0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Eddig négy kiemelkedő gímbikát bíráltak Somogyban

A gímszarvas vadászati szezonja szeptember elsején kezdődik, s ilyenkorra szép terítékkel büszkélkednek a vadászok. Az ország egyik leghíresebb szarvasállománya éppen Somogy megyében található. A szarvasbőgés véget ért, jó szezont zártak a somogyi nimródok.

Folyamatosan viszik a trófeákat a vadászatra jogosultak a Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Földművelésügyi Osztályára. Bognár Tamás vadászati felügyelő egész nap bírálja a terítékre hozott szarvasbikák trófeáit. – A bírálat szeptember 10-ével indul meg nagy számban – mondta Bognár Tamás. – Most vagyunk éppen a bírálat közepén. Általában 50 és 70 agancs között bírálunk egy nap, főleg gímszarvasokat, de a vadászok hozzák még az őzbak trófeákat is. A tavalyi évhez képest eddig kevesebb trófeát bíráltunk le, de ez nem számottevő, mert a nagyja még hátra van – írja a sonline.hu.

A hatóság bírált már kapitális gímbika trófeákat is.

Eddig négy kiemelkedő volt, amelyek meghaladták a 230-as ponthatárt – mondta a vadászati felügyelő. – Kettő szabadterületi bikánk volt és kettő a bőszénfai Szarvasfarmon élt.

A trófeabírálat bonyolult eljárás, melynek során mérhető és szubjektív értékeket kell figyelembe venni. Mérhető a súly, a szárhossz, az ágak hossza, a szubjektív értékek pedig a szépségpontok: az agancs színe, gyöngyözöttsége.

Szakszerűtlen elejtés esetén a lebírált trófea mínusz pontozása július 8-tól ismét hatályba lépett – jegyezte meg Bognár Tamás. – Ezek legnagyobb része korai kilövésből adódik.

A Kaszó Zrt. vadászterületén is szép trófeák estek a szeptember folyamán. – Úgy gondolom, hogy az átlagostól jobb szeptembert zártunk – mondta Galamb Gábor, a Kaszó Zrt. vezérigazgatója. 

Hatvan feletti bikát ejtettünk, a legnagyobb bikánk 12,10 kilogrammos. Ezenkívül hat bika volt 10 kilogramm feletti. Az érmes arányunk szeptemberben most már évek óta hetven százalék feletti, ez várhatóan az idén is meglesz.

A vendégvadászok száma azonban elmaradt a korábbi évekhez képest, tette hozzá a vezérigazgató. – Ennek tudható be, hogy az általános 65-70 közötti bika helyett kevesebb került terítékre – mondta Galamb Gábor. – Az idei trófeák minősége alapján elmondható, hogy a kilenc szezonnal ezelőtt elkezdett munkánk ismét egy apró eredménnyel mutatta, hogy reményeink szerint jó úton járunk.

Jó eredmények születtek Somogyban

Az Országos Magyar Vadászkamara Somogy Megyei Területi Szervezete vadvédelmi és vadgazdálkodási bizottsága elnökeként Galamb Gábor elmondta: az egész megyére igaz, hogy kevesebb vendég érkezett.

– Ma már nem csak vendégvadászok megszerzése, de megtartásuk is komoly feladatot ró a vadgazdákra – fogalmazott a szakember. – Természetesen, ha a szolgáltatásaink minőséggel párosulnak, akkor egyszerűbb dolguk van a vadászatra jogosultaknak. Így ugyanis könnyebben tudják megtartani a vendégeket.

A Somogy megyében terítékre hozott gímbikák jó súlyúak, hiszen az egyedek között vannak 13 kiló feletti trófeasúlyúak is.

Forrás: sonline.hu