0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Milliárdos kárt okoz a kőrispusztulás

Egy nemrégiben készült tanulmány szerint a brit gazdaságot az elkövetkező száz évben összesen 15 milliárd fonttal, vagyis 5,5 billió forinttal terheli meg a kőrisek viszonylag új betegsége, a kőrispusztulás által okozott hajtáspusztulás miatti kár. Ennek az összegnek közel a fele egy évtizeden belül realizálódik, hívják föl a figyelmet a tudósok.

Az Oxford Egyetem, a Fera Science, a Sylva Alapítvány és a The Woodland Trust erdővédelmi szervezet szakértői által készített, a Current Biology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az elkövetkező tíz évben 7 milliárd font gazdasági kárt okoz a Hymenoscyphus fraxineus (Chalara fraxinea) által okozott hajtáspusztulás betegség.

A legnagyobb anyagi veszteséget a fák okozta ökológiai szolgáltatások, így például a levegő- és víztisztító hatás, a szén-dioxid-megkötés kiesése eredményezi. A betegség miatt a köz- és vasutakra, valamint a települési létesítményekre kidőlt fák 4,8 milliárd fontos kár okoznak, nem is beszélve az erdőgazdaságok bevételkieséséről és az újratelepítési költségekről.

Nick Atkinson, a The Woodland Trust erdővédelmi szervezet vezetője szerint az újratelepítésekkel 2,5 milliárd fonttal csökkenthető az ökológiai szolgáltató képesség csökkenéséből adódó gazdasági kár mértéke. Az újratelepítések azonban csak igazoltan egészséges szaporítóanyagról történhetnek, így az ültetési anyag beszerzésére, annak forrására, a biológiai biztonsági és növény-egészségügyi előírások betartására, valamint a károsító-megfigyelésekre, határellenőrzésekre nagy gondot kell fordítani, teszi hozzá.

Az magas kőris, és más kőrisfajok számára is végzetes pusztulást okozó, ázsiai származású kórokozót 2012-ben azonosították Nagy-Britanniában (és több európai országban, korábban Magyarországon is), ahová vélhetően ázsiai országokból származó faanyag-szállítmányokkal hurcolták be. A brit állományok szinte egészét érintő kőrispusztulás a brit élő fa- és faanyag-kereskedelmet is érzékenyen érinti, 2017-es adattal számolva évi 300 millió fonttól esik el az ágazat.

Louise Hill, az Oxford egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy senki nem számított ilyen tetemes összegre.

A kőrispusztulás harmadával nagyobb gazdasági kárt okoz Nagy-Britanniában, mint 2001-ben a szigetország marhaállományában pusztító száj- és körömfájás-járvány.

A brit Környezetvédelmi Minisztérium a betegség megjelenése óta mintegy hatmillió fontot költött kutatásra, azon belül is rezisztens fajták nemesítésre, és további 4,5 milliót a határellenőrzések megerősítésére.

Forrás: theboltonnews.co.uk/magyarmezogazdasag.hu