0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Patkányok mentik meg emberek életét

A hátizsákos patkányok segítenek megtalálni a földrengés túlélőit a romok között. Kiderült, hogy a patkányok ilyen küldetésekre is alkalmasak. És van egy előnyük a kutyákkal szemben.

Ez nagyszerű lehetőség lesz a patkányok számára, hogy megváltoztassák a róluk kialakított negatív képet. Köztudott, hogy ezek a kis rágcsálók a földbe ásva minden gond nélkül képesek bármilyen, még a legrejtettebb helyre is eljutni. A belga APOPO non-profit szervezet, amely a taposóaknák vagy a katasztrófák során eltemetett emberek felderítésével foglalkozik, úgy döntött, hogy kihasználja ezt a tulajdonságukat. Ennek érdekében évek óta igénybe veszi a természet által fantasztikus szaglással felruházott állatok rendkívüli képességeit. Kiderült ugyanis, hogy nemcsak a kutyák, hanem a patkányok is rendelkeznek vele.

A szervezet munkatársai kezdetben kutyákat képeztek ki keresőmunkára, de idővel felismerték a patkányokban rejlő lehetőséget.

Mindössze annyit kellett tenniük, hogy a patkányok veleszületett képességeivel éltek az akadályok leküzdésére. Ezek a kis állatok általában elég kíváncsiak, és szeretik megtalálni a rejtett helyeket. Ez a kulcsa az emberek megtalálásának és megmentésének is.

Néhány példányt kiképeztek arra, hogy megtaláljanak törmelékek közé elrejtőzött embereket. A tesztelés során kiderült, hogy kiválóan tudják teljesíteni ezt a feladatot.

Nagy előnyük van a kutyákkal szemben, amelyeknek ugyancsak kiváló a szaglásuk, de nem képesek átpréselni magukat a törmelékkupacok résein. A kísérletek alkalmával a patkány az elrejtett személy mellényén lévő gombot nyomta meg, miután elérte, majd visszatért a kiképzőhöz, hogy jutalomfalatot kapjon.

A kutatókat annyira elbűvölték a kis mentők, hogy úgy döntöttek, különleges hátizsákokat készítenek számukra. Ezeket felszerelték helymeghatározóval, valamint kamerával és mikrofonnal, online továbbítási lehetőséggel. Ez lehetővé teszi a kapcsolatfelvételt és a beszélgetést a bajba jutott személlyel, akit egy multimédiás hátizsákkal felszerelt patkány ér el.

Az APOPO szakértői az eindhoveni műszaki egyetem mérnökeit keresték meg az eszközök fejlesztésével. Volt némi bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy a rágcsálók hogyan kezelnék, ha egy kis eszköz lenne rájuk erősítve. Ezek a félelmek azonban alaptalanok voltak, mivel a patkányok rövid idő után gyakorlatilag megfeledkeztek a „hátizsákról”, és folytatták mentőakciójukat.

Először a hátizsákot csak egy kamerával szerelték fel, amely a belsejében lévő memóriakártyára rögzítette a képeket, de

az új változatot egy teljesen új technológiával fogják ellátni, amely a jelet a vastag kő- és törmelékrétegeken keresztül is tudja továbbítani.

A legújabb elektronikus patkánymentő hátizsák várhatóan 140 gramm körüli súlyú lesz.

A tesztelések várhatóan ez év végére fejeződnek be.  A tervek szerint az állatok öt évig vesznek részt mentőakciókban, majd ezt követően nyugdíjba vonulnak, hogy jól megérdemelt pihenésüket  tölthessék.

 

Forrás: interia.pl