0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Hárman részesültek Károlyi Sándor-díjban

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlését december 13-án tartották, Gödöllőn. A rendezvényen ismertették: Előházi Irén, Patkós Lajos és Szabó Mária Eszter Károlyi Sándor-díjban részesült.

A kamara 2019-ben döntött a Károlyi Sándor-díj megállapításáról. Az agrárgazdaság, az élelmiszeripar vagy a vidékfejlesztés területén elért kiváló teljesítmény és magas színvonalon végzett szakmai tevékenység elismeréséül évente legfeljebb három személy részesülhet ebben a kitüntetésben. Idén – a javaslattevő bizottság egyhangú szakmai álláspontjával egyetértésben – a NAK Országos Elnöksége a Károlyi Sándor-díjat Előházi Irénnek, Patkós Lajosnak és Szabó Mária Eszternek ítélte oda. A díjazottakról szóló döntést a kamara december 13-i országos küldöttgyűlésén ismertették.

Előházi Irén az Egri Malom Zrt. vezérigazgatója. Aktívan részt vesz a NAK Heves Megyei Szervezetének életében, annak munkáját önzetlenül segíti.

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem jótékonysági programban az általa vezetett malom a búza megőrlését, a liszt zsákolását, valamint tárolását évek óta ingyenesen végzi, továbbá a kiszállításnál is jelentős segítséget nyújt. Rendszeresen részt vesz a kamara által szervezett aktivitásokban, programokban.

Patkós Lajos, a NAK Jász-Nagykun-Szolnok megyei alelnöke, a mezőtúri gazdakör alapító tagja és elnöke. A kezdetektől eredményesen szervezi a gazdakör munkáját, példamutatásával mindig maga mellé tudta állítani a térség gazdálkodóit. Hosszú ideje Mezőtúr önkormányzati képviselője, éveken át alpolgármesterként is tevékenykedett. A megyei gazdaköri elnökség tagja. Családi gazdaságában példamutató fejlesztéseket végzett, mezőgazdasági gépészmérnök végzettségéhez hűen a legmodernebb technológiát alkalmazza.

Minden esetben elkötelezetten kiáll a gazdák érdekeiért, fáradhatatlanul dolgozott és dolgozik a gazdatársadalomért.

Szabó Mária Eszter a Tiszaszentimrei Mg. Kft. ügyvezetője. Harmincöt éve dolgozik mezőgazdasági területen. A Középtiszai Állami Gazdaságban kezdte, munkaügyi, majd pénzügyi vonalon, később könyvelőként. A gazdaság privatizációját követően az utódvállalatoknál dolgozott; több éve irányítja a Tiszaszentimrei Mg. Kft.-t. A társaság fő tevékenysége a sertéstenyésztés, emellett szürkemarha-állományt tartanak fenn, valamint növénytermesztéssel és szolgáltatással foglalkoznak. Számos környékbeli gazdálkodóval működik együtt. Munkája egyik jelentős eredményének tartja, hogy a nagyüzemi gazdálkodási forma megőrzésével számos munkavállaló találhatta meg a helyét hosszú távon náluk.

Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara