„Egész fasorok esnek össze, látszólag ok nélkül” – mondta Peter, aki a Pennsylvaniai Állami Egyetem gyümölcskutatással foglalkozó központjában (Fruit Research and Extension Center) Biglervilleben.
Az alma a kontinens legértékesebb terménye, tavaly 4 milliárdos forgalma volt csak az Egyesült Államokban. A gazdák ezért nagyon szeretnék megtudni, hogy a hirtelen és gyors pusztulás az almafáknál milyen súlyos veszéllyel fenyegeti az ágazatot.
A PLOS ONE tudományos lapban megjelent cikk szerint
az időjáráshoz köthető stressz – aszály és szélsőséges hideg – lehet az egyik oka fák pusztulásának.
Például egyre gyakoribbak a korai fagyok az USA keleti részén. Ez azonban nem ad magyarázatot mindenre, így a kutatók több dolgot is vizsgálnak: kártevőket, patogéneket, és a gyümölcsösökben növekvő fa-sűrűséget.
„Sok mindent kell számításba vennünk, és nem könnyű mindent figyelemmel követni” – mondta David Rosenberger, a Cornell Egyetem nyugalmazott növényorvosa.
Az egyik gyakori tünet a gyors leépüléssel érintett fáknál, hogy
az oltási területen elhalt szövetek jelennek meg
– ez az a terület, ahol az ellenállóbb alanyra a nemes, termő almafajtát ráoltották. Ez az oltvány azonban érzékeny a szezon végén jelentkező korai fagyokra, mivel az ilyen szövetek kerülnek legkésőbb nyugalmi állapotba.
Awis Khan, a Cornell egyik növényorvosa vezette azt a csapatot, mely felfedezte ezt az elhalt szövetet egy new yorki almáskertben. Szerintük a kialakulásában szerepet játszott a 2014-15-ös év extrém hideg tele, melyet aszály követett. A haldokló szövet legyengítette a fákat, ami elősegítette a kártevők és a patogének támadását. Azonban Khan és kollégái utóbbi feltételezésüket nem tudták bizonyítani:
Az almatermesztő vidékeken végzett megfigyelések alapján azonban az extrém időjárás nem az egyetlen gyanúsított. Kanadában, Brit Kolumbiában 2018 nyarán ugrott meg a hirtelen elhalások száma, több egymást követő szokatlanul enyhe tél után – mutat rá Tom Forge talajökológus, a kanadai mezőgazdaságért és élelmiszerbiztonságért felelős kormányügynökség munkatársa. Ezeket az ültetvényeket pedig öntözték is, tehát a szárazságnak itt nem volt szerepe.
Néhány tudós szerint talán egy bizonyos gyökérszerkezet, vagy a növényvédőszerek tehetik a fákat érzékenyebbé.
A pusztulás egy bizonyos, népszerű alanynál gyakoribb, melyet M9-nek hívnak.
Ez az alany ősszel lassabban kerül nyugalmi állapotban, mutatott rá Peter. Rosenberger azt is felfedezte, hogy a rejtélyes kór gyakoribb az olyan állományokban, ahol kevesebb a gyom – ez megerősíti, hogy a gyomírtóknak is fontos szerepe lehet a pusztulásoknál.
Eközben az új patogének keresése egyre gyorsul. Tavaly egy csoport, melynek Peter és Ruhui Li növényorvos is a tagja volt bejelentették a Virology Journal című tudományos lapban, hogy egy korábban ismeretlen luteo vírust találtak. Ez a vírus pedig az elpusztult fákat fertőzte. Scott Harper, a Washingtoni Állami Egyetem növényorvosa szintén eddig ismeretlen vírusokat talált az elpusztult példányokban.
„Ezalatt az emberek tövig rágják a körmüket” – mutat rá Rosenberger.
A rejtélyes pusztulásokkal különösen érintett Észak-Karolinában eközben a kutatók felfedezték, hogy a haldokló fák oltási területét szúfélék is megtámadják. Ezek a kártevők mélyen a legyengült fákba rágják magukat, és gombatelepeket hoznak létre, melyen a lárváik növekedhetnek. Sara Villani, az Észak-Kaliforniai Állami Egyetem növényorvosa szerint ezek a gombák pedig ártathatnak a fáknak. Ezt az elméletet kollégáival júniusban kezdik el tesztelni, és arra is keresni fogják a választ, hogyan lehetne a fák immunrendszerét megerősíteni.
A modern almatermesztési módszereknek is szerepük lehet ebben a rejtélyben. A hirtelen pusztulások a leggyakrabban a sűrű, ipari ültetvényekben fordulnak elő,
ahová a hatékonyság miatt több fát ültetnek. Amíg egy normál gyümölcsösben 250 fa van hektáronként, az intenzíven kezeltekben akár 1200, vagy még ennél is több lehet. A zsúfoltságban a fák egymással versenyeznek a tápanyagért és a nedvességért. A gyökereik a talaj sekélyebb rétegeiben vannak, így könnyebb a fákat a támasztékokra felfuttatni, azonban jóval érzékenyebbek a szárazsága.
„Nem kritizálom a rendszert” – jelentette ki Khan. – „De nem elég robusztus ahhoz, hogy ezeket az ingadozásokat kibírja.”
Ahogy a kutatások előrehaladnak, a tudósok továbbra is éberek.
– mondta Villani.