0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A külpiaci árnál magasabb a belföldi tej ára

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatója szerint 2019. I-V. hónapokban, az előző év hasonló időszakához képest, az agrártermékek termelőiár-szintje 8 százalékkal nőtt, azáltal, hogy a növénytermesztési és a kertészeti termékek átlagára 10,9 százalékkal, az élő állatoké és az állati termékeké pedig 2,8 százalékkal drágult.

2019. I-V. hónapokban a vágósertés termelői átlagára (malac és süldő nélkül) 384 Ft/kg volt, 7,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Májusban a 2018. V. havi kilónkénti 353 Ft-tal, valamint az előző havi 423 Ft-tal szemben a felvásárlási ár 450 Ft volt, vagyis jelentősen nőtt.

Az április forgalomhoz viszonyítva májusban ezer egyeddel 325 ezerre nőtt az eladott vágósertés mennyisége, jóllehet így is nagymértékben, 30 ezerrel elmaradt a tavaly ilyenkor mérttől. Május végéig, 2018 hasonló időszakához viszonyítva, 6,4 százalékkal kevesebb, összesen 1606 ezer darab 190462 tonna vágósertést értékesítettek. Az eladási átlagsúly 118,6 kg volt.

Az értékesített vágómarha átlagára (borjú nélkül) 2019. I-V. hónapokban 411 Ft/kg volt, 2,8 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban. Májusban az eladási ár 432 forintra emelkedett, ami kilogrammonként 17 Ft-tal felülmúlta az elmúlt évit, emellett az áprilisi árhoz viszonyítva is 9 Ft-tal drágább lett.

Egy év alatt jelentősen, 3868 db-ról 4908 db-ra ugrott a forgalom, de májusban a IV. hónap rekordforgalmával összevetve 662 egyeddel csökkent a felvásárlás. A tárgyév első öt hónapjában 20489 db 10240 tonna vágómarhát értékesítettek. A létszám 4,3 százalékkal, az összsúly pedig 2,1 százalékkal elmaradt a tavaly ilyenkor mérttől.

A KSH adatai szerint 2019. I-V. hónapokban a nyerstej átlagára 3 százalékkal emelkedett, a kereskedés 679110 tonnát, az árbevétel pedig 67,9 milliárd Ft-ot tett ki.

Júniusban a korábbinál kisebb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak. A sajtokért 6,5 százalékkal, a vajért 5,6 százalékkal, a tejtermékekért 2,8 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel ezelőtt. A folyadéktej viszont 5,7 százalékkal olcsóbba került.

Májusban a tejkivitel (tagállami kiszállítás és export) egy év alatt 249 tonnával nőtt, az előző, április havi kivitellel összevetve 854 tonnával 8876 tonnára visszaesett. Az exportár 90,30 Ft volt a tavalyi 85,80, valamint a 4. havi 88,30 Ft-tal szemben, ennek dacára a kivitt tej ára 8,20 Ft-tal alulmúlta a belpiacit.

A vágójuh termelői átlagára 834 Ft/kg volt, 5,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban 2019. első öt hónapjában. A felvásárolt vágóalapanyag mennyisége 3179 tonnát tett ki, ez 2018 hasonló időszakához viszonyítva 8,4 százalékkal kevesebb. Májusban az elmúlt évi kilónkénti 720 Ft-tal szemben a vételár közel 800 Ft-ra erősödött, jóllehet az áprilisi árral összehasonlítva így is 79 Ft-tal olcsóbb lett. A forgalom mindössze 533 tonnát tett ki, ami messze elmaradt a IV. havi rekordforgalomtól, emellett 152 tonnával a tavaly ilyenkoritól is.

A vágóbaromfi átlagára 2019. január-május hónapokban – 2018 évivel összehasonlítva – 1 százalékkal 292 Ft-ra emelkedett. Ezen belül a vágóliba ára 6, a vágócsirkéé 3,7, a vágópulykáé pedig 3,6 százalékkal erősödött, miközben a pecsenyekacsé 4,1 százalékkal gyengült. A május 31-ei adatok szerint a feldolgozásra átvett vágóbaromfi össztömege 225234 tonna volt, az elmúlt év első öt hónapjához képest 1 százalékkal nőtt. A baromfiszektor végtermék kibocsájtása immár 34772 tonnával meghaladta a sertéságazatét.

Az év első öt hónapjában az étkezési tojás termelői átlagára 19 Ft volt, 5,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Májusban, áprilishoz viszonyítva féléves stagnálás után 1 Ft-tal 18 Ft-ra csökkent a vételár.

Forrás: KSH