Kutatási munkám során a vidéki közösségek reakcióképességét értékeltem az európai uniós források befogadásának, felhasználásának hatékonyságára vonatkozóan. Értékeltem a felhasználás eredményeit a vidéki lét vonatkozásában. Ezen munka közben elvégeztem egy másik értékelést is, nevezetesen érdekelt az a probléma is – hiszen a különböző források nem kezelhetők egymástól függetlenül –, hogy egy tipikusan környezetminőséget javító (területek elhanyagoltsága, pollenszennyezettség, stb.), a lakosságmegtartásban pozitív szerepet játszó, ugyanakkor mégiscsak extenzív állattenyésztési ágazat, nevezetesen a juhászat – amely mintegy 8000 tenyészetben, egységben működik – fejlődése, annak intenzitása, dinamizmusa hogyan hathat a juhászok számára, jövedelemtermelésére, életminőségére, illetve gazdasági, társadalmi szerepére és foglalkoztatási arányára;
akár közvetlenül, akár közvetetten termékfeldolgozásból, mind a három termékre (gyapjú, tej, hús) vonatkozóan; többen vagy kevesebben fognak dolgozni az ágazatban, és talán még fontosabb, hányan tudnak megélni az európai uniós juhászok szintjén a juhászatoknál.
Hogyan kell kezelnie a vidékfejlesztésnek a megváltozott foglalkoztatást, a változó jövedelmi viszonyokat. Tud-e hozzátenni az önkormányzat a mezőgazdasági – jelen esetben a juhászati – fejlődés hasznosításához, továbbfejlesztéséhez.
Amikor elkezdődtek az uniós csatlakozási tárgyalások, Magyarország arra törekedett, hogy a lehető legjobb pozíciókat harcolja ki magának, illetve a gazdaságot a lehető legjobb állapotban vezesse be az Unióba. A jó csatlakozási előkészítésnek széleskörű feltételrendszer teljes körű lefedésére kell törekednie Tóth (1995) elemzése szerint. Biztosítania kell a jogi, gazdasági és társadalmi hátteret a sikeres bekapcsolódáshoz. Így kellett tenni a juhágazat esetében is.
Természetesen a csatlakozás után ez nem egy adott ország, hanem az Unió egészének átlagára vonatkozik, tehát a magyar juhász versenytársa az uniós juhászati szereplő. Erre kell felkészíteni az állampolgárokat. Különösen hangsúlyos olyan esetekben a csatlakozás szempontjából a felkészítés eredményessége, ahol a normatív támogatás egysége az egyedszám, és nincs köze a hozamokhoz, versenyképességhez – ilyen például a juhágazat. Egyszerűbb esetekben is többlépcsős a feladat, de a juhászat nem ilyen. Az Unión belül a csatlakozás és működtetés kérdése az ágazat szempontjából csak komplexen kezelhető, amibe beleértendő a humánerőforrástól a birtokpolitikán, a hozamokon át egészen a minőségig minden. Emellett magába foglalja a kiegészítő tevékenységeket, kereskedelmi tevékenységek teljes spektrumát is.
mégpedig olyanon ahol maga a termelési verseny is folyik. Ezért kiemelten fontos volt az előkészület megfelelő minősége.
A juhászok kedvezően fogadták a csatlakozás előtt és során hozott döntéseket és a megtett intézkedéseket. Rövid idő alatt 30%-kal nőtt a létszám, és kialakult egy közel 1,2 millió körüli egyedszám, ami biztató jövőt ígért. Ugyanakkor az is látszott, és erre felhívták az ágazat szereplői is a figyelmet, hogy számos fejlesztési és előkészítési elem elmaradt az ágazatban, ezért várható, hogy nem lesz tartós a növekedés.
Annak ellenére, hogy látszólag rendben volt az ágazat helyzete, az elképzelt és tervezett fejlődés megállt, sőt negatív fázis – csökkenés – következett be. Az elérhető pénzügyi támogatások nem ellensúlyozták a termelés és főleg a kereskedelem bizonytalanságait, sőt hiányosságait. Emellett arra is rávilágítottak a szakemberek, hogy a termelési mutatók versenyképessé tételével csak 2–3 ezer család számára marad csak hely a juhágazatban. Szakmai prognózisok elkészítésre, az állítások igazolására vagy cáfolatára mindenképp szüksége van az ágazatnak. Tudni kell országos, megyei és kistérségi szinten is, hogy milyen hatása van az ágazat fejlődésének, fejlesztésének. Munkámban a sárréti kistérség esetében szerettem volna megállapítani, hogy hogyan változik a mezőgazdaságon belül a juhászat eltartóképessége, a juhászati ágazat működőképessége, hogyan változik a juhászok száma annak függvényében hogy milyenek a törvényi szabályozás (földbirtok-politika, tulajdonvédelem stb.), hogyan alakul a juhászati berendezkedés, stratégia és a hatékonyság és versenyképesség.
Nem végeztem teljes körű elemzést a mezőgazdaságra vonatkozóan, hanem a térség szempontjából egy hagyományosan működő ágazatot, a juhászatot választottam ki munkámhoz. Azért tettem így, mivel az elemzett térség adottságai a juhászatok számára kedvező környezetet biztosítanak, és az ágazat kifejezetten ilyen térségbe való.
Vizsgálatom tárgyát képezte az is, hogy a jelenlegi szerkezetű juhászatok milyen mértékben tudnak hozzájárulni az adott térség gazdaságához és a lakosság megtartásához. A fejlődés értékelése pedig a megváltozott teljesítőképesség elemzését foglalta magukban. Megfogalmazódtak bennem a legfontosabb kérdések:
Milyen következményekkel járhat a foglalkoztatás szempontjából országosan, illetve egy juhtenyésztésben perspektivikus régió (kisrégió) esetében, ha és amennyiben nemzetközi szintre emelkedik a juhászatok színvonala. Meg kívántam állapítani, hogy egy klasszikusan extenzív ágazatban hogyan hatna a munkaerőmérlegre a jövedelemtermelés megváltozása adott területen.
Ez igaz a juhászatok esetében is. A legnagyobb magyarországi juhtartó megye egyik kistérségében, Sárréten milyen hatásai lennének egy országos fejlesztésének, amely minden bizonyossággal kihatna az általam elemzett kistérségre is?
Ez azért is fontos, mert a juhász foglalkozás még tradicionálisnak és emellett eléggé sajátosnak számít. A juhász különleges ember. Ez úgy is értelmezhető, hogy nehéz a váltás más foglalkozás, szakma irányába. Hazánkban a 2017-es adatok szerint 7750 juhtartó gazdálkodott, egy-egy átlagos juhászat egyedszáma 104 anyajuh. Az átlagméret, ami jellemző paraméter és az egyik legfontosabb termeléstbefolyásoló tényező a gazdálkodás szempontjából behatárolja a termelési színvonalat, a munkabéreket, a munkaszervezést, az alkalmazható technológiát és a piaci pozíciókat is. Ezzel a ténnyel szembesülnek naponta a kis juhászatok, és ezt támasztja alá a hazai juhállomány csökkenéséből adódó piaci súlyunk is. Feltételezésem az volt, hogy a modellkészítésben erre különös figyelemmel kell lenni.
Az országos adatok közül ki kell emelni Hajdú-Bihar megyét, ahol a juhászok 19,96 százaléka és a juhok 23,7% százaléka található, tehát a kiskérődző-ágazat szempontjából a legfontosabb megyének tekinthető Magyarországon. Értékelésem szerint emellett a kistérség teljességgel tükrözi az országos, illetve a Hajdú-Bihar megyei állapotokat is. Feltételeztem a vizsgálat előtt, hogy:
• a mezőgazdaság extenzív fejlesztése nem biztosít kellő jövedelmet az Európai Uniós versenyben,
• a mezőgazdaság fejlesztése munkaerő-felszabadulással jár együtt, és hogy ez igaz a juhászati ágazatra is,
• a juhágazat fejlesztése vonatkozásában munkaerő- felszabadulás történhet, akár fejlődés, akár sorvadás következik be. Ugyanakkor járulékos következménye az ágazatban maradók jobb megélhetése, de az is, hogy a kiesők számára más területen kell keresni megoldást,
• a térségtől függően eltérő számban, de mindenképpen ezres nagyságban jelenhetnek meg képzetlen vagy csak speciális képzettséggel rendelkező emberek a munkaerőpiacon. A fejlődés miatt egyidejűleg nő a munkaerő minőségével szemben támasztott és felkészültségével szemben támasztott igény, amelynek kielégítése igencsak nehéz feladat a juhászati ágazatban.
A bemutatott kérdéskör értékelésére juhászati szakirányú vezetők bevonásával modelleket dolgoztam ki a fejlődés lehetséges alternatíváira – intenzitás, méret, koncentráció –, illetve annak hatásaira vonatkozóan. Az eredményeket az 1. és 2. táblázatban foglaltam össze és mutatom be. Nyilvánvalóan nem magát a fejlődést, hanem csak egy-egy fejlődési stádium értékelését tudtam elvégezni, ami számomra elegendő volt, és céljaimnak teljességgel megfelelt. Ebből megállapítható, hogy egy-egy fejlődési állapotban milyen az ágazat helyzete a jövedelem, a versenyképesség és a foglalkoztatás területén. Figyelembe kell venni, hogy a fejlettebb juhászatokkal rendelkező országok közelebb vannak a faj biológiai képességének kiaknázáshoz. Ennek megfelelően feltételezhető, hogy csökken a két összehasonlított ország közötti különbség.
Az eredményeimet tartalmazó 1-es és 2-es táblázat adataiból a következő további gondolatok indukálódtak, illetve a következő megállapítások tehetők:
Emellett a juhtartóknak fizethető, illetve az elérhető munkabér jelentősen elmarad a mezőgazdasági átlagtól, sok esetben még – a régi beidegződések szerint – lakás és ellátás (szalonna, kenyér, pálinka, bor) jelenti a juhászok fizetségét. Emellett igaz az is hogy, a juhászok döntő hányada, tévesen, munkabérrel és járulékfizetéssel nem számol. Mindezek annak ellenére igazak, hogy a támogatás az összes árbevétel mintegy egyharmadát jelenti az ágazatnak.
• A jelenlegi struktúra az ágazatra jellemző átlagos nyájankénti egyedszám mellett, eredményeim szerint, még a hozamok 60%-os emelésével sem biztosít rentábilis működés. Ennek megfelelően a jelenlegi állománykoncentráció mellett a hozamnövelés önmagában nem biztosít jövedelmet.
• Hiába növekedne az anyajuhállomány akár 50 százalékkal, mintegy 1,2 millióra, az ágazat a jelenlegi hozamokkal nem válhat jövedelmezővé. Fejlődés nélkül a bővítés teljességgel értelmetlen.
• Amennyiben sikerülne a két tényező együttes növelése, akkor lényegesen magasabb szint után kialakulhatna a jövedelmező ágazat. Ez a szint mindkét mutatóra vonatkozóan minimum 50%-os emelkedést jelentene.
Természetesen ez együtt járna – az amúgy juhászhiánnyal küszködő ágazat esetében – a juhászatokban dolgozók létszámának csökkenésével. A csökkenés a fejlődés beindulásával automatikusan megkezdődne, de indukálás nélkül igen lassú lenne a folyamat. Az indukálást, jelen esetben a támogatásnövelést, a támogatási források felhasználását stratégiai célok megvalósításához kell hozzárendelni. Ez azt jelenti, hogy csak azok a juhászatok részesülnének támogatásban, amelyek innovációt, hatékonyságnövelést vállalnak és érnek el.
• Amennyiben a koncentráció folyamata szakmailag kezelten, szabályozottan megy végbe, akkor két kiemelt eredményre számíthatunk. Az egyik pozitív eredmény – a minőségi juhászatok kialakulása mellett, illetve azzal párhuzamosan – a minőségi juhásztársadalom megteremtésével is járna, akik családtagjaikkal együtt megfelelő életminőséget tudnak elérni. A másik inkább következmény, és további feladatokat ró a térségre, miután a fejlesztés következményeként megfeleződne, megharmadolódna a juhászatok, a juhászok száma az ágazatban. A kiesők eléggé alulképzetten jelennének meg a kistérség munkaerőpiacon. Ez Hajdú-Bihar-megye esetében 600–1000 főt is jelenthetne, míg az általam értékelt kisrégióban, ahol a munkanélküliség országos átlag feletti, jelentős számot, néhány tíz főt tenne ki.
Emellett természetesen jelentős mértékben, bár csökkenő jelleggel, kiegészítő jövedelmet biztosító, de szükségből működő juhászatok is megmaradhatnak, miután ezek a kiegészítő tevékenységek kevésbé érzékenyek a gazdasági feltételekre. Ezekkel a gazdaságokkal is számolni kell, de a stratégiában nehezen tervezhetők.
• Ugyanakkor, amennyiben mégsem alakul ki versenyképes juhágazat, akkor is számolni kell a felszabaduló és a munkapiacra „rászabaduló” juhászokkal, akik miután aktív emberek, és tudnak és szeretnek dolgozni, átformált értékkel – időszakosan vagy tartós jelleggel munkanélküliként – jelennének meg egy-egy falu közösségében.
• Amíg a „sorvadás automatikus”, addig fejlődést kell indukálni, szakmailag és pénzügyileg egyaránt. Ennek jogalkotási és költségvetési hátteréhez nemcsak szakmapolitikai, de politikai döntésekre is szükség lenne.
• Sajnos, támogatás nélkül még a legintenzívebb fejlesztési változatok sem hoznának pozitív ágazati eredményt. Csak a járulékos ágazati hozamok tekinthetők értéknek. Ilyenek a környezetminőség fenntartása, a lakosságmegtartás. Ugyanakkor a létszámnövekedés mértékével az EU-s forrásokból akár 8 milliárd forinttal is nőhet az idegen forrás az ágazatban, ami közel két és félszeres emelkedést jelentene, ami az ágazat különleges értéke addig, míg a támogatások fennmaradnak. Miután vizsgálataimból kiderült, hogy támogatás nélkül az ágazat életképtelen, ez egy teljesen új szituációt jelentene az ágazat szempontjából.
• A jelenlegi kereskedelmi lehetőségek és kondíciók mellett (felvásárlási árak, külpiaci lehetőségek, kereskedelmi és marketingtevékenység minősége) 1,6 milliós átla gos anyajuhegyedszám, 1,7 és anyánkénti hasznosult szaporulattal és átlagosan ezres anyajuhegyedszámú tenyészetekkel lenne versenyképes a magyar juhászat. Erre a területi adottságok, a faj biológiai képességei jelentenének garanciát a magyar juhágazatban. Csak a javasolt egyedszám, szerkezet, termelési színvonal egysége biztosíthatna uniós szintű jövedelmet és tenne lehetővé európai életminőséget a magyar juhászok és családtagjaik számára. Természetesen csak azoknak, akik a fejlesztés után is az ágazatban tudnak maradni. A többieknek máshol kell munkát keresnük.
• Fel kell készülnie a különböző közösségeknek a juhászatból kiszoruló személyek képzésére, és az ágazatban maradók folyamatos továbbképzését is meg kell teremteni.Csak felkészült juhászközösség kialakításával lehet elérni a szakmai tekintély növekedését is, ami feltétlenül szükséges. Erre jó példa volt a régi számadó juhászok társadalmi elismertsége, elfogadottsága. A szakma minőségi fejlődése sokat segítene a társadalmi presztízs növelésében a mezőgazdasági ágazatban.
• A célok eléréséhez szükséges lenne átalakítani a támogatás belső rendszerét. Csak a stratégiai célok egyénenkénti megvalósítása esetén lenne jogalap a támogatás eléréséhez. Csak a koncentráció növelése, a színvonal emelése lehet csak az alapja a támogatások felhasználásának. Aki megújul, versenyképesebb lesz, csak az tarthatna igényt a támogatásra, legalábbis a támogatások egy részére. Az értékelésből összefoglalóan megállapítható, hogy a vidék fejlődésének a mezőgazdaság az egyik alappillére lehet. Ugyanakkor a mezőgazdaság hatékonyságának növelésével, mint ahogy eddig is megtapasztalhattuk, jelentősen csökken a foglalkoztatottak száma.
Ezzel szemben fel kell készülni arra, hogy alul-, illetve speciálisan képzett „új” munkavállalók jelennek meg a térségben azok személyében, akik kiszorultak az ágazatból. Mivel ezek az emberek munkát végző csoportot jelentenek, így amennyiben kapnak segítséget, visszatérhetnek a munka világába. Amennyiben nem, úgy kevésbé lesznek hasznos tagjai a gazdaságnak, a kistérségnek és az országnak. Ezek számára, hogy klasszikust idézzek szabadon, új hálót kell adni és nem halat. Igaz, ehhez meg kell tanulni az új háló használatát.
