0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Magával ragadó lendület

Arie Yom-Tov meghívására az idei évben is Magyarországra látogatott Nicolette van Leeuwen. A nagyszámú jelentkezőből végül 16 lovassal tudott foglalkozni. Így is szinte egész nap folytak az edzések.

Majdnem tíz éve, hogy először találkoztam Nicolette-el, amikor is lánya, Dana éppen megnyerte a póni Európa-bajnokságot. Legközelebbi találkozásunknál a junior Európa-bajnokságot, majd – akkor már jó ismerősök voltunk – a 21 év alatti fiatal lovasok Európa-bajnokságát nyerte meg. Ezalatt az idő alatt 24 érmet gyűjtöttek Nicolette tanítványai különböző korosztályokban kontinensbajnokságokon. Jómagam hol edzőként, hol csapatvezetőként, hol egyszerre mindkét szerepben – megmondom őszintén, néha kicsit irigykedve – néztem, ahogy különböző országokból való lovasaival gyűjti az Európa-bajnoki érmeket. Éppen ezért tartottam fontosnak annak idején, hogy nyilvános edzőtáborra hívjam meg Magyarországra.

Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy szoros együttműködés alakuljon ki az ötcsillagos holland edzőnő és a magyar díjlovaglás egyik legnagyobb segítője, Arie Yom-Tov között.

Így került sor arra, hogy Arie Yom-Tov meghívására az idei évben is a pilisjászfalui Unikornis Lovardába látogatott Nicolette van Leeuwen

A Nicolette-re egyébként is jellemző lelkesedés magával ragadott mindenkit. Sokszor az előírt idő többszöröse is kevésnek bizonyult, hiszen most minden résztvevő és érdeklődő számára egyértelművé vált, hogy a holland lovassikerek titka a szisztematikus munka.

Ahogy többször is hangsúlyozta, csak egy elengedett és kigimnasztikázott lóval lehet valaki eredményes a mai díjlovassportban. Nagyon fontos, hogy a lovas tisztában legyen, hogy mi történik „alatta”. A lovasnak nem csak azt kell megértenie, hogy sokszor az érzései, amikre alapozza cselekedeteit a lova hátán, teljesen más képet adnak a földről nézve. Ehhez Nicolette néha a legegyszerűbb módszert választotta: gyors felvételt készített az adott pillanatról és azt megmutatva a lovasnak együtt elemezték ki a továbblépés útját. Ez lehet, hogy néha időigényesebbnek tűnik és kényelmetlennek egy edző számára, de Nicolette „ötcsillagos” tapasztalata igaznak bizonyult, a lovasok nagy része szinte azonnal korrigálni tudott.

A másik fontos alapelv, hogy a gimnasztikának a ló „biomechanikájára” kell épülnie. Ez magas fokú anatómiai ismereteket is feltételez az edzőtől. A hosszú évek alatt megszerzett ilyetén tudását Nicolette itt az Unikornis fedelesében – edzés közben is segítségül hívva az internetet – rövid, képekkel is illusztrált gyors elméleti oktatásokkal próbálta átadni.

A jó idomítómunka csak akkor lehet eredményes, ha tudja a lovas, hogy milyen izmoknak kell megmozdulniuk, és azt hogy lehet elérni.

Persze ehhez elengedhetetlen a jó és a lovat nem zavaró ülés. Éppen ezért volt szembetűnő, hogy amennyiben Nicolette úgy ítélte meg, hogy bármilyen ülésbeli hiba zavarja a végrehajtást, minden szintű lovasnál gátlástalanul visszakanyarodott az alapokhoz és azt rendezte először. Filozófiája, hogy első a jó állapot a lónál, és csak aztán következhetnek a feladatok. Ez nemcsak elengedettséget jelent, hanem jó egyensúlyt is. Ezeken az edzéseken a „hegyre fel” tendencia nemcsak álom volt, hanem sokszor be is teljesedett a munka végére.

A napi közel tízórányi edzés sem csökkentette Nicolette lendületét és mindegy, milyen képzettségi szinten állt a ló vagy lovasa, akkor is a maximumot próbálta kihozni belőlük.

Ez minden esetben sikerült is, így minden résztvevő – átvéve Nicolette lelkesedését – új lendületet kapott a lovaglás művészete terén.

Mivel ez a két nap itt az Unikornisban bíró és edző továbbképzés is volt, ezért érthető módon jó pár hazai bíró is ellátogatott az eseményre, edző viszont már kevesebb… Szlovákiában élő magyar és svájci lovas és edző ellenben igen…

Arie Yom-Tov – aki nemcsak az Unikornis Lovarda infrastruktúráját biztosította, hanem anyagilag is támogatta az edzőtábort, ezzel olcsóbbá tette a magyar lovasok számára ezt a rendkívüli szakmai programot – elmondta, hogy úgy gondolja, amire a hazai díjlovassportnak a legnagyobb szüksége van, az a tanulás – a szó minden értelmében. Ennek a lehetőségét szerette volna biztosítani mindig a magyar díjlovasoknak. A közeljövőben, előreláthatóan januárban egy tréningversenynek, februárban és áprilisban a Téli Kupa CDN-A/B versenynek, majd májusban egy nemzetközi versenynek ad otthont az Unikornis Lovarda, ahol a CDI-W mellett minden korosztály számára biztosítunk megmérettetési lehetőséget. Természetesen remélhetően folytatódni fog az edzőtáborok sora is!

Forrás: Pegazus