeri fel. Az Erdődyek jelenlétével a falu is jól járt, a Pinka-patakon megépült mini vízerőműnek – amit most újítanak fel – köszönhetően volt villany, telefonvonal, minden házban tizenötös-húszas égő világított a gyertya, petróleumlámpa helyett.

„De maradjunk még a frontnál. 1945. március 31-én, nagyszombaton jöttek be ide az oroszok, a falu túloldalán pedig egy német alakulat állomásozott utóvédnek. Két hétig lőtték egymást, majd amikor megunták az oroszok az állóháborút, megkerülték a falut és továbbmentek. Tehát április 14-én hagyta el az utolsó német katona Magyarországot”

– hívta fel a figyelmet a pontos dátumra Dezső Vilmos.

Szentpéterfa, a Pinka-völgye legnagyobb településének lakossága egyidőben rohamosan fogyott. Majd 1920-ban belső Vas megyéből határvidék lett, sokan elveszítették a birtokaikat, munkahelyüket. Aztán jött a gazdasági válság, kivándorolt egy korosztály, 1956-ban pedig egy másik. A település lakosainak száma virágkorában meghaladta a háromezret; ma ugyanannyian vallják magukat szentpéterfaiaknak az USA-ban és Kanadában, mint itthon. Templomot építettek, ápolják a hagyományokat, zenekarokat, tánccsoportot hívnak meg.

Mindig összetartó falu volt. Sokszor mondták, állam az államban, két drót közötti rezervátum. Az uniós csatlakozással újra megszűnt az elzártság. Addigra azonban a határ túloldalán rekedt birtokok javarészt elvesztek, sokan eladták, nem hittek abban, hogy még egyszer szabadon művelhetik.

Ülünk az Erdőházban, egy 1700 hektáros erdőtömb szélén.

Nagyvadas terület, büszkék az uradalomtól örökölt dámállományra. Bár az ilyen elzárt populáció előbb-utóbb belterjessé válik, az erdőgazdaság kétszer is vérfrissítést végzett, így az állomány újra erőre kapott.

A gímszarvas-állomány jó minőségét tükrözi a 13 kiló felett is előforduló agancssúly, de őz és vaddisznó is bőségesen van a területen. És aminek szintén örülnek, hogy a Pinka-völgye apróvadban is gazdag, folyamatosan emelkedik a mezei nyúl egyedszáma.

A vadászházban főként vadászvendégek fordulnak meg. Nagyon kedvelt, nyugodt hely, és a falak hallottak már néhány nótát. Szép és könnyen elérhető területen, Ják és Szentpéterfa között fekszik. Jákot sokaknak be sem kell mutatni, román kori temploma – éppen felújítás alatt – híres, de vonzó a környezete is. Déli irányba indulva találjuk Körmendet a Batthyány–Strattmann kastéllyal, Szombathely alig húsz kilométerre fekszik; legismertebb, méltán világhírű ókori emléke az Iseum, a hatalmas szentélyegyüttes, benne a római kori Isis szentély, vagy az önmagában is látványos Borostyánkő út. Az alig 37 kilométerre fekvő Szentgotthárdon kiváló fürdőt találunk, akárcsak Körmenden, Sárváron és Bükfürdőn.

A határon túl is érdemes körülnézni, a burgenlandiak ma már elismerik, hogy ők is Magyarország része voltak. A gasztronómiában megpróbálnak visszatérni a magyar ízekhez, még ha nem is magyarnak, hanem pannonnak nevezik.

Van bormúzeumuk, büszkén áll a güssingi vár, a Batthyányiak ősi fészke – ezeken keresztül bepillanthatunk a történelembe.

„A horvát konyha alapját mindig a káposztafélék adták, melyek a mai napig kedveltek. Hozzá társul a bab, így születik a babos káposzta, ami nélkülözi a húst, jobb időkben viszont füstölt bürkével ízesítik” – tért át a helyi gasztronómia rejtelmeire Dezső Vilmos. Nagyon finom a vadas, ami régen lakodalmas étel volt, és eredendően marhából készült. Ám azon a vidéken egészen mást hívnak vadasnak, mint az ország többi részén (a receptek közt meg is mutatjuk, hogy készül). Hagyományos desszertjük a szintén bemutatott sudlica, ami horvátul furulyát jelent. Egyszerű és tartós sütemény, kedvelt a gyerekek körében.

Az ételeknek mindig szerves része volt a tarlórépa, vagy ahogy ott nevezik: kerékrépa. Lereszelték, és pici tejjel megrottyantva tésztába töltötték.

Került rá egy kevés tejföl és bors is. Savanyították is, abból készítettek finomfőzeléket. Szinte a semmiből termett, a másodvetésben elszórt kevés magból szekérnyi kerékrépa lett.

„Nagy a divatja nálunk a füstölt árunak. A Dalmáciában kóstolt sonka nagyon hasonlít a mi füstölt sonkánkhoz, bár ott füstölés helyett a sós levegőn szárítják. A páchoz adunk ecetet, hagymát, fokhagymát és különböző fűszereket, abban hagyjuk állni kilenc hétig. Hagyományosan szilvafán füstöljük, de teszünk kevés tölgyet is a tűzre, ahogyan a nagyapán is csinálta. Kedvelik a helyiek a hurkaféléket, elsősorban a véres hurkát, meg a füstölt disznósajtot” – magyarázta a szakember, hogy régen minden háznál három-négy disznót vágtak.

Őrzik a hagyományokat, az erdőgazdaság Vasi Dödöllékre keresztelt főzőcsapata minden versenyről éremmel tér haza.

Dezső Vilmos számára a főzés öröm, farsang farkán idén három vadnyúl és három kokas került az üstbe. Pörkölt lett mindannyiukból.

„Farsang végén kötelező a húsevés, majd jön a szigorú böjt. Két katolikus templom is van a faluban. A külső templomban főként magyarul miséznek, a belsőben pedig horvátul”– figyelmeztetett a vadász kolléga.

Dezső Vilmos saját kis nyári konyhájában szívesen főz sparhelten. Kedvelt alapanyaga a vargánya, a galambica, a nyulica, azaz a rókagomba. Védetté vált a császárgomba, amit itt horvát nevén „knizsnice” gombaként ismernek, és korábban tyúkhús helyett használták. Főleg böjti időszakban volt kedvelt a tejfölös krumplileves szárított vargányával.

Dámvadas Erdőháza módra

Hozzávalók:

  • 2 kg dámcomb vagy -lapocka kb. 5 cm-es hasábokra darabolva,
  • 1 evőkanál zsír.

A páchoz:

  • 2 l víz,
  • 2 evőkanál só,
  • 2 púpos evőkanál kristálycukor,
  • 4 evőkanál 10%-os ecet,
  • 2 nagy fej vöröshagyma karikázva,
  • 8 gr egész bors, 5-6 babérlevél,
  • 3 közepes méretű sárgarépa durvára reszelve,
  • 2 közepes méretű petrezselyemgyökér szintén.

A habaráshoz:

  • 4 dl tejföl és
  • 30-35 dkg liszt.

A páclevet jól összekeverjük, hidegen a húsra öntjük, és két napig hideg helyen állni hagyjuk. Elkészítéskor a páclébe tesszük a zsírt és a húst. A megfelelő puhaságú főtt húst kiszedjük egy tálra, a levet finom szűrőn átpasszírozzuk, majd behabarjuk. A húst visszahelyezzük a behabart lébe, és az egészet összeforraljuk. Ízlés szerint adunk hozzá sót, őrölt borsot, cukrot, citromot. Zsemlegombóccal és áfonyadzsemmel tálaljuk.

Sudlica

Hozzávalók:

  • 4 tojás,
  • porcukor,
  • liszt,
  • zsír.

A tojást héjastól lemérjük, és amennyi a súlya, ugyanannyi porcukorral 4-5 perc alatt alaposan kikeverjük. Majd hozzáadunk szintén ugyanannyi finomlisztet, és azzal is elkeverjük. Ezután habzsákba töltjük a masszát, és egy kizsírozott tepsibe egymás mellé vékony csíkokat nyomunk belőle. Hagyjunk 1,5-2 cm-es távolságot a tésztacsíkok között, mert egy kicsit megdagadnak sütés közben. 200 °C-os sütőben néhány percig sütjük, de csak annyira, hogy még szinte fehérek maradjanak. Ezután elzárjuk a sütőt, de ne vegyük ki a tepsit, hanem egy kés segítségével egyenként emeljük ki a tésztácskákat, és tekerjük rá egy fakanál nyelére. Amíg a következőt tekerjük egy másik fakanálra, addig az előbbi felveszi a csavart formát, ilyenkor le is húzhatjuk a spirál formájú sütit. Így a két fakanalat váltogatva, gyors mozdulatokkal igyekezzünk minél előbb az összes tésztát feltekerni, mert ha hűl, akkor törékennyé válik. Akkor az igazi és az eredeti, ha vörösborba mártogatva fogyasztjuk.

Dám tatár beefsteak

Hozzávalók:

  • 50 dkg ín- és hártyamentes dámhús (persze a hát és a bélszín a legfinomabb),
  • 2 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma,
  • 1 teáskanál mustár,
  • 1 teáskanál worcestershire szósz,
  • 1 evőkanál ketchup,
  • 1 evőkanál olívaolaj.

A húst „darálóméretre” vágjuk, hozzáadjuk a felaprított hagymákat, egy napig hideg helyen állni hagyjuk, majd finom húsdarálóval ledaráljuk. Mustárral, ketchuppal, olívaolajjal és worcestershire szósszal összekeverjük, utána sóval, borssal ízesítjük, és újra összekeverjük. Vajas pirítóssal, lila hagymával ajánljuk.

Forrás: A Mi Erdőnk