0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Rászorulókat segítenek a régi talpfákkal

Több ezer talpfát ajánl fel jótékonysági célra az EGERERDŐ Zrt. a mátraaljai városnak.

Ezt a kisvasút gyöngyössolymosi fűtőházánál tartott keddi sajtótájékoztatón jelentette be dr. Jung László. Az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatója a Mátravasút fejlesztésének aktuális munkáiról is szót ejtett – tudósít a heol.hu.

– Csaknem egy hónapja kezdődött el a 638 millió forintos nagyszabású beruházás és a pályaszakasz első részén – amely a gyöngyössolymosi fűtőháztól egészen Lajosházáig tart – a talpfák felszedése befejeződött. A munkák jól haladnak és előre láthatóan a kivitelező cég a megadott határidőn belül, azaz 150 napon belül befejezi a felújítást – húzta alá a vezérigazgató.

Hozzátette, hogy ezen a szakaszon a korábban állandó problémát okozó csapadékvíz elvezetés problémáját is orvosolták a szakemberek. Kifejtette, hogy

az eddig felszedett talpfák közül több ezer darabot adományoznak a városnak, amelyet szociális tűzifaként tudnak majd hasznosítani.

A tájékoztatón Hiesz György, polgármester megköszönte a cég segítségét.

Forrás: heol.hu