0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A növényfejlődés irányítása, stresszkezelés

A Siófokon tartott Szimbiózis Kertésztalálkozó tápanyag-gazdálkodás és növényvédelem szekciójának előadásai egyebek mellett a növényfejlődés hatékony irányításával és a növények stresszkezelésével foglalkoztak.

A termesztés során gyakran előforduló problémák (gyenge gyökérzet, egyenetlen állomány, virágzás elmaradása stb.) orvoslására új szemléletű megoldást jelentenek a biostimulátorok, vagy akár a többlépcsős fermentációval előállított, jótékony mikroorganizmusokat tartalmazó készítmények. A Multikraft készítményei növényspecifikusan, számos kultúrában használhatók

A növényházi cserepesnövény- és vágottvirág-termesztő kertészeteknek szervezett tanácskozáson Márton Zoltán, a Malagrow Kft. szaktanácsadója előadásában arra hívta föl a figyelmet, hogy a tisztán műtrágyára vagy növényvédő szerre alapozott technológiák nem minden esetben hozzák meg a várt eredményeket.

Komplex szemléletre van szükség, melyben a növények életfolyamatait úgy kell irányítani, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat – mint például a hőmérséklet, táp­anyag, genetikai potenciál – a leghatékonyabban felhasználhassák az elvárt minőség, hozam elérése érdekében.

A társaságuk által forgalmazott biostimulátorok újszerű megoldást jelentenek a termesztés során gyakran előforduló problémák kezelésére.

A növény jó erőnlétéhez elsőként a gyökér működését érdemes serkenteni, amihez segítséget nyújt a Radifarm nevű készítmény. Beöntözéssel való kijuttatása után 4-5 nappal erőteljesebbé válik a hajszálgyökér-képződés. A gyökértömeg növekedésén keresztül javul a növények tápanyag- és vízgazdálkodása, ami hozzájárul a palánták folyamatos fejlődéséhez, amelyek így erőteljesebbé, ellenállóbbá válnak. Adagolása a vegetációs szakasztól függ. Új állomány kezelésére 100 liter vízhez 5 deciliter bekeverését javasolják, míg gyökérprobléma esetén, ha ismételt kezelések szükségesek, 2-3 deciliter is elég 100 literhez.

Amikor a kertészek azt tapasztalják, hogy egyes állományok nem fejlődnek egyöntetűen és a vegetációs tömeg is kisebb a vártnál, ott a gyökér-lomb arány kiegyenlítésére szolgáló termék, a Viva nyújthat megoldást. A kettős hatású – a gyökérre és a föld feletti részre egyaránt ható – készítménnyel hatékonyabbá válik a tápanyag-feltáródás, növekszik a fotoszintetizáló lombfelület és a táp­anyagfelvétel.

Vágottvirág-kultúrákban a kedvező gyökér- és lombfelület kialakulásával a szálhozam, a virágzási idő és a színesedés is előnyösen befolyásolható.

Állományokban váratlanul fellépő sófelhalmozódás esetén csökkenti a gyökérperzselődés kockázatát, lehetővé teszi a fejlődésben megrekedt növény újraindítását. Ilyen esetekben ár-apály vagy csepegtető rendszerű öntözésen keresztül három-ötszöri kijuttatás segít.

Kombinált stresszkezelés

Környezeti tényezőkből vagy technológiai hiányosságokból fakadó stressz kezelésére való a Megafol. A készítmény olyan regenerálódást elősegítő anyagokat, aminosavakat, fehérjéket, vitaminokat és különleges, kimondottan regenerálódást elősegítő tápanyagokat tartalmaz, amelyek növelik a stressztűrő képességet és átsegítik a növényeket a stresszhatás káros következményein. Használható átültetés előtt álló növényeknél vagy palántáknál, amelyeket pluszenergiával szeretnénk ellátni a töretlen fejlődésük érdekében. Érdemes kombinációban, Plantafol és Kendal szerekkel együtt, lombon keresztül kijuttatni. A Plantafol további tápanyagot juttat a növénybe, míg a Kendal a bőrszövetet erősítő hatásán keresztül javítja az immunválaszt és a megbetegedésekkel szembeni ellenállást.

A valamilyen okból (környezeti, technológiai) megtorpanó virágzó kultúrák kezelésére a lombon keresztül kijuttatható Sweet alkalmazható. A virágok méretét, formáját nem befolyásolja, ellenben élénkíti a színüket, fokozza a tartósságukat. A Sweet és a Megafol együttes alkalmazásával a virágnyílás ütemezhető.

Méretnövelésre a Benefit PZ komplex készítményt ajánlotta az előadó. Nukleinsavakat, vitaminokat, fehérjéket tartalmaz és hatékonyan stimulálja a sejtosztódást. A kezelés érzékeny fenológiai fázisban történik, ezért az időzítésre fontos odafigyelni.

A tápanyag-utánpótlással kapcsolatban említést tett a Malagrow Kft. által forgalmazott magas hatóanyag-tartalmú műtrágyákról.

A komplex műtrágyáik közül a Master termékcsalád érdemel figyelmet, amely a főbb tápelemeket (NPK) különböző összetételben tartalmazza, így a növények fejlődési szakaszaihoz jól igazíthatók az egyes tagjai. Gyorsan és jól oldódó, gyökéren keresztül felvehető készítmények.

A növényvédelem terén új lehetőségként mutatta be Márton Zoltán a NanoTac készítményt. A kontakt, fizikai hatású, polimeralapú, háromdimenziós hálót kialakító rovarölő permetszer a kezelést követően gyorsan és tökéletesen körülveszi a kártevőt. A polimerhálóval csapdába ejtett szúró-szívó szájszervű egyedek azonnal mozgás- és táplálkozásképtelenné válnak, gyorsan elpusztulnak. A permetlének érintkeznie kell a kártevővel a hatás kifejtése érdekében, ezért bő lével célszerű kijuttatni és ügyelni kell a teljes permetlé-fedettségre. Előnye, hogy a szerrel szemben nem alakul ki rezisztencia, nem szól bele a növény biokémiai folyamataiba, nem hagy nyomot, nem toxikus.

Kész komposzt néhány hét alatt

A szerves hulladékok feldolgozása nemcsak munkaerőigényes, nagy mennyiségben pedig komoly gépesítést igénylő folyamat, hanem kellemetlen mellékhatásként gyakran erős szaggal is jár, nemkívánatos anyagok, például metán és ammónia is felszabadulhat. A rothadási folyamatban ráadásul kártékony baktériumok is elszaporodhatnak. A Multikraft által kifejlesztett készítmények éppen ezt az úgynevezett meleg rothadást akadályozzák meg úgy, hogy a szerves hulladék komposztálása a készítmény hatására felgyorsul, a bomlási, átalakulási folyamat néhány hét leforgása alatt végbemegy.

Mindehhez a komposztot mindössze három-négy alkalommal kell átforgatni, a komposztkezelés tehát nagyon erőforrás-takarékos.

A vállalat speciális termékcsaládját kifejezetten szerves hulladék és szennyvíziszap feldolgozására fejlesztették ki, a kezelés a fermentáció és a mikroorganizmusok általi lebomlás felgyorsítását szolgálja. Az eMB Starter, valamint eMB Aktiv készítmények használata előtt fontos, hogy a szerves hulladék nedvességtartalma 30 és 50% közötti legyen. Egy köbméter komposzthoz egy liter készítmény hozzáadását követően a komposztot le kell fedni, és így három hét alatt fermentálódik. Újabb három héten keresztül hetente egy-egy alkalommal kell a szert tovább adagolni köbméterenként egy literes mennyiségben, ezt követően készül el a hatodik hétre a homogén szerkezetű, kiváló tápanyagtartalmú komposzt.

Segítenek a mikroorganizmusok

Az eseményen Robert Rotter, az ausztriai Multikraft GmbH tanácsadója mutatta be azt a speciális többlépcsős eljárást, amelyet a több mint négy évtizede működő családi vállalkozás dolgozott ki. A cég által gyártott készítmények támogatják azoknak a jótékony és hasznos mikroorganizmusoknak a felszaporodását, amelyek aztán lehetővé teszik kémiai úton nagyon nehezen vagy egyáltalán nem létrehozható anyagok képződését, mindezt természetes, fenntartható és környezetkímélő módon. A cég készítményei a kertészeti termelés számos területén alkalmazhatók, a növényvédelemtől kezdve a tápanyag-utánpótláson keresztül a komposztálásig. Az 1970-es évek végén alapított Multikraft vállalat fő tevékenysége korábban speciális takarmányok értékesítése és gyártása volt. Később a tulajdonosok új ismeretek, új megoldások keresése során találkoztak először a hasznos mikroorganizmusokat alkalmazó technológiával, amelynek továbbfejlesztésével mára a világ egyik vezető ökológiai megoldásokat kínáló vállalatává nőtte ki magát a cég. Immár több mint húsz éve gyártja és fejleszti a készítményeket, napi ötvenezer literes mennyiségben, amelyeket jelenleg több mint huszonöt országban értékesítenek, köztük Magyarországon is.

Minden Multikraft-termék alapját olyan, elsősorban tejsavbaktériumokból, fotoszintézisre képes baktériumokból és élesztőgombákból álló folyékony komponensek képezik, amelyeket többlépcsős fermentációval állítanak elő.

A speciális összetételű készítményekkel a növények erőnlétét lehet olyan mértékben erősíteni, hogy azok saját védekezőrendszerükre támaszkodva aztán képesek legyenek megvédeni magukat a kórokozóktól és kártevőktől. A kémiai növényvédelemmel szemben ezek a szerek tehát indirekt módon hatnak a növényekre.

A technológia sikeres alkalmazásához fontos a kertészek szemléletmódjának átalakítása: a szereket preventív, megelőző módon és nagyon következetesen, az előírások pontos betartásával kell használni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek a mikrobiológiai készítmények a növényen vagy a növény közvetlen környezetében – például a termesztőközegben – megtalálható hatékony mikroorganizmusok támogatásával olyan probiotikus rendszert hoznak létre, ami egyrészt erősíti a növény védekezőrendszerét, de akár rezisztenciát is kialakíthat, így a növény ellenállóbbá válhat például a hőséggel vagy szárazsággal szemben is. Emellett serkentik olyan növekedési hormonok termelését is, amelyek hatására intenzívebb lesz a gyökérfejlődés, javul a növény vitalitása. Az is elhangzott, hogy a folyamatos termékinnovációhoz számos egyetemmel és kutatóintézettel dolgoznak együtt. Ennek eredményeként a termékekből ma már növényspecifikus kombinációkat fejlesztettek ki.

Jellemzően öntözővízzel vagy permetezve, lomb­trágyaként juttathatók ki a szerek, azonban a hidegködképzővel történő kijuttatással kapcsolatban is igen biztatóak a visszajelzések, kisebb szerfelhasználással jobb eredményeket sikerült elérni termesztőüzemekben.

Robert Rotter arról is beszámolt, hogy a készítményeket használó, cserepes árut termelő osztrák és német kertészek növényeire sokkal kevesebb reklamáció érkezik, mert vélhetően a rajtuk kialakult kedvező mikrobiomnak köszönhetően a vásárlóknál is sokáig díszítenek.

Az előadó szólt a Terra Preta technológiáról is. A humuszképződést elősegítő eljáráshoz előbb erjesztéssel létrehozzák azt a speciális, faszenet és zeolitot tartalmazó szubsztrátumot, amelyet szilárd trágyaként bedolgoznak a talajba. A szubsztrátum hosszú időn keresztül táp­anyagraktárként működik, tápanyagban gazdag talajt hoz létre a növények számára. A módszer a tőzegmentes, illetve tőzegcsökkentett termékek térnyerésével együtt egyre népszerűbb Ausztriában és Németországban.

Forrás: Kertészet és Szőlészet