Több elmélet is van, hogy az ember miért éppen a zsákmányszerzés szempontjából konkurenciának számító farkast választotta maga mellé partnerként.
A legnépszerűbb teória szerint a farkasok saját magukat háziasították azzal, hogy az emberek által meghagyott állati maradványokon és emberi ürüléken lakmároztak, így természetes módon szelektálódtak közülük azok az egyedek, amelyek a legjobban tolerálták az ember közelségét. Egy másik megközelítés szerint viszont pont fordítva, kvázi az ember választotta maga mellé a farkast, hogy segítő társa legyen a vadászatok során.
Az biztos, hogy a kutya háziasítása a legutóbbi jégkorszakban történt Eurázsiában, körülbelül 30 ezer évvel ezelőtt. Ezekben az időkben az ember gyűjtögető életmóddal tartotta fenn magát, és mindenevőként növényeket, rovarokat fogyasztott. Táplálékrendszere, mája máig nem alkalmazkodott megfelelően a húsevéshez, energia-bevitelének mindössze 20 százalékát képes fehérjéből fedezni, a többit szénhidrátból és zsírból kell pótolnia. Ezzel szemben a farkas mint ragadozó, hónapokig is képes húson élni.
A legfrissebb elmélet szerint a kemény telek rákényszerítették arra az embert, hogy felhalmozza élelmiszerkészletét, amiből szívesen osztozott a táborok körül ólálkodó farkasokkal.
A befogadott farkasok aztán idővel az ember számára hasznosnak bizonyultak, segítettek a tábor őrzésében, melegítették az embert, és később, ahogy fejlődött a kommunikációs képesség, már a vadászat során is eredményesen alkalmazták őket.