0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Új színes narancsfajta

A citrus tristeza virus (CTV) megjelenése nagyon súlyosan érintette a citrusfélék termesztését Szicíliában. Nincs olyan régió, ahol ne fertőzött volna meg szinte teljes ültetvényeket a kórokozó, a gazdák bevételei meredeken zuhannak.

Az viszont mindenképpen a termelők örömére szolgál, hogy az újabb és újabb fajtáknak köszönhetően igen gyorsan tudnak alkalmazkodni a piaci és fogyasztói igényekhez: egyre inkább a jó minőségű és a feltűnő színű, erősen pigmentált narancsok kerülnek előtérbe. A közelmúltban több új fajtajelöltről is beszámoltak. A Lempso például sötétvörös héjú és halványabb árnyalatú vörös húsú fajta;

egy néhány évvel ezelőtt felfedezett mutáció felhasználásával létrejött új klón pedig hideg hatására antocianinokat kezd termelni, ami erős pigmentációt eredményez és a termés piros, majd lila színű lesz, íze viszont változatlan marad.

További különlegesség, hogy a gyümölcsök november végétől egészen márciusig szüretelhetők, és a termés színe, íze, szerkezete és létartalma egész időszakban változatlan. A nemesítő, Corrado Vigo együttműködött a Catania Egyetem Mezőgazdasági Tanszékével is, amelynek 15 naponta adott mintát a gyümölcsből, hogy elemezzék az érzékszervi tulajdonságait és meghatározzák a benne lévő antocianinok mennyiségét. Az új fajtát Tarocco Vigo néven már szabadalmaztatták, a nemesítő pedig úgy gondolja, hogy már jövő tavasszal létesíthetik az első ültetvényeket.

Forrás: Kertészet és Szőlészet/freshplaza.de