0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Csomagolóanyag banánlevélből

Az ázsiai térségben nagy erőfeszítéseket tesznek a hulladék minél nagyobb arányú újraföldolgozására, illetve műanyag kiváltására. Vietnámban több szupermarketlánc csatlakozott a műanyaghulladék-csökkentési kampányhoz, és a trópusi vidékeken könnyen beszerezhető, hulladéknak számító banánlevelekbe csomagolják a zöldségféléket.

Korunk társadalmainak egyik legégetőbb problémája a műanyaghulladék, így minden ágazat igyekszik csökkenteni a műanyagcsomagolóanyag-fölhasználást. Sokan gondolják úgy, hogy az újraföldolgozás megoldja a problémát, és a műanyagból újra műanyag lesz. Ez azonban csak részmegoldás, ugyanis a keletkezett hulladéknak csupán a 30 százaléka kerül újraföldolgozásra. A többi a hulladéklerakókba jut, ahol akár ezer éven át tartó, lassú bomlása során mérgező gázok szabadulnak föl, és kerülnek a levegőbe, illetve az óceánokba.

Kína tavaly óta nem importál több hulladékot a fejlett országokból. Kevesen tudják, hogy ide került a világ szemetének közel egyharmada.

Az ázsiai térségben nagy erőfeszítéseket tesznek a hulladék minél nagyobb arányú újraföldolgozására, illetve műanyag kiváltására.

Vietnámban több szupermarketlánc csatlakozott a műanyaghulladék-csökkentési kampányhoz, és

a trópusi vidékeken könnyen beszerezhető, hulladéknak számító banánlevelekbe csomagolják a zöldségféléket.

A Lotte Mart Ho Chi Minh City-ben az élelmiszereket papírba csomagolja, és papírból készült szívószálat árul csak, illetve büféiben kizárólag a cukornádtermesztés hulldékanyagából készült dobozokba csomagolja az ételt. A Big C áruházlánc teljesen mellőzi a műanyagtáskát, helyette biológiailag lebomló, kukoricakeményítőből készült bevásárlószatyrokat kínál.

Vietnámban a hivatalos adatok szerint naponta 2500 tonna műanyaghulladék keletkezik, és ezzel a negyedik helyen áll a legnagyobb műanyagszennyező országok rangsorában.
Forrás: boredpanda.com/straitstimes.com/magyarmezogazdasag.hu