0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Végjáték: kijutni a tojásból

Elérkezett a végjáték! A Nébih „Túlélő tojások” című élő streamje a végkifejlethez közeledik, vagyis hamarosan várható a kiscsibék kikelése. A keltetőbe tett nyolc tojásból hét eljutott fejlődésének abba a szakaszába, amikor egy napon belül megkezdi a kikelést. A tojás héjának feltörése, és a tojásból való kijutás folyamata akár 4-5 órán át is eltarthat.

Valami készül! Elérkezett a 21 napos keltetés 20. napja, a tojások a tojásbölcsőből átkerültek a keltető rácsra, hiszen már nincs szükség a forgatásukra. Néhány tojás már meg is repedt, és várhatóan pár órán belül megindul mindegyik csibe kikelése is. Sajnos nincs garancia, hogy valamennyien sikerrel járnak.

Az 1. és 2. tojás sárga magyar tyúktól való. A 3. és 4-es tojásban fekete erdélyi kopasz nyakú tyúk csibéi fejlődnek. A 6. tojásban Wyandotten rejtőzik (ez Magyarországon nem elismert fajta). A 7-esből fogolyszínű magyar tyúk csibéjének kikelését várjuk, a 8-asban pedig kendermagos magyar tyúk csibéje rejtőzik.

A csibék neve a Nébih Facebook oldalán tartott közönségszavazás alapján: Bolyhos, Csébih, Nokedli, Kotkod Ákos, Kukor Ica, Pihe és Radiátor.

A kikelt csibék száradásukig még a keltetőben maradnak, majd biztonságos környezetbe, a Nébih szakemberének felügyelete alá kerülnek két hétre. Várhatóan a kiscsibék fejlődésének kezdetét még egy ideig élőben követhetik az érdeklődők. Ezt követően a kiscsirkék megérkeznek állandó élőhelyükre, ahol már nagyon várja őket egy gondos gazda.

A „Túlélő Tojások” szereplőinek születését ezen a linken lehet élőben figyelni:

http://bit.ly/2OtWH39-stream

A keltetés napi krónikáját itt olvashatják az érdeklődők:

http://szabadagazdi.hu/2019/03/27/tulelo-tojasok/

A program célja, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, többek között – közeledve az ünnepekhez – arra, hogy senki ne ajándékozzon élő állatot. Az akciót rendkívüli érdeklődés övezi: a keltetés elindulása óta már csaknem 21 ezren kattintottak az élő streamre és ezernél is több komment született az élő csevegés során.

A végjáték elkezdődött, élet van születőben! Kérünk mindenkit, drukkoljon a csibéknek, hogy sikerüljön feltörniük a héjat, és kijutni a tojásból!
Forrás: Nébih