0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Lehet agárral vadászni

Július 29-én megjelent az az agrárminisztériumi rendelet, amely a vadászvizsga-tanfolyam és maga a vadászvizsga, valamint a vadászíjjal, ragadozó madárral és a magyar agárral való vadászatra feljogosító kiegészítő vizsga szabályozásáról szól. A rendelettel a magyar agárral történő vadászat elől az utolsó akadály is elhárult.

Normal
0

Az agarászat a történelem során eleve hátrányból indult: 1948-ban betiltották hazánkban, ezt követően pedig 20 éven keresztül nem lehetett arra használni, amire a fajta eleve elrendeltetett. A tenyésztése csak akkor kezdődhetett meg, amikor a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) később elismerte új magyar fajtaként, de kizárólag kiállítási és pályaversenyzési célból történhetett a tenyésztés.   

Mostanra azonban hosszú idő után minden jogi kérdés elhárult, a vadászjeggyel rendelkezők jelentkezhetnek a kiegészítő agarász vizsgára.

Akik pedig még csak most szándékoznak letenni a vadászvizsgát, majd agarászattal szeretnének foglalkozni, a vadásztanfolyamra jelentkezés alkalmával kérvényezhetik a kiegészítő agarász vizsga letételének lehetőségét.

A vizsga abszolválását követően a kutyának is vizsgát kell tennie (VAV – vadászati alkalmassági vizsga), hogy a későbbiekben egyéni és társasvadászaton aranysakálra és rókára, valamint társasvadászaton mezei nyúlra lehessen vele vadászatot folytatni.   

A várhatóan évről évre egyre több vadászaton megjelenő agarász plusz bevételi forrást eredményezhet a vadásztársaságoknak, továbbá ez hasznára válik a nyúlállománynak is, hiszen az agár köztudottan szelekciós vadászatot folytat. Mindez azt eredményezi, hogy a tenyészkiválasztás során tenyésztési szempontból a fajtában minőségi fejlődés várható. Mostantól a vadászaton látott gyakorlati tapasztalatok segítenek kiválasztani az egyedeket, amelyek érdemesek lehetnek a továbbtenyésztésre.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu