0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Magyar találmány a Vízőr

A Water Retainer (VízŐr)-rel jelentős mértékű öntözővíz megtakarítás érhető el, ami hozzájárul ahhoz, hogy fenntarthatóbb, a környezetet kevésbé terhelő, biztonságos mezőgazdasági tevékenységet folytassunk.

Könnyen belátható, hogy a környezet kímélése és a gazdasági, megtérülési szempontok itt összefüggnek: a kisebb vízfelhasználás, az öntözés nélkül is magasabb terméshozam, és a jobb termelésbiztonság együtt a környezetnek és a gazdálkodóknak is kedvez. Nem csoda, hogy a magyar fejlesztésű készítmény iránt egyre komolyabb nemzetközi érdeklődés is mutatkozik. Jelenleg az EXIM közvetítésével előremutató tesztek folynak számos térségben, így például Indiában is, ahol az egyik legérdekesebb tesztet az EXIM-IFC együttműködés keretében állítják be. Vattay Richárd, a Water&Soil Kft. igazgatója a Water Retainer (VízŐr) fejlesztője elmondta, hogy amennyiben konkrét exportra kerül a sor, akkor is számít az EXIM segítségére.

Magyar fejlesztésű talajkondicionáló készítmény a Water Retainer (VízŐr), mely kiválóan képes javítani a talajok vízháztartását. Hatását három hónapon keresztül fejti ki. Ez alatt az idő alatt maradvány nélkül, organikusan lebomlik.

Alkalmazása öntözött növényi kultúrákban azzal az eredménnyel jár, hogy az öntözővíz felhasználás akár 50 százalékkal is csökkenhet. Ennek növényélettani, és talajbiológiai hatása egyértelmű, hiszen növekszik a talaj mikrobiológiai aktivitása, ugyanakkor csökken az öntözés következtében kialakuló szikesedés, lemosódás. Öntözés nélküli gazdálkodásban magasabb terméshozamra számíthatunk, mert több nedvesség marad a talajban a csapadékhiányos időszakokban.

Vattay Richárd, a Water&Soil Kft. igazgatója a Water Retainer (VízŐr) fejlesztőjeként lapunknak elmondta, hogy 2003-ban kezdtünk foglalkozni a talaj vízmegtartási képességeinek növelésével. Akkoriban a magyar golfszövetség alelnökeként volt jelen egy konferencián, a rendezvényen a golfpályák nedvességtartalmának megőrzéséről, ennek nehézségeiről volt szó. Már itt is elhangzott: a cél, hogy a vízkészlettel takarékosan bánjunk, mert a Föld édesvíz készlete egyre fogy. „Ennek felismerése volt az egyik legjelentősebb hajtóerő számunkra, amikor belekezdtünk a kutatásokba és kifejlesztettük a Water Retainer (VízŐr) talajkondicionáló vízmegtartó készítményünket”, mondta Vattay Richárd. Ő és testvére, Antal ezt követően kezdte meg azt a munkát, amely a Water Retainer létrehozásához vezetett.

A szer használata nagyon komoly hatással bír, a környezetet jelentősen kíméli azzal, hogy a készítmény csökkenti az öntözővíz felhasználást, és az aszály okozta kiszáradást. Ennek persze a gazdálkodásra, a megtérülésre is komoly hatása van. A kisebb vízfelhasználáson túlmenően, kevesebb az öntözéshez felhasznált energia költsége is. Vattay Richárd elmondta: öntözés nélkül termesztett kultúrákban a Water Retainer (VízŐr) használata azt eredményezi, hogy a talajban már meglévő nedvesség megőrződik, és kipárolgás helyett a növények gyökerén keresztül hasznosul. Ennek eredményeként növekszik az idő, melyet a növény csapadék nélkül képes elviselni. „Ideális esetben a vetés után az első alkalommal kijuttatott szer elegendő az egész tenyészidőszakra, hiszen annak hatása nagyjából három hónapig tart. Persze speciális esetekben akár meg is ismételhető a szer kijuttatása fenntartó kezelés formájában, pl.csökkentett dózissal” – tette hozzá.

A szer használata következtében aszályos, vagy egyenetlen csapadékeloszlású területeken növekszik a termelés biztonsága.

A pozitív növényélettani és talajbiológiai hatások ebben az esetben is jelentkeznek. Korábban nem biztonságosan művelhető területek is művelhetővé tehetőek. Ennek ismeretében nem meglepő, ha a gyártó komoly nemzetközi érdeklődést tapasztal.

A növénytermesztésben a termésmennyiséget limitáló környezeti tényezők közül térségünkben az aszály a legjelentősebb, mivel a vízhiány gyakran párosul igen magas, néha extrém magasságokat elérő hőmérséklettel is, ami további terméscsökkenéshez vezethet. A különböző fejlődési (fenológiai) fázisokban jelentkező szárazság eltérő mértékű terméscsökkenést és gazdasági károkat okoz szántóföldi és kertészeti növényeinknél, szőlőinkben és gyümölcsöseinkben.

Az elmúlt három és fél évtized átlagában az aszály- és a vízkár az összes mezőgazdasági kár 60 százalékát is meghaladta, mondta az igazgató. Az aszálykár következtében 2012-ben például nem kevesebb, mint 4 millió tonna volt a kukorica terméscsökkenése, ami megközelítőleg 300 milliárd forint veszteséget okozott. Az is megállapítható, hogy hazánkban csak a csapadékosabb években volt a kukorica országos termésátlaga hektáronként 6,5-7,5 tonna, aszályos években viszont 4 tonna alá csökkent.

A bemutatott, új, innovatív talajkondicionáló termék, a Water Retainer (VízŐr) az aszály kártételének nagyságát befolyásoló tényezők közül az evaporációt (párolgást) mérsékli, a talaj természetes víztartalmát több hónapig segít megőrizni a növények számára. A Water Retainer (VízŐr) egy organikus alapokon nyugvó talajkondicionáló készítmény, amelyet kémiai, mikrobiológiai, illetve állattenyésztési, növénytermesztési és közgazdász szakemberek fejlesztettek. A termék azáltal, hogy megőrzi a nedvességet a talajban, jelentőst megtakarítást biztosít.

A termék organikus alapú, s azáltal, hogy csökkenti a talaj párolgását (evaporációját), alkalmazásával akár amellett, hogy 50 százalékkal mérsékelhetjük az öntözési költségeket szántóföldi növények-, zöldségek-, szőlő-, és gyümölcs vagy akár még gombatermesztés esetében is, egyben a termelékenység is nő.

Öntözetlen művelésben történő alkalmazás esetén jelentősen – akár 1- 2-szer – megnő a növények aszálytűrő képessége, az aszálytűrés ideje, ezáltal jobb minőségű és nagyobb mennyiségű termés várható. A termelékenység növekedésének mértéke sok szemponttól függ, de az eddigi teszteredményekben 14-30 százalékos, esetenként ezt meghaladó bővülést is mutatott a terméshozam a kontrollhoz képest. A Water Retainer (VízŐr) másodlagos pozitív hatást is gyakorol a talajéletre. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a talaj kiegyensúlyozottabb vízháztartása következtében javulhat a műtrágyák hasznosulása és intenzívebbé válik a talajlakó mikroorganizmusok működése. (x)

Forrás: EXIM Bank