0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Tarjáni Antal: Örök szerelem

„Kisbéren nőttem fel, a település központjában található híres Magyar Királyi Ménesbirtok épületegyüttesén belül kialakított erdész udvarban. Nem volt kérdéses, hogy a gimnázium jeles érettségijével az erdőmérnöki karra jelentkezem Sopronba."

„A döntésben csak megerősített, hogy dédnagyapám is erdész-vadászként szolgált a Vértesben. Az 1976-os diplomaátvételem után hazakerültem az akkori Vértesi Állami Erdő- és Fafeldolgozó Gazdasághoz (most Vérteserdő Zrt.). Itt műszaki erdészetvezető lettem, főrevizor, majd kényszervállalkozó, s mint közalkalmazott erdészeti referens, a Nemzeti Földalaptól mentem nyugdíjba. A fényképezési mániám 10 éves koromban kezdődött, amikor az összegyűjtött zsebpénzemből megvettem első Pajtás fényképezőgépemet, majd egyre komolyabb eszközökkel értem el fotópályázati sikereket, amelyek végül önálló kiállítások rendezésébe csúcsosodtak ki. 1998-ban felvettek a Magyar Fotóművészek Szövetségébe. 2013-ban pedig megkaptam a Tatabánya Kultúrájáért Díjat.

Az ezredforduló táján kerültem közelebb a camera obscura elvén működő lyukkamerákhoz, melyek később meghatározóvá váltak az alkotómunkámban.

Már maga az eszköz készítése is kihívás, a 0,2-0,5 mm átmérőjű lyukacskák mint objektívek által vetített képek különböző sík vagy térbeli fényérzékeny felületen való rögzítése, kidolgozása pedig az egész folyamatot élménnyé teszi számomra. Ezeken az eszközökön nincsen megszokott kereső, a felvétel készítésekor nem látom a leképezett művet, csak a film előhívása, kidolgozása után.

A lyukkamerákban ritkán használok színes filmet, de a mellékelt felvételem színes diára készült, a majki parkerdő út menti tisztásának szélén. Bár a pár hónapos oroszlányi gyakornoki időm óta ismertem az ottani öreg tölgyeket, az ölelkező törzsekre csak a lyukkamerámmal való sétám során csodálkoztam rá. A pontos megvilágításhoz ellenfényben végképp nehéz kiszámítani az olykor akár többperces expozíciós időt, ám a napfény beesési szögével változó fénybeszűrődések esetleges rajzolata teljesen kiszámíthatatlan, ilyenkor kell a szerencse, vagy az égiek segítsége. Itt glóriával ajándékoztak meg, és az örökkévalóság, a szerelem jelképévé tették az összefonódó évszázados törzsek alkotta térformát.”

Forrás: A Mi Erdőnk