0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A SPAR és a magyar borászat

„Kölcsönös együttműködéssel mindenki nyer” - a holland székhelyű élelmiszer üzletlánc vezérgondolata, s az ebből képzett mozaikszóból származik a SPAR. Innen már csak egy kis csavar, hiszen a DE SPAR fenyőt jelent, így kapott helyet a logójukban az örökzöld növény.

A hazánkban ma már 600 üzlettel rendelkező hálózat kivette a részét a magyar borok forgalmazásából. A Budapest Borfesztivál sajtótájékoztatóján Maczelka Márkot, a cég kommunikációs vezetőjét kérdeztük.

A vállalat évtizedek óta elkötelezett a hazai borkultúra fejlődésében, polcain kínálva a kiváló magyar borászatok tételeit.

Az elmúlt évben a cégcsoport 12,94 millió palack bort forgalmazott, s ennek 86 százalékát a minőségi borok tették ki.

„Az elmúlt egy évben 14 új borászat került be az üzleteinkbe, és ezek több mint a felével közvetlen a kapcsolat, a szerződéskötés és közvetlen kommunikáció zajlik. Ez sok szempontból is fontos számunkra, elsősorban tanulni szeretnénk a magyar borászoktól” – hangsúlyozta Maczelka Márk, az így létrejött kínálat jelentőséget nyer. A SPAR kommunikációs vezetője hozzátette, olyan új tételek is létrejöhetnek – gondolva a Rosalia Fesztiválra , ahol közös munka alapján születik meg évről-évre a Rozália rozé, és ezek fel tudnak kerülni az üzletek polcaira.

A Magyar Szőlő és Borkultúra Nonprofit Kft.-vel már évek óta ápolnak szakmai együttműködést, és borválasztékuk felülvizsgálatát szakértőikkel közösen végzik el.

Ennél is tovább mentek. Bor Placc nevet viselő stratégiát fogalmaztak meg. Ebben célul tűzték ki, hogy segítsék az érdeklődőket a borral, borfogyasztással kapcsolatban. Ezért egy négy filmből álló sorozatot készítettek, amelynek részei végigkísérik a nézőt a boros tévhitek, valamint a borválasztás és a bor élvezetének folyamatán.

Emellett a regionális kistérségi választék kialakítására is törekszenek. Ennek a tavalyi évben neki is álltak, és a Régiók kincsei nevű program keretein belül hat regionális központot hoztak létre, a közelmúltban nyílt meg a hatodik is. Ez 1,7 milliárd forintos beruházás volt, azzal a céllal, hogy a kicsiknek piacot biztosítsanak. A regionális központok nagyságrendileg 50 km-es körzetéből várják olyan kistermelők jelentkezését, akik azonosulni tudnak értékeikkel.

„A SPAR válogatás programot remélhetőleg mindenki ismeri, ezzel jelenünk meg a Budapest Borfesztiválon, illetve üzleteinkben is jelentős szerepet kaptak az elmúlt időszakban”

– hangsúlyozta a szakember, ezek arany logóval lettek megjelölve. Ismert borászok termékeit ugyanúgy meg lehet találni, amelyek exkluzív tételek, s csak náluk kaphatók. Itt is óriási szerepet kap a regionalitás, tehát olyan kistermelő borászokkal kötöttek együttműködési megállapodást, akik különleges tételeket készítenek számukra. A Budapesti Borfesztivál ideje alatt kivételes minőségű SPAR Válogatás és SPAR Válogatás Curioso címkével ellátott borok várják a vendégeket. Ezek az egyedi tételek kizárólag a SPAR és INTERSPAR áruházakban kaphatók.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu