Elgondolkodtam azon, mekkorát fordult azóta a világ: megálmodtam Bociországot, megvettük az üszőborjakat, hogy magam nevelhessem fel a jövőbeli teheneimet, mostanra pedig az állatok tehenekké cseperedtek és megépült a sajtműhely.
A takarmánykukorica 2019-ben a KSH adatai szerint 43 126 Ft/tonna volt, míg 2021-ben 73 023 Ft/tonna, ez közel 70%-os drágulást jelent.* Ám a mostani helyzet még ennél is kilátástalanabb, hiszen a dél-alföldi régióban – ahol mi is lakunk – sok gazda az aszályhelyzet miatt egyáltalán nem számíthat kukoricatermésre ebben az esztendőben. Ennek következményeként a kukoricatáblák betakarítását már a nyári időszakban megkezték silózott takarmánynak, illetve száraz kukoricaszárnak, ezek így legalább a szarvasmarha-ágazat által hasznosíthatók lesznek.
Az abraktakarmányt jelentő kukorica hiányát tehát jócskán meg fogja érezni az ágazat az idei esztendőben. A szarvasmarhatartásban – mint más állattenyésztési ágazatokban is – nélkülözhetetlen a kukorica. Személyesen is tapasztaltam a tejelő teheneimen, hogyha kevesebb kukorica került az abrakkeverékükbe, visszaesett az általuk megtermelt tej mennyisége, és a tejből készített sajtok minősége sem hozta a megszokott színvonalat.
A takarmányminőségű árpa ára 43 912 Ft/t helyett 58 968 Ft/tonnára emelkedett az utóbbi időszakban. A 2019-es adatok alapján a takarmánybúza felvásárlási átlagára pedig 48 328 Ft/t volt, azonban ez az összeg a tavalyi esztendőre 68 927 Ft/tonnára emelkedett. Ám a tejelő tehenekkel létfontosságú az abrak etetése a megfelelő mennyiségű és minőségű tej termeléséhez, mint ahogyan a lucernaszéna is elengedhetetlen. Ha megnézzük a lucernaföldeket, adott területen csak a várt szénamennyiségek töredékét sikerült betakarítani a Dél-Alföldön, így itt nem csupán az egekbe szökő költségek jelentenek gondot, hanem a rendkívül alacsony mennyiség is.
A tömegtakarmányok ára is igencsak megemelkedett az elmúlt időszakban. 2019-ben és 2020-ban – amikor az állományom nagy része hozzánk került – körülbelül 6000 forintért lehetett hozzájutni egy 140-es körbála gyepszénához. Idén pedig már 15 000 Ft-ot is elkérnek egyetlen báláért. A környékben lévő aszály miatt pedig valószínűleg még ennél is rosszabb lesz a helyzet, mert nem csupán a magasba szökő árak okoznak problémát, de a takarmányok hiánya is óriási gondot jelent. A legelők, gyepterületek kisültek a csapadékszegény időjárás miatt, így a környékbeli legeltető állattartással foglalkozó gazdák is kénytelenek kiegészítő takarmányozást végezni.
A régi öregek mondása volt, hogy az a jó szalma, ami rendjén megázik. Az a szalma lesz a legalkalmasabb almozásra, az fogja leginkább magába szívni a nedvességet. Azonban az idei esztendőben bebálázott szalma nem ázott meg, vagyis a legjobb minőségtől messze van.
Egyetlen pozitívuma a szárazságnak, hogy legalább nem volt nedves a bebálázandó szalma, így nem lesz penészes. Mindemellett a jó minőségű árpaszalma tömegtakarmány közé keverve jó takarmány, szívesen fogyasztják a szarvasmarhák. A jó minőségű szalma takarmányként való hasznosítása is egyfajta alternatív megoldást jelenthet a növendék szarvasmarhák takarmányozási gondjaira, így pótolhatjuk a hiányzó takarmányok egy részét.
Természetesen nem csupán a takarmányköltségek növekszenek, hanem sok minden más is – az energiaköltségek, a szállítási és anyagköltségek (a takarmányt azért emeltem ki, mert az jelenti a legnagyobb költséghányadot). A tej felvásárlási ára, kistermelői tej és tejtermékek ára azonban nem emelkedik ezzel egy ütemben. Ha megnézzük a KSH adatait, 2019-ben 102 Ft volt a tehéntej felvásárlási ára átlagosan, míg 2021-ben 114 Ft-ra emelkedett ez az összeg.
A Facebook szarvasmarhás csoportjaiban számos olyan poszttal találkoztam az elmúlt hetekben, amelyek családi kisgazdaságok megszűnéséről/felszámolásáról szólnak. A megnövekedett költségeket – leginkább az egekbe szökő takarmányárakat – és a takarmányhiányt együtt már nem tudják átvészelni. Mint gazdálkodó, magam is elgondolkodom rajta, miként tovább, hiszen hosszú távon a mostani helyzet valóban tarthatatlan, be kell fejezni a deficitet termelő mindennapi munkát. Ugyanakkor – mint szerintem sok más gazdának is – megszakadna a szívem eladni/vágóba küldeni a teheneinket és üszőinket. Az állattartással foglalkozók feladata egyáltalán nem bizonyult egyszerűnek az elmúlt években sem, de jelenleg inkább kilátástalannak mondható a helyzet.
Azt hiszem, most mindenképp helyénvaló az egyik kedvenc idézetem – még ha sajnos országszerte sok gazdának egyetlen döntési opciója a felszámolás maradt –, miszerint: „Csak az veszít, aki feladja!”.
Szilágyi Szabina