0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Megjelent Magyarország új ASP mentesítési terve

Július végén megjelent az országos főállatorvos 2/2019-es határozata az afrikai sertéspestis magyarországi felszámolására vonatkozó mentesítési tervéről. A dokumentum részletesen tartalmazza az érintett szereplők (például vadászok, állattartók, állatorvosok) teendőit, egyúttal hatályon kívül helyezi a témára vonatkozó korábbi, 3/2018-as főállatorvosi határozatot.

Az Agrárminisztérium és az állategészségügyi szakemberek célja továbbra is a vadállományt érintő járvány terjedésének megfékezése, valamint a házisertés-állomány megóvása.

Az új mentesítési terv kiadására és az egyes intézkedések felülvizsgálatára a járványhelyzetben bekövetkezett változások, valamint az Európai Bizottságtól az Európai járványhelyzet és tapasztalatok alapján érkezett javaslatok miatt volt szükség.

A határozat részletesen tartalmazza a szigorúan korlátozott, a fertőzött, valamint a magas, a közepes és az alacsony kockázatú területekre vonatkozó információkat,

például azok alapvető jellemzőit, meghatározásuk és elrendelésük menetét. A dokumentum területtípusonként összefoglalja az egyes feladatokhoz kapcsolódó előírásokat is. Rendelkezik többek között a vadászatról, az elhullott vaddisznók bejelentéséről és szervezett kereséséről, a vaddisznóállomány gyérítéséről, és az állat- és termék forgalmazás szabályairól.

A mentesítési tervben számos külön részletszabályzat is olvasható, például az elhullott vaddisznókból történő rendszeres mintaküldésre vonatkozóan, de az ASP megelőzése szempontjából kiemelt jelentőségű általános járványvédelmi követelményeket is megtalálják az érintettek.

A határozat rendelkezik továbbá a vadgazdálkodási egységek kockázati besorolásáról,

melynek naprakész listája a Nébih honlapján érhető el letölthető és kereshető formában (https://portal.nebih.gov.hu/asp-mentesitesi-terv).

Az ASP mentesítési tervben előírt egyes feladatok végrehajtásával kapcsolatban az érintettek kártalanításra jogosultak. Az állami kártalanítás részletes szabályai szintén a Nébih tematikus weboldalán olvasható.

Forrás: AM Sajtóiroda