0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Napraforgós vendégházak Kárpátalja-szerte

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) az utóbbi 2 évben több tanfolyamot indított falusi vendéglátók számára, és egyúttal megszervezte a vidéken található szálláshelyek minősítését, a 30 éve, tehát rég bevált magyarországi mintára. Nemrég Ungvártól Kőrösmezőig – a magyarok által lakott területet teljes egészében lefedve – négyszáz vendégház tulajdonosa vehette át a minősítését igazoló oklevelet és táblát.

A falusi turizmus, azon belül is az agrárturizmus, nem csupán egyszerű kiegészítő jövedelemforrás a vidéken élők számára. A vendéget ugyanis nemcsak kényelmes szálláshellyel és finom vacsorával kell várni, amikor kissé fáradtan, de a nap folyamán a benne megfogalmazódott sok-sok kérdéssel este megérkezik, hanem hiteles információkkal kell neki szolgálni a szűkebb és tágabb környezetünket érintően. Ezért a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) az utóbbi 2 évben több tanfolyamot indított falusi vendéglátók számára, és egyúttal megszervezte a vidéken található szálláshelyek minősítését, a 30 éve, tehát rég bevált magyarországi mintára.

Nemrég Ungvártól Kőrösmezőig – a magyarok által lakott területet teljes egészében lefedve – négyszáz vendégház tulajdonosa vehette át a minősítését igazoló oklevelet és táblát.

Mert hiába emlegetik sokan, hogy a Krím félsziget elcsatolásával megyénknek a turizmusban játszott szerepe felerősödött, ha az ágazat minőségi fejlesztése abbamarad, hamar oda a versenyelőny. Enélkül biztosak lehetünk benne, hogy a vendégek előbb-utóbb elmaradnak. Ezt felismerve lépett a turisztikai tanács, és egész Ukrajnának példát mutatva, a helyi körülményekhez igazítva dolgozta ki a Kárpátaljára vonatkozó napraforgós minősítési rendszert.

– A falusi szállásadók, amikor a vendégek fogadására készülnek, és szűkebb-tágabb környezetük történelmét tanulmányozzák, alaposabban megismerik annak természeti látnivalóit és az épített örökséget. Olyan tudásra tesznek szert, amely megerősíti őket abban, hogy elődeik sok tárgyi és kulturális értéket hoztak létre, és hogy ők maguk is egy hatalmas szellemi kincsestár örökösei – magyarázza Tarpai József, a KMTT tiszteletbeli elnöke. – Az is fontos, hogy a többségi nemzet hozzánk látogató tagjai közvetlen benyomásokat szereznek arról, hogy milyen vendégszeretők, szorgalmasak a kárpátaljai magyarok, s hogy mennyire ragaszkodnak szülőföldjükhöz.

– Úgy tudom, a négyszáz vendégház minősítése másfél év alatt lezajlott.

– A magyar állam támogatásával hatalmas munkát sikerült elvégezni, ezzel is példát mutatva a turisztikában érintett többi szereplőnek – hangzik a válasz. – Ami építkezés, felújítás zajlik Kárpátalja magyarok által lakott településein, az jelentős részben a falusi vendéglátás ezt generáló hatásának köszönhető. T

udni kell, hogy az érintettek 60 százaléka háromnapraforgós minősítést szerzett, ami azt jelenti, hogy a háziakétól elkülönített fürdőszoba és WC áll a vendégek rendelkezésére, az udvaron pihenősarkot alakítottak ki nekik, s a vendégeknek arra is lehetősége van, hogy a szabadban süssenek-főzzenek – ami itt nagyon elterjedt.

De a fejlesztés folyamatos, mert Kárpátalján mindenki tisztában van vele, hogy aki nem képes megújulni, az menthetetlenül lemarad.

– Látható módon vidéki településeinknek most már a falusi turizmus segít megőrizni funkcionális jellegüket – folytatja a szakember. – Az itt élők közül sokan már felhagytak volna a kis­állattartással, ám most, hogy intenzíven foglalkoznak vendégfogadással, újra benépesült a korábban üresen álló baromfiudvar.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság