0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Emlékezzünk a nyúlpaprikásra!

Nagyszüleink sokkal gyakrabban ettek nyúlhúst, mi mi, manapság az egy főre jutó fogyasztás mindössze néhány deka. Valószínűleg azt is kevesen tudják, milyen egészséges fehérjeforrás. Ezen kíván változtatni a harmadik alkalommal indított marketingkampány az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a SPAR szervezésében.
Hazánkban közel 10 ezer tonna nyulat dolgoznak föl egy évben, és a húsuk 98 százalékban külföldön talál vevőre, ezzel pedig Magyarország a legnagyobb európai exportőr.

Tenyésztésben előttünk járnak a franciák, az olaszok és a spanyolok, de ott nagyságrendekkel több nyúlhúst fogyasztanak.

A hazai nyúlhúsfogyasztás föllendítése egyszerre szolgálná az egészséges táplálkozást és egy ágazat piaci helyzetének stabilitását, derült ki a fogyasztásélénkítő kampány nyitó sajtótájékoztatóján. Feldman Zsolt agrárminisztériumi államtitkár elmondta: a nyúltenyésztés érzékeny terület állat-egészségügyi és állatjólléti szempontból is, a szaktárca támogatással segíti a vakcinázást és a minőségi tenyészállatok beszerzését. Globális trend a húsfogyasztás növekedése, ami a nyúlágazat fejlődésén is érzékelhető. Európa élmezőnyében vagyunk a kiváló minőség nyúlhússal, amit azonban főleg a külföldi vásárlók ismernek. A hazai 10 ezer tonnás termelés zömét exportáljuk. A franciák, olaszok, spanyolok évente 2 kilogramm nyúlhúst fogyasztanak, és a hazai vásárlók figyelmét is jobban föl kell kelteni ez iránt az egészséges fehérjeforrás iránt. Az Agrárminisztérium ugyanakkor erősíteni kívánja a nyúltenyésztők jövedelemtermelő képességét, tehát a fogyasztásösztönzéssel mindkét célhoz közelebb kerül.. 

A nyúlhús könnyen emészthető, magas a fehérje-, vas- és B-vitamin-tartalma, viszont zsír és koleszterin kimondottan kevés van benne.

Diétázóknak, kisgyerekeknek, időseknek és szív- és érrendszeri betegségben szenvedőknek is ajánlható. Kedvező étrendi hatásai miatt a 21. század optimális fehérjeforrásának tekinthetjük.

Ez a harmadik nyúlkampány az AMC szervezésében, mondta el Giczi Gergely, a szervezet ügyvezető-helyettese. Az AMC évente 4-6 termékpálya-kampányt szervez, ezúttal négy alkalommal kínálnak nyúlhúsból készült ételeket a kiválasztott SPAR áruházakban. A kóstolót Bede Róbert mesterszakács készíti és ő állította össze azt a receptfüzetet, ami ötleteket ad a nyúlhús elkészítéséhez.

Nagyszüleink még rendszeresen fogyasztották és ma is sokan tartanak otthon nyulat, mondta Juráskó Róbert, a Nyúl Terméktanács elnöke.

Mára minden nagyobb kereskedelmi láncban hozzáférhető a nyúlhús, az ágazat kilábalt a néhány évvel ezelőtti válságból.

Ma 80 ezer anyanyúltól  négymillió vágónyúl hagyja el a 60-65 nagyüzemet, és a terméktanács szervezi a kistermelők piacra jutását is. Az anyalétszámot 10-15 ezerrel szeretnék növelni, hogy elérjék a válság előtti szintet. 

Feledhetetlen a nagymama nyúlpaprikása nokedlivel, de nem csak ezért állt a SPAR a kampány mellé. Horváth Ferenc, az üzletlánc élelmiszeripari cégvezetője hangsúlyozta, hogy minden üzletükben árulnak nyúlhúst, és a mindennapokban is igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges táplálkozásra.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu