0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Zöldség és gyümölcs igényesen

„A kiváló áru titka az igényesség, ami a munkaszervezésben csúcsosodik ki. Ennyi mindent és ilyen minőséget csak a család jól szervezett ’csúcsra járatásával’ lehet elérni. Nincs holtidő, és nincs elmaradt munkafázis, nincs kilengés, nincs szabadság. Kemény, munkás élet van” – fogalmazta meg mottóját Ott Zoltán, aki Tótszerdahelyen gazdálkodik.

A házaspár kezdetben nem mezőgazdasággal foglalkozott, bár a kereskedelemben azért szereztek némi gyakorlatot, mielőtt véglegesen az agráriumhoz kötötték az életüket. Ott Zoltán fűtéstechni­kusnak ta­­nult, felesége pedig varrónőnek. Közös életük azzal kezdődött, hogy divatárut varrtak, illetve varrattak, ami annak idején nem jövedelmezett rosszul. Már akkor megtanulták, hogy a jó munkához és az eredményességhez idő, szervezés, igényesség, kemény munka szükséges. Amikor aztán a tömegáruk ellepték a piacot, váltaniuk kellett, mégpedig hirtelen.

Mi mást tehettek volna, mint hogy kivitték a piacra az otthon, a kertben termett diót, és minden mást, amit csak tudtak. Hamarosan odakerült a gyümölcsök mellé a házi savanyúság- és lekvárkészlet is. Szorgalmuknak köszönhetően akadt a kamrában eltett finomság, volt mihez nyúlniuk.

Merthogy mindkettőjük családjában természetes volt – ahogy akkor még szinte minden vidéki háztartásban –, hogy van konyhakert, van télire eltett élelem.

Gyorsan és céltudatosan váltottak a divatáru piacoztatásáról a termények piacoztatására. Jónak bizonyult a döntés, és bár 2004-ben ezt még kevesen látták be, ma már az ő példájuk segít másokat, hogy jó döntést hozzanak.

– A gazdaságunk több generáció óta működik – mesélt az indíttatásról Ott Zoltán, hozzáfűzve: olyan környezetben nőtt fel Kiskanizsán, ahol a gazdák hagyományosan pa­­lántázásból éltek. Generációkon keresztül tökéletesítették a palántázás tudományát, és tulajdonképpen hálás érte, hogy a divatszakmáról váltani tudtak.

– A családunk 2004 óta foglalkozik életvitelszerűen mezőgazdasági növénytermesztéssel és állattartással. Körülbelül 6 hektáron gazdálkodunk, a feleségem, a lá­­nyom, a vőm, az anyósom és én veszünk részt a mindennapi munkában. Tevékenységünk a növénytermesztésen és az állattartáson kívül az alapanyagok feldolgozását is magába foglalja.

Egy alapanyagot többféleképpen is feldolgozunk, eb­­ből kifolyólag sok termékünk van.

Az olajos magokból például olajat készítünk, hidegsajtolással. A visszamaradó melléktermékből vagy liszt lesz, vagy visszajuttatjuk a földbe tápanyagnak – mivel a gazdaságunkban nem használunk műtrágyát –, és állatok takarmányozására is alkalmas magas ásványianyag- és nyom­elemtartalma miatt. A visszamaradó úgynevezett olaj­sűrűből szappan készül. Fontosnak tartjuk a több lábon állást, ezt színes termékpalettánk is mutatja.

A különféle gyümölcsök mellett gyökérzöldségeket, hagymát, fokhagymát, tököt, borsót, babot termelnek szabadföldön. A fóliák alatt palántákat nevelnek, piacra és saját használatra egyaránt. A jól válogatott fajták és a gondos művelés eredménye a valóban extra minőségű palánta, majd a frissáru. A palántázás után egyebek között paprika, paradicsom, uborka terem a kertjükben.

– Alapanyagot termelünk, amit feldolgozunk. Figyelünk arra, hogy az általunk előállított termék egészséges legyen – folytatta a családfő. – Adalékanyag-mentesen, hagyományos receptúra alapján, kézi feldolgozással készítünk mindent. Lányom környezetmérnök, ezért a környezet- és egészségbarát termelést, feldolgozást, gazdálkodást szorgalmazza.

Paprika, paradicsom, uborka, káposzta, hagyma, fokhagyma terem a kertünkben, amelyekből finom savanyúság készül. A gyümölcsökből például alma-, körte-, barack- és szilvalekvárt főzünk, vagy éppen szörpöt készítünk.

Vannak új növényeink is, amiket az elmúlt 4–5 évben telepítettünk, egyebek mellett mandulát, mogyorót, homoktövist, gojit. De méhészkedünk is, kicsit kiegészítve a növény- és zöldségtermesztést. Jelenleg nyolc­van méhcsalád gondoskodik a tavaszi beporzásról. A megtermelt mézet, a feldolgozott finomságokat piacon értékesítjük.

Ott Zoltán hangsúlyozza: a jó minőségű házi termékek iránti érdeklődés még mindig növekszik, ez motiválja a munkájukat, és fejlesztésekre is ösztönzi őket. Szerencsére az utóbbi években egyre inkább előtérbe kerülnek a háztájiban termelt zöldségek és gyümölcsök, az emberek szívesen vásárolnak ilyesmit. A saját bőrükön tapasztalják a különbséget, ami az üzletekben vásárolt és a termelőktől vett termékek között érezhető. Nemcsak az íz, de az egészségtudatosság is fontos szerepet játszik a döntésben.

Aki pedig egyszer megkóstolja a házi termékeket, az biztosan vált és törzsvásárlóvá válik. Így van ez az Ott családdal is, akiknek kialakult a törzsvásárlói körük.

Ez fontos számukra, és tudják, hogy a bizalmat nem szabad eljátszani. Ahhoz, hogy a zöldségek, gyümölcsök és egyéb termékek mindig a lehető legjobb minőségűek maradjanak, sokat kell dolgozni, és bizony elengedhetetlenek a fejlesztések. Ott Zoltánék nemcsak a technikai hátterüket bővítik folyamatosan, hanem a termékskálájukat is. Már több éve, hogy számos készítménnyel szolgálják az egészséges táplálkozást. Azt mondják, ez elengedhetetlen, és a piac értékeli is a „küzdelmüket”, a vásárlók pedig nemcsak keresik ezeket a készítményeket, ha­­nem egyből afelől is érdeklődnek, hogy mik lesznek az újabb termékek.

– Igyekszünk folyamatosan fejleszteni a gazdaságunkat új növények telepítésével, gépek és terület vásárlásával. Állami pályázatokon nem vettünk részt, csak a terület alapú tá­mogatást vettük igénybe. Abban bízunk a feleségemmel, hogy a tevékenységünk fejlődőképes, és a család fiatal generációja tovább tudja vinni a gazdaságot, folytatva azt a lelkiismeretes munkát, amit elkezdtünk, és amit jó ideje együtt csinálunk. Szívesen végezzük ezt a munkát, bár azért vannak nehézségek is – mint mindenütt, bármilyen más szakmában. Szóval, az eddigiekben inkább a szép részét mutattuk meg munkánknak.

Ami viszont nagyon hiányzik, az a szabadidő, a pihenés, a nyaralás, a biztonság. A növények, az állatok mindennapos jelenlétet igényeknek, nem beszélve arról, hogy az időjárás viszontagságainak is ki vagyunk téve.

A kiváló áru titka mindenesetre az a belső igényesség, ami a munkaszervezésben csúcsosodik ki. Ennyi mindent és ilyen minőséget csak a család jól szervezett „csúcsra járatásával” lehet elérni. Nincs holt­idő és nincs kimaradó munkafázis, nincs kilengés, nincs szabadság. Kemény, munkás élet van. Ezt a munkát csak így lehet végezni, szorgalommal, kitartással, és persze kedvvel…

Forrás: Magyar Mezőgazdaság