0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Számíthatnak támogatásokra a kertészek

Szentesen az Árpád-Agrár Zrt., Szegváron pedig a Szentesi Paradicsom Kft. négyhektáros üvegházát Nagy István agrárminiszter és Farkas Sándor miniszterhelyettes jelenlétében avatták fel. A csúcstechnológiával felszerelt berendezések a Vidékfejlesztési Program Kertészeti üzemek korszerűsítése felhívás keretében elnyert támogatással valósultak meg, és már értékesítik a bennük termett paradicsomot.

A két éve, 2020. november közepén benyújtott pályázatokra tavaly júliusban kapták meg a támogatási okiratot, rá egy évre pedig elkészültek a korszerű, két kéthektáros egységből álló üvegházak.

Az Árpád-Agrár Zrt. pályázatában 40 ezer négyzetméteres termesztőház, benne 2300 négyzetméteres csarnok szociális blokkal, 2000 köbméteres puffertartály, valamint a cég két telepén a hűtőházak hűtéstechnológiájának átalakítása, egy korábbi 3000 négyzetméteres termesztőberendezés technológiai korszerűsítése, valamint összesen 11 hektár hajtatófelületen a magas nyomású párásítók felszerelése szerepelt. A 2,838 milliárd forint összköltségnek a felére nyertek el támogatást, részletezte dr. Csikai Miklós elnök-vezérigazgató a legutóbbi fejlesztésüket. Ezzel értek a végére annak a szakmai programuknak, amit 2007-ben kezdődött világpiaci árrobbanás és a 2008-as pénzügyi válság hatására indítottak. Olyan fejlesztési stratégiát fogalmaztak meg, amely mindenekelőtt a korszerű hajtatóberendezések építésére, a megújuló, megújítható energiaforrások tudatos használatára és az energiahatékonyság növelésére irányult.

A pályázati források felhasználásával több ütemben 2012-től eddig 16 hektár új, korszerű üvegházat építettek, ezek összértéke megközelíti a 10 milliárd forintot, amiből majdnem 3,4 milliárd forintot támogatásként kaptak.

Csikai Miklós ezúttal is kiemelte azt a meggyőződését, hogy csak a hazai és helyi adottságokra alapozott gazdaságfejlesztés vihet hosszú távon előre. Szentesen a legnagyobb adottságukra, a termálvízre alapoznak elsődlegesen a vállalat kertészetében, és ezzel sok száz család megélhetését segítik. A vezérigazgató azt is hangsúlyozta, hogy a képzett és a napi feladatokat biztonságban, nyugodtan végző munkatársak nélkül még csúcstechnológiával felszerelt berendezésben sem lehet a várt eredményt elérni, ezért fordítanak hangsúlyt az emberi munka elismerésére.

A jól képzett szakember-utánpótlás a célja annak a stratégiai együttműködési megállapodásnak, amit az ünnepélyes üvegházavatón kötött az Árpád-Agrár Zrt. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.

A Szentesi Paradicsom Kft. szegvári telephelyén azonos nagyságú üvegházat építettek a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett felhívás támogatásával. A két kéthektáros egységből álló növényházat szintén 2300 négyzetméteres csarnok egészíti ki. A zöld beruházás keretében termálkutat is fúrtak, 2100 méterről 85 °C-os talphőmérsékletű vizet nyernek. A kút szivattyúját pedig frekvenciaváltóval látták el, így az csak akkor hozza fel a termálvizet, ha arra szükség van. Ezekre a beruházásokra 2,84 milliárd forintot költöttek, ennek a fele a támogatás, amit már nagyon várnak. Saját forrásból raktár, kiszolgáló egység, parkoló, kerékpártároló is épült és folyamatban van a területrendezés, tudtuk meg dr. Katona Magdolna ügyvezetőtől.

A geotermikus energiára alapozott korai zöldséghajtatás lehet a kertészet egyik kitörési pontja,

hangsúlyozta Farkas Sándor.

Főként most, hogy az energiaárrobbanás miatt a holland hajtatókertészek egy része lemondott a koraiságról. A fejlesztéseket segítő források megvannak, ezt támasztja alá, hogy 2015 óta mintegy 80 hektár üvegház és mintegy 60 hektár fűtött fóliaberendezés épült.

Az Árpád-Agrár Zrt. kertészete Magyarország egyik legnagyobb zöldséghajtató vállalkozása. Már az 1960-as évek végétől üvegházak és fóliasátrak építésébe kezdtek, aminek az olajipari próbafúrások során talált termálvíz adott lendületet, méltatta a házigazdát Nagy István agrárminiszter.

Magyarország termálnagyhatalom, ráadásul a kutaknak a többsége Csongrád-Csanád megyében van, tehát a korai hajtatáshoz szükséges energia gazdaságosan és fenntartható módon áll rendelkezésre.

Talán ezért sem meglepő, hogy az Árpád-Agrár Zrt. üzletágai közül az egyik legmeghatározóbb a kertészet.

Az agrárminiszter kiemelte, hogy a Vidékfejlesztési Programon keresztül a korábbiakban is támogatták a zöldséghajtatást. A már lezárult felhívások az új üveg- és fóliaborítású növényházak építését, a meglévő növényházak bővítését, technológiai, illetve energiahatékonyságot javító korszerűsítését támogatták. Kiemelt cél volt a megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek kiépítésének ösztönzése. Szintén támogatták a kertészeti termeléshez szükséges gépek, eszközök beszerzését, emellett lehetőség volt új gazdaság kialakítására is.

A Kertészet korszerűsítése, üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével című felhívás alapján 118 pályázat nyert el összesen 17 milliárd forintot meghaladó mértékű támogatást. A pályázatoknak meglett az eredménye: a támogatói döntésekkel élve 799 760 négyzetméter üvegházat és 464 722 négyzetméter fóliaházat építettek, illetve korszerűsítettek.

A Megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében 2020-ban meghirdetett Kertészeti üzemek korszerűsítése című felhívás a kertészeti ágazaton belül a hajtatásos zöldségtermesztés és a hűtőházi kapacitások, valamint az áruvá készítési rendszerek fejlesztését szolgálta. A meghirdetett pályázat keretösszegét a nagy érdeklődésre tekintettel 30 milliárd forintról 68 milliárd forintra emelte a tárca.

Az eddig meghozott támogatói döntések eredményeként 313 termelő részesült több mint 70 milliárd forint támogatásban. Várhatóan 38 ezer négyzetméternyi új hűtőház és 1 millió 860 ezer új növényházi felület létesül.

A hajtató kertészek számára is elérhető pályázati kiírások azóta is folytatódnak, a Kertészeti üzemek megújításának támogatása című felhívás a kertészeti gépek, eszközök beszerzését támogatta. Az eddig meghozott támogatói döntések eredményeként 2296 termelő részesült 27,16 milliárd forint támogatásban, emlékeztetett az agrárminiszter.

A jelenleg is nyitott, pályázható felhívások közül a történelmi mértékű aszályra tekintettel is kiemelte a miniszter a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című kiírást. Az eddig meghozott támogatói döntések eredményeként 779 termelő részesült 52,5 milliárd forint támogatásban. A benyújtási határidőt meghosszabbították, a támogatási kérelmek benyújtására 2023. június 30-ig van lehetőség.

Támogatandó cél az öntözési közösségek együttműködése is. A rendelkezésre álló vízkészlet hatékonyabb felhasználását eredményezheti ugyanis, ha azt az öntözni kívánó gazdák közösen, együttműködve használják fel.

A Európai Bizottság elfogadta a KAP Stratégiai Tervünket, amely a jövőben a támogatási rendszer alapjává válik.

Ennek kapcsán Nagy István hangsúlyozta, hogy

továbbra is fenntartják a kertészeti, ezen belül a hajtatásos termesztés kiemelt támogatását, a kertészek továbbra is számíthatnak például gépek, eszközök beszerzésének, növényházak, hűtőházak fejlesztésének támogatására.

Továbbra is cél a mezőgazdasági üzemek energia-önellátásának növelése és az energiafüggőség csökkentése.

Ennek keretében az energiahatékonyság javításán és a megújuló energiaforrások támogatásán keresztül támogatni kívánják a mezőgazdasági üzemekben a szén-dioxid-kibocsátás, valamint az energiafelhasználás csökkenését. Az ország geológiai adottságai alapján kifejezett cél a geotermikus hőenergia-potenciál kiaknázása, amihez a mezőgazdasági üzemek fejlesztéseinek támogatásával járulunk hozzá, például az üvegházak fűtése kapcsán. Az alaptámogatás itt az elfogadható költségek minimum 50 százaléka, de ez a mérték a jogosult költségek 80 százalékáig növelhető.

Folytatódik a kertészeti termelésben meghatározónak tekintett agrár-együttműködésekben való részvételek támogatása is.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu