0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egy kezdő méhész naplója: az első hét

Emlékszem, kisgyermekként a konyhakertben állandó vendégeink voltak a méhek, a házunk előtt álló cseresznyefa szinte zsongott virágzáskor. Azt is hamar megtanultam, hogy amikor elmegyek akácvirágot enni, először nézzek a mélyére, mert szinte biztos, hogy lesz benne valami. Maci méz mindig volt otthon, később a munkahelyemen is tartottam belőle.

A cikk folytatása itt olvasható.

Meggyőződésem, hogy a méz a könnyű náthától a végtagvesztésig mindent gyógyít. Sajnos időközben cukorbeteg lettem, így már nem hódolhatok a méz iránti szenvedélyemnek úgy, mint korábban.

Sok évvel később, amikor saját házam kertjében kezdtünk el kertészkedni, feltűnt egy jelentős különbség: nincs zsongás.

A munkával, építkezéssel, családalapítással töltött évek alatt nem foglalkoztam a kerttel, örültem, hogy este hazaérek valahogy, de már a gyerekekkel kertészkednénk, és elmarad a beporzás, elmarad a várt hozam, elmarad a kertészkedés eredménye, öröme. Ekkor kezdett el foglalkoztatni a méhészkedés, ekkor tudatosult bennem, hogy mekkora a baj.

Egy fesztiválon találkoztam Andreával, saját termékét árulta, természetesen mézet. Az elhatározás már megvolt bennem, a kérdés csak az volt, honnan tegyek szert méhcsaládra, segítségre az első lépésekben. Andreával nagyon jót beszélgettünk, otthonába is ellátogattam, és az elhatározást tett követte, életem első két méhcsaládját megkaptam tőle.

Tavaly nyár elején kezdődtek az előkészületek, hogy mire megjönnek a méhek, minél felkészültebbek legyünk mi is, és a kertünk is.

Le kell szögeznem, hogy a célom nem egy méhészet létrehozása, üzemeltetése. Azt szeretném, hogy visszatérjen az élet a kertembe, a környezetembe. Gondoskodni szeretnék pár méhcsaládról, egészségben, boldogságban szeretném nevelgetni őket.

A kert átalakításában az egész család részt vett. Megszüntettük a veteményest, berotáltuk az egész kertet, és a kétharmadát csávázatlan, évelő méhlegelő magkeverékkel vetettük be. A magkeveréknek ez volt az összetétele: alexandriai here 7, fehér here 5, vörös here 20, réti komócsin 3, baltacim 15, bíbor here 10, facélia 5, lucerna 12, mustár 2, évelő rozs 3, pohánka 15, szarvaskerep 3 százalék.

Nyár végén vetettük el a magokat, reméltük, hogy egy erősebb kultúrát kapunk. Nos, ez bejött, bár ahogy a képen látszik, az évelő rozs talán nem 3 százalékban volt található a zsákban, amit kaptunk.

A tervezett virágos mező helyett végül is egy 1,8 méter magas rozsföldet kaptunk. Tudom, hogy 150 négyzetméter nem elegendő két méhcsalád számára, de biztos, hogy használni tudják majd, és jól is mutat, bár azt csak találgatni tudjuk, merre jár benne a törpetacskónk.

Budafok kertes házas környék, közel van a Duna, a Tétényi-fennsík, változatos növényzettel beültetett kertek, közterületek jellemzik. Mezőgazdasági permetezésektől mentes, az egyénieket nem fogjuk megúszni; a szúnyoggyérítésre kell majd odafigyelni, bár a tájékoztatás szerint a méhekre nincs káros hatással.

Természetesen mindeközben a tanulmányokkal is foglalkoztam, ez a folyamat még tart, és tudom, hogy sosem lesz vége. Nagy segítség ebben folyamatban Örösi Pál Zoltán Méhek között című könyve, és természetesen a Méhészet szaklap is.

Januárban kezdtem meg a kaptárépítést. Asztalos vagyok, rendelkezem a szükséges gépekkel, így nem okozott gondot a gyártás. 19 milliméter vastag fenyőfát D4-es faipari ragasztóval erősítettem össze. Váratlan akadályba ütköztem a lemezalkatrészek kapcsán: nemcsak a hiányuk okozott gondot, hanem ha kaptam hasonló méretet vagy anyagot, akkor a jelentősen megnövekedett áruk is, így például a kaptár teteje nem lemezfedést kapott (egyelőre). A családokat kereteken fogom kapni, ezért ezek a keretek voltak a mérvadók számomra. Így történt, hogy nagyboczonádi rendszerű kaptárt készítettem magamnak. Méreteket, használható adatokat nem igazán találtam, de végül kaptam segítséget. 9 + 11 NB keret szerint készítettem el a kaptáramat, a két oldalt kivehető anyaráccsal választottam el, a keretek 38 milliméter szélességűek.

Pár keretet vásároltam, ezeket leméreteztem, így magam is le tudtam gyártani a hiányzó darabokat. A drótozás komolyabb feladat volt, mint elsőre hittem. A műlépeket megvásároltam, a beforrasztására pedig egy régi 230/12 voltos trafóból készítettünk megfelelő eszközt kisebbik fiammal.

Áprilisban már rendkívül türelmetlenek voltunk, még feleségem is, aminek nagyon örültem. Végül május közepén jött el az idő, beraktam a két kaptárt az autómba, és hajrá. 6-6 kereten kaptam teljes, működő családokat. Átnéztük őket közösen: anyák jelölve, fiasítás, dolgozók, herék, minden rendben volt. Egy szúrással megúsztam az egész átemelést. 2,5 órás út után értünk haza, este 8 körül. A végleges helyük már elő volt készítve, így rögtön oda is vittük a kaptárakat. Kinyitottam a kijárókat, de nem voltam elég gyors. Kicsit bepipultak a drágaságok, itt kaptam a második szúrást, hát ez van…

Innentől már minden rajtam múlik. Másnap gyorsan megtettem a kötelező bejelentést az önkormányzaton. Nálunk az akác gyakorlatilag levirágzott, gondoltam, a legelő ad egy kis támo­gatást, ha nem, akkor etetek. Rengeteg dolguk lesz a kis méheimnek, hiszen túl azon, hogy fenn kell tartaniuk a családot, még sok-sok keretet is ki kell építeniük. Második nap figyeltem meg őket tüzetesebben, folyamatosan jöttek-mentek.

Nem a kaptárak körül szálldogáltak, hanem rendesen kirepültek, és a visszatérők közül sokan szépen meg volt rakva virágporral.

A következő napokban békén hagytam őket, csak a kirepülésüket figyeltem meg. Érdekes módon megnyugtató dolog nézegetni őket.

Örültem neki, hogy barátok, rokonok jelentkeztek, kíváncsiságuk őket is hajtotta. Érdeklődtek – gyakorlatilag mindenről – a méhekkel kapcsolatban, bár el kellett keserítenem néhányukat: a hétvégén még nem fogunk pergetni.

Három napig bírtam, de ki kellett nyitnom a kaptárakat. Kíváncsi voltam, hogy rendben vannak-e az anyák, hogy zajlik az élet a saját kertemben. A füstölővel elszöszmötöltem egy darabig, utána viszont már semmi sem állíthatott meg. Sorban kiemeltük kisebbik fiammal és feleségemmel a kereteket.

Eddig az eredeti keretek egy kupacban voltak, és három darab az anyarács mellett helyezkedett el, kiépítetlenül.

Túl azon, hogy megtaláltuk az anyákat – ami nagyon megnyugtató volt –, az üres kereteket elosztottam a többi között. Virágporral megrakott méhek keresték a helyüket a kereteken, ép és rendezett fiasítást, herefiasítást láttam, és egy keretoldalt már elkezdtek építeni.

Mindebből arra következtettem, hogy etetni még nem szükséges, a városi növényzet sokszínűsége elegendő számukra. Egy hét elteltével már minden keretet, ami a fészekben van, elkezdtek kiépíteni, pár oldalt be is fejeztek szorgos kis méheim. Narancssárgától egészen a piros színűig mindenféle virágporral találkoztam az elmúlt héten, amit hazahoztak. Valami jobb helyet találtak maguknak, mert a számukra telepített méhlegelőt egyáltalán nem használják, pedig most virágzik a lucerna, bíborhere és szerintem a szarvaskerep. A környék összes dongója a kertünkben van, de az én méheimnek, úgy tűnik, mások az elvárásaik.

Ugyanígy az itatóval is a sírba visznek. Több változatot kínáltam nekik: kövekkel megrakott tálat, egy laposabb kerámia alátétet, amelyben szintén van helyük leszállni. Néha meg is látogatják ezeket, de leginkább a vízgyűjtő csöpögő csapja alatt, a sárban érzik jól magukat.

Tapasztalat is van az első hét alapján: a rostaszövetet másképp kell elhelyeznem, jelenleg a kereteken nyugszik távtartó léceken, de sajnos mindig alákerülnek, és gondolom, oda is fogják ragasztani, ezért függeszteni fogom a rostakereteket, hogy a jövőben ne érjek a keretek tetejéhez.

Örömmel látom, hogy gyerekeink napi rendszerességgel látogatják a kaptárakat, nem nyitják fel, csak nézegetik, hogy mi történik az ajtóban, az elmúlt héten több időt töltöttek a kertben, mint előtte két hónap alatt. Feleségemmel is, úgy tűnik, közös program lesz ez a kaptárlátogatás, és remélhetőleg a méhek kezelése is. Nagyon várom, hogy mi vár még ránk!

Castiglione László,
Budapest

Forrás: Méhészet