0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Greta után az Európai Parlament is lépéseket sürget

Az Európai Parlament március 13-ai ülésén a képviselők többek között a légszennyezés megfékezésére is tettek javaslatot, eszerint például a jövőbeli mezőgazdasági támogatásokat össze kell kapcsolni a légszennyezés mértékével.

A fenntartható fejlődés fontosságát hangsúlyozta Frans Timmermans az Európai Bizottság (EB) alelnöke és felhívta a figyelmet a  fiatalok által elindított klímasztrájkokra.

– Jó, hogy a fiatalok kompromisszum nélkül kiállnak és utcára mennek az elveikért. Köszönjük Greta! – mondta az alelnök, utlava a 15 éves svéd Greta Thunberg tiltakozására, aki tavaly augusztusban kiült a svéd parlament elé, mert elege lett abból, hogy a politikusok nem veszik komolyan a klímaváltozás veszélyeit.

A szocialista Udo Bullmann  pedig azt sürgette, hogy az Európa Parlament végre hangsúlyosan foglalkozzon a klímaváltozás kérdésével.

A szerdai ülésen elfogadott állásfoglalás javaslatokat fogalmaz meg a közlekedésből, mezőgazdaságból és energiaszektorból származó légszennyezés megfékezésére. Az elfogadott, de nem törvényerejű állásfoglalásban a képviselők kiemelik, hogy a levegő minőségének javításához a helyi, nemzeti és nemzetközi közigazgatás minden szintjén lépni kell, mivel a probléma az összes szinten jelentkezik. Felkérik az Európai Bizottságot, hogy az uniós levegőminőségi jogszabályokban javasoljon szigorúbb normákat a finom porra vonatkozóan, összhangban az Egészségügyi Világszervezet ajánlásával.

A Bizottságnak

azokat az ellenőrzéseket is fokoznia kellene, amelyek során felmérik, hogy a tagállamok betartják-e a dízel kibocsátás mérési tesztekre vonatkozó uniós szabályokat

, hangsúlyozták a képviselők.

A „szennyező fizet” elv bevezetését javasolják, azaz, hogy a járművek környezetvédelmi teljesítménye alapján megszabott elektronikus útdíjakat vezessenek be. A képviselők felszólítják az Uniót, hogy a fogyasztók védelmében dolgozzon ki kollektív jogorvoslati eljárást egy jövőbeli károsanyag-kibocsátási botrány esetére. Az autógyártóknak pedig el kellene végezni a szabályoknak nem megfelelő dízel járműveik kötelező utólagos átalakítását. Az átalakítás költségét pedig a gyártók állják.

A képviselők szerint

a jövőbeli mezőgazdasági támogatásokat össze kell kapcsolni a légszennyezés mértékével.

Jelenleg az ammónia, a dinitrogén-oxid és a metán túlzott kibocsátásáért az élelmezési és gazdálkodási rendszereink a felelősek, fogalmaznak a képviselők. Az ammóniakibocsátás 94%-a és a metánkibocsátás 40 %-a származik mezőgazdasági tevékenységekből.

A képviselők üdvözlik, hogy már legalább tíz tagállam elkötelezte magát a szén mint energiaforrás kivezetése mellett, és felszólítják a több tagállamot, hogy 2030-ig ők is tegyék meg ezt.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu