0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Megkezdődött a 2022/2023-as tanév a Soproni Egyetemen

" A Soproni Egyetemen a lehetőségek egész tárháza nyílhat meg hallgatók előtt, de azokkal élni kell! " - hangzott el az egyetem tanévnyitó tanácsülésén. Jó szerencsét! Üdv az erdésznek! Pénzt a fásnak! Isten éltesse a közgazdászokat és a pedagógusokat!

Az egyetem ünnepélyes és nyilvános tanévnyitó tanácsülésén, melyet a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar épületében tartottak elhangzott, hogy a nyár során sikeresen lebonyolítottak a hazai és nemzetközi felvételi eljárásokat. Az egyetem teljes területén megújult a Wi-Fi hálózat, a hallgatók új, zöld társalgót kaptak a régi kollégium melletti ligetes területen.

A Soproni Egyetemen közel 2700 magyar és több mint 120 külföldi diák kezdi meg a tanévet, közöttük közel 1000 új elsőéves hallgató.

Ez azt is jelenti, hogy közel ezer új csemetével gazdagodik a harkai kerékpárút melletti egyetemi emlékerdő október végén.

Prof. Dr Fábián Attila rektor köszöntőjében kiemelte, hogy Sopronban körkörös gazdaságot építenek, tanítanak és kutatnak. Ennek is köszönhető, hogy a Soproni Egyetem első magyarországi egyetemként elnyerte az ENSZ Fenntarthatósági Programja által támogatott Nemzetközi zöldtanár-díjat. Ezzel végérvényesen felkerült a világ legismertebb zöld egyetemei közé.

Az elsőévesekhez is szólt rektori közöntőjében Prof. Dr Fábián Attila: Mindenekelőtt gratulálok sikeres felvételi vizsgájukhoz, amely eddigi tanulmányaik méltó elismerése. Önök jó döntést hoztak, amikor Sopront választották! Önökkel együtt fogalmazzuk meg a kérdéseket és önökkel együtt találjuk meg a hétköznapok és a jövő megoldásait. Tehát ne hallgassanak csupán, hanem kérdezzenek, és tisztelettudóan lázadjanak! Professzoraik, tanáraik tiszta emberként állnak majd Önök előttem a katedrán, egyenes értékrenddel és segítőkészséget sugárzó szemekkel. Mert a szem, az, ami igazán tükrözi, hogy milyen is az ember valójában, mit is gondol az életről és miben bízhat, aki belenéz. Számukra az egyetlen járható út a tudás és megismerés útja. A félévben mindent átadni a hallgatóknak, hogy kiteljesedhessen tehetségük, hogy rátaláljanak a következetes és építkező tanulás útjára. A vizsga az persze más, az már egészen más. Ott a szorgalom, az akarat, a kitartás mutatkozik meg mindenkor. Fogadják el ezt az utat és mert az egyetemen kapott térkép útitársuk lesz mindörökre. – tette hozzá az intézmény első embere.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a hallgatók éljék meg a diákhagyományainkat, amely a Selmeci-Soproni közösségi élet eleven világa, annak tartalma telítődik emberiességgel, emberszeretettel és az emberi méltóság tiszteletével.

A tartalmat sosem szabad azonban feláldozni a formáért. A hagyománynak élnie kell a közösség tagjai között. A hagyományoknak nagy szerepe van a hallgatók hivatásában, nevelésében, szakmaszeretetének kialakításában és erősítésében. A diákhagyományok segítik az alma mater megbecsülését és szeretetét.

Az erdő alapú ipar, a fenntartható fagazdálkodás valós megoldási lehetőségeket kínál Magyarország számára. Legfontosabb ezek közül az energiaválság enyhítése, a fosszilis tüzelőanyagok arányának csökkentése, a biodiverzitás növelése – jelentette ki Zambó Péter az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a Soproni Egyetem Központi Tanévnyitó ünnepségén.

A Soproni Egyetem a Nyugat-dunántúli Régió és egyben Nyugat-Magyarország egyik legfontosabb szellemi, oktatási és kutatási központja. Jogelődje az 1735-ben alapított Selmecbányai Akadémia, az intézmény azóta megszakítás nélkül, az erdőkkel foglalkozó hazai felsőoktatás egyedülálló képzési helye. Az erdeink és természeti környezetünk valamennyi területét ismerő, Sopronban végzett erdő- és faipari mérnökök, természetvédelmi mérnökök, vadgazdamérnökök, környezetvédelmi mérnökök, közgazdászok és pedagógusok sokasága óvja és védi ma a gyakorlatban jövőnk zálogát.

Zambó Péter rámutatott beszédében, hogy

az adja az önálló Soproni Egyetem létjogosultságát, hogy egyszerre rendelkezik a fenntarthatóság ökológiai, gazdasági és társadalmi szegmenseinek megértéséhez és vizsgálatához szükséges oktatási és kutatási képességekkel valamint szervezeti egységekkel.

További fontos mérföldkőként említette, hogy megalakult az agrárágazaton belül az első tudásközpont is, az Erdészeti Ágazati Tudásközpont. Az oktatási intézmények és a gazdaság szereplői által létrehozott szervezet legfőbb célja, hogy egységes keretek közt, összehangolt tartalommal és gyakorlati képzéssel alakítsa ki az erdészeti képzést a középfokú oktatástól a felsőfokúig. Kiemelten fontos, hogy egy ilyen, az agráriumban speciális terület országosan egységes szemlélet alapján tudja biztosítani hazánk erdeinek gyarapítását és minőségének megőrzését. A tudásközpont biztosítja a diákok számára azt a duális képző helyet, ahol a gyakorlati ismeretek és tapasztalatok megszerezhetők, ami számos előnyt jelent a képzésben részt vevő diákok és a vállalatok, cégek számára is.

Az ünnepi tanévnyitón együttműködési megállapodás aláírására került sor a Kisalföldi Szakképzési Centrum és a Soproni Egyetem között annak érdekében, hogy a Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskolában folyó okleveles erdésztechnikus-képzés továbbra is magas színvonalon valósulhasson meg.

PRO UNIVERSITATE SOPRONIENSIS Emlékérmet kapott Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya, a Magyar Diplomáciai Akadémia elnöke és Dr. Somogyi Norbert, Magyarország Párizsi Nagykövetségének tudományos és technológiai Attaséja.

A Soproni Egyetemért emlékérmet Árendás György ügyvivő szakértő vehette át munkája elismeréseként.

Címzetes egyetemi docensi címet adományozott az egyetem Szentpéteri Sándornak, az Agrárminisztérium Erdészeti Fejlesztéspolitikai és Innovációs Főosztály főosztályvezetőjének.

Prof. Dr. Széles Zsuzsanna dékán, a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar nevében köszöntötte a kar elsőéveseit kiemelve, hogy a következő években olyan tudást szerezhetnek meg, amellyel biztosan elérhetik magasra kitűzött szakmai céljaikat.

Az elsőévesek, a hallgatóvá fogadásuk alkalmával egy zsákot kaptak ajándékba, amelyet képletesen a karon eltöltött évek során sok-sok tudással és tapasztalattal tölthetnek meg.

Dr. Farkas Ciprián Sopron polgármestere beszédében hangsúlyozta, hogy az ország és Európa soha nem látott problémákkal áll szemben, és ebben a helyzetben felértékelődik a tudás, a szorgalom és a széles látókör szerepe. „Nagyon fontos a Soproni Egyetem szerepe a városunkban, de országos szinten is. Az intézmény neve egyet jelent a minőséggel. Olyan tudást, diplomát és versenyképes ismereteket kell adniuk a diákoknak, amik felkészítik őket arra, hogy egyszer az országot a vállukra vegyék, még az ilyen nehézkes időben is, amely begyűrűzik mindennapjainkba.”

Forrás: Soproni Egyetem / Agrárminisztérium