0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Finomságok a Jóisten kertjéből

Jakusné Ildikó termékei a Jóisten kertjéből származnak. A Vas megyei Kemenessömjénben élő és gazdálkodó hölgy ezalatt a márkanév alatt árusítja kézműves módszerekkel előállított termékeit. Azt mondja, egyre nagyobb az igény a természetes alapanyagokból, hagyományos eljárásokkal készített lekvárokra, szörpökre, „zöldségkivonatokra”.

– Életem első lekvárjának történetét szoktam emlegetni a tevékenységem kezdeteként. Mindig láttam és figyeltem otthon, hogy miként készülnek a spájzba való termékek, és alig voltam hét esztendős, amikor megpróbálkoztam a szilvalekvár önálló elkészítésével. Pontosan ugyanúgy, ahogy a család mindig is készítette. Édesanyám egy alkalommal hosszabb ideig nem volt otthon, és én úgy döntöttem, meglepem, mire hazajön. Persze nem készült el időre, mégis, szerintem ez a mozzanat határozta meg a további munkámat – idézte fel a kezdeteket. – A folytatásban igyekeztem minden téren megtartani a hagyományokat, s azokat az eljárásokat, melyeknek köszönhetően a zöldségek és gyümölcsök a feldolgozás során, azt követően is megtartják a bennük lévő hasznos anyagokat, például a vitaminokat, az eredeti ízekről nem is beszélve.

Magam termelem és gyűjtöm az alapanyagokat, a kertecském vegyszermentes, csak természetes, magam által előállított „permetlét” használok.

Nem szerzek be „idegenből” semmiféle terményt, csak a sajátomat használom. Tartósítószereket sem használok. Azt hiszem, ez fontos tulajdonsága a termékeimnek. Először csak a családnak készítettem különböző lekvárokat, szörpöket, krémeket, ízesítőszereket, amúgy önellátásra, aztán elkezdtem elajándékozni őket ismerősöknek. A visszajelzések jók voltak, így a mennyiség és a termékek száma kibővült. Egyre többen keresték a készítményeimet, aminek a hatására elkezdtem árusítani, például Rábapatyon, a helyi termékpiacon.

Jakusné Ildikó nem titkolja, hogy a kézműves termékek előállítása sok és áldozatos munkát igényel, de ez az ára annak, ha valaki jó, minőségi dolgokat akar készíteni. A kertben mindig tenni-venni kell, a gondozást nem lehet, nem szabad elhanyagolni még rövid időre sem. A gyomlálás, az öntözés, s egyáltalán a termények „szemmel való növelése” mind fontos. S ami az ő esetében fontos, az a gyűjtögetés, a Jóisten kertjéből.

– A természet csodálatos alapanyagokat ad nekem és mindenkinek, a gyümölcsökből igazi különlegességeket lehet készíteni. Hogy milyen isteni véletlenek vannak, arról hadd meséljek el egy történetet: azt, hogy miként kerültek be a repertoáromba a madárberkenye-készítmények. Gyógynövényeket gyűjteni mentem az erdőbe, s amint tevékenykedtem, madarakra, egészen pontosan seregélyekre figyeltem fel, melyek örömteli hangokat adtak. Szinte gondoltam, hogy valami finomságot esznek. Elindultam a hangok irányába, s rábukkantam egy csodálatos madárberkenye fára.

A madarak mutatták meg a fát, így történhetett meg, hogy a madárberkenye termékeim a Jóisten kertjéből eljuthattak az emberekhez. Az apró, kesernyés gyümölcsből aztán nagyon finom termékek készültek, s készülnek azóta is.

Visszatérve a természetre, a figyelmemet már korábban felkeltették a gyógynövények, melyeket az erdőkben, mezőkön gyűjtök. Ezerféle növény, gyümölcs élőhelyei ezek, olyanoké, melyek mindenféle gondozás nélkül nőnek, teremnek, s nem kell félni attól, hogy valamiféle vegyszerbehatás érte őket. Persze kell ahhoz tudás, hogy felismerjük, melyik a használható, és ahhoz is, hogy miként dolgozzuk fel az összegyűjtött mennyiséget. Az én esetemben a receptek minden alkalommal kicsit mások. A termékeim kóstolás alapján készülnek, már csak azért is, mert szerintem ebben a tevékenységben nem lehet mindig ugyanazt az ízt előállítani. A meggy például nem minden évben ugyanolyan ízű. Van, amikor édesebb, esetleg savanyúbb, vagy éppen kevésbé zamatos. Így az ember nem tud mindig ugyanolyan ízt produkálni. A szíve-lelke természetesen benne van minden üvegben, és az évjárat változása nem mehet a minőség rovására. Erre különösen odafigyelek, mert szerintem csak így érdemes terméket készíteni – és mert a piacon így lehet megmaradni.

A piac pedig fontos tényező. Egyrészt, mert a termékeket el kell adni, másrészt, mert aki már kóstolta őket, az visszatér vásárolni. Keresik a Jóisten kertjéből nevet viselő termékeket.

– Szerencsére nagy az igény, van kereslet. Sok a visszatérő vásárló, az emberek egyre jobban nyitottak a természetes alapanyagokból készülő termékekre, legalábbis ezt vettem észre, ez a tapasztalatom.

Van egy réteg, mely keresi a kézműves lekvárokat, szörpöket, gyógynövényes és egyéb ízesítésű készítményeket. Nem is annyira az ár lényeges, hanem a származási hely, s az, hogy valóban megbízható termékekről van szó.

Sajnos sokan bemennek a bevásárlóközpontba, viszik a kosarat, s mindent megvesznek, amire szükségük van. Legtöbben meg sem nézik az áruk – köztük – zöldségek, gyümölcsök, s az ezekből előállított készítmények származási helyét, azt, hogy mennyi és milyen adalékanyagokat tartalmaznak, s persze az összetételét. Pedig fontos, hogy milyen arányban van bennük az adott zöldség és gyümölcs. Az én termékeim – melyekkel tulajdonképpen az ősi hagyományokat őrzöm – tükrözik a személyiségemet is. Mindezt megjelenítem az egyedi csomagoláson is, rovásírással, s azzal az áldással, mely jelen van a termékeimben. Úgy gondolom, hogy mindez által nem csak a minőség, az igazi íz található meg bennük, de energetikailag is többet adnak. Azt hiszem, mindezzel együtt a termékeim megérdemlik a Jóisten kertjéből nevet.

Jakusné Ildikó nem is annyira a mennyiség növelését tervezi, hanem újabb ízek előállítását.

– Minden termékemet kézzel készítem, a munka mellett. Az eddigi munkámat figyelembe véve, a tapasztalatokat leszűrve nem szeretném gépesíteni a tevékenységemet, szeretnék megmaradni a kézi darálónál, a kézi adagolásnál, és minden más munkafolyamatban a hagyományos házi megoldásnál. Ez vonatkozik a termékek állagára és összetételére is.

A szilvalekvár például üstben készül, pont úgy, ahogyan nagyanyám készítette.

A lekvárjaim nem kapnak hőkezelést, és minimális gyümölcsdarabokat tartalmaznak. Próbálok gyógynövényeket is beléjük tenni, részben azért, hogy még jobban kihozzák a termékeim ízét, és hogy pikánsabbak legyenek.

Nagyon kedvelem ezt a munkát, látom az értelmét, és nemcsak akkor, amikor elkészülnek a lekvárok, szörpök, ízesítők, krémek, hanem akkor is, amikor a kóstolás után visszajelzést kapok a vásárlóktól. Nos, ezért is érdemes…

Forrás: Magyar Mezőgazdaság