0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ki a felelős, ha egy birka okozza a balesetet?

Megműtötték a térdét annak a nőnek, akit kerékpározás közben lökött fel egy birka nemrég Szeghalomnál, a Berettyó folyó bal oldali töltésén. Az ügyben nyomozást rendelt el a rendőrség.

Vizsgálják az érintettek felelősségét, így a gátőrét – a gátoldalon felügyelet nélkül legelő állatok miatt – és a kerékpárosét is, aki annak ellenére közlekedett biciklivel ott, hogy azt tábla tiltja.

A Berettyó folyó partjára indult kerékpározni nemrég Éva és párja – írja a beol.hu. A Darvast Szeghalommal összekötő gáton haladtak, amikor a távolban egy, az utat elfoglaló nyájra lettek figyelmesek.

Az állatokhoz közelebb érve lelassítottak, mire a birkák megijedve a két keréken érkezőktől, elindultak Szeghalom irányába.

Az őrizetlenül hagyott négylábúak között egy birka viszont nem fogadta békésen az idegenek látványát, lemaradva a többiektől hátra-hátra iramodott Éváék irányába, jelezve, nem tetszik neki a találkozás.

– Mögöttük haladtunk egy jó darabon. S mivel a leghátsó állatok egyike többször meg akart minket támadni, leszálltunk a bicikliről, amit magunk előtt tartva próbáltunk védekezni. Végül lementek a gát tetejéről. Gondoltuk, gyors elhaladunk mellettük, felpattantunk a biciklire, de amikor melléjük értünk az a birka, amelyik többször fenyegetett minket, hirtelen elindult és fejjel nekiment a térdemnek, ami azonnal eltört – emlékezett vissza Éva.

Az állatok nem álltak meg a gátoldalon, hanem hazafelé, a gátőr házához igyekeztek. Éva párja követte őket, próbált segítséget kérni a tulajdonostól, azonban a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársa szó nélkül elhajtotta a portáról.

A párnak végül egy családtag nyújtott segítséget, aki beszállította a megsérült nőt a berettyóújfalui kórházba.

– Egy hete műtötték meg a térdem, de egyelőre nem tudok lábra állni, sőt, meg sem tudok mozdulni. Nem tudom, mikor mehetek haza, annyi biztos, hogy hat hétig táppénzen leszek, kiesek a munkából – mondta el Éva.

Az ügyben feljelentést tett a baleset elszenvedője, így a Szeghalmi Rendőrkapitányság egyelőre gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt rendelt el nyomozást és vizsgálja a történtek körülményeit, valamint a felek felelősségét. S mivel a gátoldalra kitett behajtani tilos táblánál nincs kiegészítő tábla, mely megengedné a kerékpárosok számára a behajtást, a nyomozás végén akár az is kiderülhet, hogy mindkét félnek van felelőssége a történtekben. A lap megkereste az illetékes vízügyi igazgatóságot, ám tájékoztatásuk szerint az érvényben lévő rendőrségi vizsgálat miatt nem kívánnak nyilatkozni ügy részleteiről.

Forrás: beol.hu