0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Méhtetemekkel borították az utcát a demonstrálók

Számos aktivista tüntetett a Bayer közgyűlésének ideje alatt az agrár-vegyipari konszern székháza előtt, a méhészek kivonulása volt a leghatásosabb, akik elpusztult méhekkel szórták tele a járdát – számolt be róla a német média. Werner Baumann, az igazgatótanács elnöke elismerte, hogy a helyzet nem rózsás, a vállalat megítélése komoly veszteségeket kell lenyelniük a részvényeseknek. Ezzel együtt jó döntésnek nevezte a Monsanto megvásárlását.

Nincs mit szépíteni:

a glifozáttal kapcsolatos vádak és az első bírósági ítéletek súlyos nyomást helyeznek a vállalatunkra, és sokakat elbizonytalanítanak

– fogalmazott Werner Baumann igazgatótanácsi elnök a Bayer közgyűlésén az agrarheute.de beszámolója szerint. A részvényesek többsége ugyanis a szavazáson elutasította az igazgatótanács javaslatait.

A cég felügyelőbizottsága ugyanakkor bizalmáról biztosította az igazgatótanácsot. „Miközben kiemelten komolyan vesszük a szavazás eredményét az éves részvényesi közgyűlésen,

a Bayer felügyelőbizottsága egyhangúlag az igazgatóság mögött áll”

– mondta Werner Wenning, a felügyelőbizottság elnöke. Mint fogalmazott, „támogatni fogjuk az igazgatótanácsot, hogy gyorsan és maradéktalanul helyreállítsa a cégbe és a stratégiába vetett bizalmat”  – olvasható a közgyűlés után kiadott sajtóközleményben.

Mindeközben, a részvényesi közgyűlés alkalmára időzítve a legkülönfélébb szervezetek aktivistái gyűltek össze az – újabban már a Monsantóval is megerősített – agrár-vegyipari óriásvállalat székháza elé, hogy nemtetszésüket fejezzék ki. Együtt tiltakoztak a paraszti gazdaságok szakszervezetének képviselői, illetve németországi méhészek, de még a Bayer gyógyszerkísérleteinek ellenzői, és az ökológiai gazdálkodók nemzetközi szervezete, az IFOAM is.

A méhészek keltették legerősebben a hangulatot, és alighanem az ő demonstrációjuk volt a legfelejthetetlenebb

a közgyűlésre igyekvő részvényesek számára, senki nem tudott ugyanis úgy bemenni az épületbe, hogy ne kellett volna áthaladni a füstfelhőn, illetve végiggyalogolnia az elpusztult méhek tömegével beszórt járdán. Mások ugyanakkor a szabadalommal védett fajták és nemesítési eljárások ellen tiltakoztak, egyértelműen kifejezve, hogy az amerikai Monsanto felvásárlását veszik rossz néven a német Bayertől.

A demonstrációnak elég erős médiavisszhangja volt (beszámolt róla egyebek között a Die Zeit, a merkur.de, valamint a szaksajtó, az Agrarheute és a TopAgrar), így a méhészeknek elég sok felületen volt alkalmuk kifejteni, hogy szeretnék, ha a cég komolyabban venné a növényvédő szerek méhveszélyességének vizsgálatát.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu