0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Vajon idén is ehető újdonság nyeri az innovációs díjat?

A zöldség-gyümölcs nemzetközi frissáru-kereskedelem hatalmas szabású berlini csúcstalálkozóján, a Fruit Logistica kiállításon elnyerhető innovációs díj komoly elismerés a szakmában, marketingértéke elsőrangú. Bár nagyszerű árukezelési és logisztikai újdonságok is kerülnek mindig a tíz jelölt közé, szinte kivétel nélkül valamilyen ehető újdonság nyert eddig. Vajon az idén is így lesz?

A Fruit Logistica kiállítás innovációs díja mára a zöldség-gyümölcs kereskedelem legrangosabb nemzetközi díjává nőtte ki magát,

nagy elismerést jelent az elnyerése, és remekül lehet rá marketinget építeni – vallották már a korábbi nyertesek közül többen.

A nevezett újdonságokat szakmai zsűri előválogatja, és tízet bocsájt közülük közönségszavazásra. Ezeket a Fruit Logistica egyik erre szánt csarnokrészében kiállítják, és három napon át lehet közöttük válogatni, kóstolgatni, majd leadni a szavazatot az egyikre.

Mindig csak élőben, helyben lehet szavazni; a szavazók között egy Apple AirPodot sorsolnak ki.

Talán az esemény jellegéből adódóan, a kóstoltatásoknak is köszönhetően, de eddig szinte mindig valamilyen ehető újdonság nyerte el a díjat – annak ellenére, hogy a zsűri mindig ügyelt rá, hogy árukezelési, logisztikai újítások is legyenek a tíz között.

A díj 2006-os bevezetésekor az első nyertes a Salanova saláta-fajtakör volt; aztán nyertek különféle snackzöldségek, többféle paradicsom, mag nélküli papaya, kókuszchips, piros húsú kivi stb. A „nonfood” kategóriában mindössze egy ötletes gránátalma-magozónak sikerült begyűjtenie az innovációs díjat 2010-ben, majd 2013-ban a City Farming nevű koncepciónak.

Az idén is megvan a tíz jelölt, a helyszínen lehet rájuk szavazni. Vajon a brokkolikrém, a vertikális termesztőrendszer, a mesterséges intelligencia alapú gyümölcsválogató, az okos növényházvilágítás, a Hollandiában termesztett vanília, a konyhakész spárga, az almalé-automata, a csomagolás-automatizálás, a karakteres ízű paprika, vagy az érést a héjszín változásával jelző sárgadinnye lesz a nyertes?

Aki ott lesz Berlinben, ne felejtsen el szavazni!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu