0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Miért olyan meglepően drága a fejes vagy a kelkáposzta a pultokon?

A káposztafélék tömegtermékek, melyeket általában alacsony ár jellemez. Idén azonban soha nem látott magasságba emelkedett a termelői és fogyasztói áruk is. Mi vezetett idáig?

Az áremelkedést egyértelműen a túlkereslet okozza. Kevés a káposzta a piacon, mert

a szokásosnál is nagyobb mértékű káposztamoly inváziótól az idén sok kertész nem tudta megvédeni az állományát.

A váratlanul érkező esők miatt ugyanis nem permetezhetett időben és az engedélyezett készítmények választéka is szűkös. A kártevők sebet ütöttek a növényeken, az legyengítette őket és utat nyitott a xantomonászos feketeerűség betegségnek, főként ott, ahol fölülről öntöztek. Tapasztalatok szerint tíz káposztaterületből hatban látható a xantomonászos fertőzés, a beteg termések pedig zömmel értékesíthetetlenek. Még a fejes káposztánál is nehezebb volt idén piacos kelkáposztát termeszteni. Ez a faj ugyanis érzékenyebb a xantomonászos fertőzésre és a liszteske is jobban szereti. A molytetvek imágói előszeretettel megbújnak a levélfonákon a hólyagok tövében. 

Ez az egyik oka annak, hogy nem lesznek csúcstermések, a várt országos mennyiségnek csak körülbelül a 60 százalékát takarítják be, tudtuk meg Kovács Árontól, a Rijk Zwaan káposztafélék termékfelelősétől. Az is igaz persze, hogy

eleve kisebb területre ültettek káposztaféléket,

az előző 3-4 évben ugyanis alacsony volt az áruk, nem lehetett kellő nyereséget elérni velük, ám ami még ennél is nagyobb baj, hogy mind nehezebb megbízható munkaerőt alkalmazni. Mindezek együtt okozzák, hogy most az ilyenkor szokásosnak a kétszerese-háromszorosa a káposzta termelői ára. A kertészek szabadulnak az árutól, illetve csak a leszerződött mennyiségeket tartják meg, tárolják be.

Attól ugyanakkor nem kell tartaniuk a kertészeknek, hogy a piaci dömping letöri az árat, mert külföldről is kevesebb áru érkezik

– tudtuk meg. Kifejezetten meleg volt a nyár Hollandiában, Észak-Németországban és Lengyelországban is. Olyan területeken mértek 36 C-ot, és tapasztaltak szárazságot, ahol előtte az öntözés szóba sem került. A holland kertészek az idén öntözőrendszert telepítettek, a meleggel azonban nem tudnak mit tenni. Németországban gyenge termés várható, és legalább egy hónapot késik a betakarítás.

A közepes vagy elfogadható terméssel, felvevő piaccal rendelkező kertészek tehát jó szezont zárhatnak, és a káposztafélék magas ára a vártnál jóval kevesebb termést betakarító termelőknek is ellensúlyozza valamelyest a kisesést. A termelők egy része azonban sokat veszít.

A savanyítósok is drágán veszik a káposztát, és mivel a többi alapanyagból (paprika, uborka) sincs túlkínálat,

várhatóan a savanyított termékekhez is magasabb áron jutnak majd a fogyasztók.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/Kertészet és Szőlészet