0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Hosszú lehet a dinnyeszezon

A meleg hatására előbb beérett dinnye, így sok helyen újra köt, vagyis ha az időjárás továbbra is kedvező még egy harmad vagy negyed termést is be lehet majd takarítani, és akár szeptember végéig elérhető lesz a friss, jó minőségű magyar dinnye.

Az elmúlt két szezonnak köszönhetően Európában, így hazánkban is csökkent a dinnye vetésterülete, már nem éri el a 3000 hektárt – mondta el Zamárdiban, a Strandfesztivál nyitónapján tartott, a hazai dinnyefogyasztást népszerűsítő rendezvényen Kelemen Péter, a FruitVeB ügyvezető igazgatója. A termőterület csökkenése elsősorban a munkaerőhiányra vezethető vissza.

A tavalyinál kedvezőbb dinnyeárak ellenére is várhatóan nem növekszik a dinnyetermő terület az országban, azonban átrendeződésre számítanak: a kisebb termelők visszaszorulhatnak, míg a nagyobbaknak növekedhet a termőfelülete.

Utóbbiak tudják valamelyest gépesíteni a betakarítást, illetve a munkaerőt egész éven át foglalkoztatni. A dinnyetermesztők számára is komoly kihívás jelentenek a növekvő költségek, különösen a műtrágya árának megháromszorozódása. A költségek jelentős emelkedése miatt most csak azok a termelők lehetnek elégedettek, akik megfelelő öntözéssel magas hozamot tudtak elérni – mondta Kelemen Péter.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője felhívta valamennyi fogyasztók figyelmét arra, hogy akkor tudnak a magyar gazdák jövőre is dinnyét termeszteni, tehát

akkor ehetünk édes magyar dinnyét, ha magyar termékeket választanak a kereskedelmi láncok kínálatából.

Az ágazat problémáinak sorát megtoldotta azzal, hogy az import beelőzi a magyar dinnyét, a déli országokból már májusban meghozzák az európai boltok polcaira a gyümölcsöt, és megkötik a szerződéseiket az áruházláncokkal. Hangsúlyozta azt is, az egészséges táplálkozáshoz elengedhetetlen a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelése, ami magyar dinnyéből évi 100-120 ezer tonna, és körülbelül 20 ezer tonna szlovák, cseh, lengyel piacokra kerül.

Az AMC ügyvezetője hangsúlyozta azt is, miért fontos a saját egészségünk számára is, hogy dinnyét együnk. Nem csak az íze finom, de tökéletesen hidratál és számtalan jótékony hatása is van. A dinnye immunerősítő, vitamindús csemege: A, B6, C, E-vitamint, magnéziumot, káliumot, karotinoidot, éta-karotint és likopint is tartalmaz. Természetes vízhajtó hatása miatt segít megőrizni a vese egészségét, akadályozza a vesekövek kialakulását, emellett serkenti a máj működését is.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu