0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Játszva segítettek gyarapítani az erdőket

Összesen 1014 fát ültetnek a hazai állami erdőgazdaságok az elmúlt hétvégi IV. Erdővarázs Családi Napon meghirdetett Tenyérvarázs elnevezésű játék résztvevői nevében. A magyar erdőket bemutató rendezvényen 15 tematikus sátorban ismeretterjesztő és interaktív programok, foglalkozások várták az érdeklődőket 2 napon keresztül.

A komoly érdeklődés mellett, több ezer látogatót vonzó IV. Erdővarázs Családi Nap középpontjában az erdők értékeinek és az erdész szakma szépségeinek bemutatása mellett a fával borított területek növelése, a fásítás és a fenntartható erdőgazdálkodás állt. Ezt a célt szolgálta az elsősorban gyerekeknek szóló Tenyérvarázs elnevezésű játék.

A bekapcsolódók nevében – akiknek legalább három sátornál részt kellett venniük az ott zajló foglalkozásokon, majd elhelyezhették tenyérlenyomatukat egy erre a célra felállított felületen – az állami erdőgazdaságok elültetnek egy-egy fát, ezzel is gazdagítva hazánk erdeit.

A játék során egyetlen hétvégén összesen 1014 tenyérlenyomat gyűlt össze, ami azt jelenti, hogy több mint ezer fával gyarapítják a magyar erdőket az Erdővarázs Családi Nap Tenyérvarázs játékának résztvevői.

A kétnapos ingyenes rendezvényen 700 gyermek vett részt a szervezett erdei iskolai programokon. Az érdeklődők megismerhették az erdők állat- és növényvilágát, gyümölcseit, terméseit, a különböző fafajokat. Az állami erdőgazdaságok szakemberei külön sátrakban mutatták be többek között az erdők jelentős szerepét a klímavédelemben, az erdőtüzek megelőzésének lehetőségeit, a természetvédelem fontosságát.

A rendezvény megnyitóján Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára elmondta: az állami erdőgazdaságok a meglévő erdők fenntartásának munkájából is jelentős részt vállalnak, hiszen a gondjaikra bízott közel 1 millió hektár erdő kezelése során az elmúlt 10 évben több mint 450 millió facsemetét ültettek el és 9500 tonna makkot vetettek, miközben folyamatosan növelik az úgynevezett örökerdők területét.

Forrás: Országos Erdészeti Egyesület